Tegnap megjelent az iOS 12 minden felhasználó számára, egy újabb nagy frissítés, amit az Apple ígérete szerint nyugodt szível tehetnek fel régi telefonokkal, iPhone 6, SE, 5S-sel rendelkező júzerek is, meg fognak döbbenni a gyorsuláson. Az első tapasztalatok szerint ez tényleg így is van, úgyhogy nyugi: ez nem belassítós update.

ios-121.jpg

Az operációs rendszer újdonságairól írtunk már, itt is elolvashatjátok az Apple összegzését a legfontosabbakról. Két dolgot fogunk viszont behatóan nyomogatni, vagy mert annyira fontos, vagy mert annyira fun.

És nem, egyik sem a csoportos FaceTime, az majd valamikor ősszel érkezik csak.

Az egyik a Shortcuts. A Siri tanítási lehetősége, ha úgy vesszük. Mivel az Apple nem tudta hat év alatt megtanítani összetett parancsok értelmezésére, a szokásaink megismerésére, a párbeszédre, ezért a kezünkbe adott egy mankót, amivel mi tudjuk beprogramozni az igényeinket, mire hogyan reagáljon az asszisztens. Aki korábban már használta a Workflow appot, az tudja, miről van szó, ezt a megoldást váltotta az iOS 12-vel a készülékeken a Shortcuts. A régi workflow-kat automatiksan átkonvertálta a rendszer shortcutokká.

Nyomogassátok, hogy a HomePoddal együtt most már tényleg megvalósuljon egy szóban vezérelhető okosotthon.

A Memoji-k ugyan nem tűnnek fontos fejlesztésnek, de AZOK. Na jó, nem, de mégis mindenki ezzel kezdte a nyomogatást. Valld be. Te is.

A Measure is érdekes lehet, vajon sikerült az Apple-nek egy pontos AR mérőszalagot alkotnia? Ha igen, minden lakásfelmérő álma valósul meg, az Én Menő Lakásom alaprajz-rajzolási nehézségei pedig egy csapásra megoldódnak.

(Viszont amit már a telepítésnél imádok, de épp antinyomogatás kategória: nem rinyál, hogy nincs elég szabad hely a telefonon. Felajánlja, hogy ideiglenesen letöröl appokat, amiket aztán a telepítés után visszapakol. Köszi, tényleg egy mindenkori problémámat orvosoltátok.)