almalé és kungfu Rólunk

Egyre közelebb Magyarországhoz az Apple Pay

Még augusztusban írtunk róla, hogy karnyújtásnyira lehet az Apple Pay németországi startja (a szolgáltatás továbbra sem indult még el ugyanakkor), most pedig újabb két országról érkezett hír. A One More Thing nevű holland blog szerint november 2-án jelentik be az Apple Pay hollandiai indulását, az első bank, amely támogatni fogja a szolgáltatást pedig az ING lesz. Természetesen ez egy abszolút nem megerősített információ, ugyanakkor gyanús, hogy az Apple Pay terméktámogatói oldala a francia mellett immáron hollandul is elérhető.

apple-pay-poland-screenshot.jpg

Ami viszont sokkal érdekesebb számunkra az az, hogy a szolgáltatás tesztelése már Lengyelországban is zajlik, amely sokkal inkább tartozik a mi régiónkhoz, mint Németország vagy éppen Hollandia. A képen egy PKO Bank Polksi által kiadott MasterCard látható, amelyről sajnos nem sikerült kideríteni, hogy csupán egy belsős teszteléshez használt játékszer vagy valóban létező kártya áll mögötte. Mindenesetre a mellékelt fotóhoz annak felfedezője annyit fűzött hozzá, hogy tudomása szerint még év vége előtt elindulhat náluk is az új fizetési megoldás.

Márpedig, ha mind Németországban, mind Hollandiában, mind Belgiumban (amiről már május óta pletykálnak), mind pedig Lengyelországban elérhetővé válik az Apple Pay a következő hónapokban, akkor tényleg nem sok választ el minket attól, hogy akár már jövőre használhassuk mi a szolgáltatást rendes magyar bankkártyával. Annál is inkább, mert azt már hivatalosan is tudjuk, hogy - ami Európát illeti - az Apple Pay még az ünnepek előtt bevezetésre kerül Dániában, Finnországban és Svédországban is, így kilencre nő a kontinensünkön támogatott országok száma.



A Microsoft megcsinálta a tökéletes MacBook Pro-t?

Tavaly mindenki csak nézett, mint a moziban, amikor a Microsoft bemutatta a végtelenül gyönyörű Surface Studio egybegépet, illetve a Surface Book névre keresztelt notebook családot. Talán nem felelőtlenség kijelenteni, hogy némileg felkavarta az állóvizet (még ha nálunk hivatalosan egyik készüléket sem kapni), így senkit nem ért váratlanul, hogy a redmondi cég kedden lerántotta a leplet a következő generációról.

surface_z_overview_1_imageintro_v1_png.jpg

A Surface Book 2 továbbra is megmaradt hibrid gépnek, azaz kijelzője leválasztható és onnantól kezdve tabletként használható. Az eszközökre mágnes segítségével felpattintható Surface Pen elsősorban a grafikusoknak és dizájnereknek jön majd jól, az ára továbbra is 99 dollár a tengerentúlon. További jó hír, hogy a Surface Dial támogatás is megmaradt a kreatívok legnagyobb örömére.

sur_iface_z_overview_15_herofullbleed_p_v_pivotmage5_v1.jpg

A második generációs Surface Book 13.5, illetve 15 inch-es kijelzővel lesz kapható jövő hónapban, az előbbibe egy 3000x200, míg az utóbbiba egy 3240x2160 pixeles Pixelsense IPS panel került, melyek egyidejűleg tíz ujj érintését képesek érzékelni. A 13.5"-os változat egy kétmagos, Kaby Lake architektúrára épülő Core i5-7300U processzorral startol, míg a nagyobbik változatba egy négymagos, már Coffee Lake-re épülő Core i5-8650U került (amely felár ellenében kérhető a kisebbik modellbe is).

surface_z_generic_herofullbleed_v1.jpg

Memóriából 8, illetve 16 GB-ot kapunk, videokártyákat illetően pedig kifejezetten jó a felhozatal. Bár az alap 13,5"-os masina még processzorba integrált Intel HD Graphics 620-szal rendelkezik, az erősebbik négymagos CPU-val szerelt változatba már egy meglepően erős NVIDIA GeForce GTX 1050 került, amely nem csak grafikai, illetve videovágó programok gyorsabb futtatására alkalmas, de a modern játékokkal is jól elboldogul - feltéve, ha nem ragaszkodunk a natív 3000x2000-as felbontáshoz és/vagy a maximális részletességhez.

surface_z_overview_13_herofullbleed_v1_png.jpg

Aki viszont tényleg komolyan gondolja a játékot, annak a 15"-os változat lesz az igazán nyerő, abban ugyanis alapértelmezés szerint már egy GeForce GTX 1060 került, ráadásul a 6 GB video memóriának köszönhetően nem kell attól tartani, hogy a 4K-s felbontású játékoknál elfogyna a textúráknak szánt hely. Ami a tárhelyet illeti, 256, 512, illetve 1024 GB-os SSD-kből válogathatunk, mindegyik PCI-Express buszon keresztül kommunikál az alaplapokkal, magyarán brutálisan gyorsak.

surface_z_overview_19_herofullbleed_v1.jpg

A listán olyan tételek szerepelnek még, mint 802.11ac-s WiFi, Bluetooth 4.1, illetve Xbox Wireless támogatás (a 15"-os modellnél). A magnéziumból készült, 1.53-1.9 kg-os masinák hiába könnyűek és vékonyak, minden fontosabb csatlakozóval ellátták őket, így kapunk USB-C-t, két USB 3.1-et, 3.5 mm-es fejhallgató kimenetet, valamint egy teljes értékű kártyaolvasót is. A remek teljesítmény mellé kifejezetten hosszú üzemidőt is kapunk, a Microsoft állítása szerint ugyanis az új Sufrace Bookok akár 17 óráig is kibírják egyetlen feltöltéssel.

surface_z_overview_21_herofullbleed_v1_png.jpg

Sajnálatos módon a garancia alapból csak 1 év (természetesen kiterjeszthető), amely egy nettó 1499 (13.5"), illetve 2499 (15") dollártól induló notebooknál azért továbbra sem a legszimpatikusabb dolog. Az új Surface Book 2 modellek november 9-től rendelhetők elő, az első példányokat pedig pár héttel később kezdi el kiszállítani a vállalat.

Hivatalos oldal: Microsoft



Egyre többeknek választási alap a CarPlay-kompatibilitás

Bár annyira régen írtunk róla, hogy szinte már mi is elfeledkeztünk a létezéséről, a CarPlay él és virul. Olyannyira, hogy az elmúlt két évben gombamód szaporodnak a platformot támogató autók. Egy friss felmérés alapján pedig a CarPlay-kompatibilitás egyre több okostelefon-felhasználónak sarkalatos pont az újautó-vásárlásnál.

carplay.jpg

A Strategy Analytics felmérése az ilyen és ehhez hasonló rendszerek iránti érdeklődést szondázta potenciális jövőbeli autóvásárlók körében, Európában és USA-ban az Android Auto-val, míg Kínában a Baidu CarLife-fal összevetve.

Az USA-ban a megkérdezettek 23 százaléka mondta azt, hogy neki musthave funkció egy új autó vásárlásánál a CarPlay-támogatás, míg további 56 százalék érdeklődött komolyan a technológia iránt - a maradék 21 százalékot nem érdekli a protokoll. Európában és Kínában még ennél is magasabb az arány, Kínában 36, Európában 29 százalék mondta, hogy nem venne CarPlay nélküli autót.

A megkérdezettek 30 százalékának felárért cserébe is jöhetne egy ilyen funkció, legyen az Android Auto vagy az Apple-megfelelő - persze, csak ha értelmes áron kapja meg ezt az extrát. A kutatási eredmények tanúsága szerint az olyan felhasználók, akik már rendelkeznek ilyen autóval, jellemzően ezt preferálják a gyári infotainment rendszerrel szemben, ami nem annyira jó hír a beépített navit szállító cégeknek - annál jobb Cupertinonak.

Jelenleg egyébként több, mint 200 CarPlay-t támogató új jármű kapható kereskedelmi forgalomban és a lista egyre csak bővül. A gyártók között megtaláljuk - természetesen a teljesség igénye nélkül - a Fordot, a Cadillacet, a Hondát, a KIA-t, az Audit, a BMW-t, a Mercedes-Benzet, a Volswagent és a Fiat-Chryslert is. A teljes lista egyébként az Apple dedikált oldalán is megtalálható.



Év végére teljesen elhárulhatnak az iPhone X gyártási problémái

Elvileg javulóban van és többé kevésbé stabilizálódott az évfordulós csúcsmodell gyártási üteme. A javulás a szállítások számán akár már október után is meglátszódhat.

iphone-x.jpg

Pont tegnapi hír, hogy a Foxconn leszállította az első X-eket, ugyanez a forrás állítja most, hogy a 3D szenzoros modul gyártási üteme sokat javult, és mint tudjuk, ez az egyik szűk keresztmetszet az iPhone X gyártásában. Ezzel a fejleménnyel elvileg még karácsony előtt elérhetik azt az ütemet, amit az Apple megkövetelt eredetileg.

A korábbi beszállítói beszámolókkal ellentétben a DigiTimes azt állítja, hogy a chipszolgáltatók nem tudtak termelési késedelmekről vagy a szállítási csökkentésekről, és az ünnepi szezonra vonatkozó komponensrendelések már le lettek tisztázva Cupertinoval.

Bár a problémák újév előtt teljesen elhárulnak majd, a kereslet és kínálat csak valamikor 2018 első negyedévében kerülhet majd egyensúlyi helyzetbe. Mivel az összes korábbi tudósítás ennek ellentétét állította, többen kérdőre vonták a DigiTimes "új, tűzhöz közelebb lévő" forrását. Mellettük szól azonban, hogy bár jövőbeli termékek esetében nem megbízhatóak, a beszállítólánci információik általában helytállónak bizonyulnak.



Ó, mini, merre visz az utad?

Pont három éve jött ki a legutolsó Mac mini és azt hiszem nem csak saját nevemben mondhatom, hogy nem teljesen értjük, hogy mi is a cég terve. Reméljük, nem éppen az, ami az iPod-nál is volt.

A jelenlegi iteráció alapját nem kifejezetten mondanám mai csirkének, a grafikai megjelenítésért az Intel HD 5000 és Iris chipek felelnek, a procik pedig Haswell szériásak. Persze olcsó, árban kevesebb mint fele a legolcsóbb, legalapabb 21,5-es iMac-nek, de már az utolsó frissítés is hatalmas csalódás volt sokaknak. Köztük például nekem is.

apple_macmini_2014_back_high.jpg

Kivették belőle a quadcore processzorokat, és onnantól megszűnt a dual drive támogatás is - azóta sem kaptuk vissza ezeket. Bár korábban, 2006-tól majdnem minden évben frissítve lett a mini, 3 éve pedig semmi, nyista, nada, csak tücsökciripelés hallatszik.  Pedig igény az lenne rá: mind a magánfelhasználók, mind a céges szektor részéről.

Persze vannak arra utaló jelek, hogy valamire készülnek a termékkel, a moduláris Mac Pro bejelentésekor Phil Schiller mint "fontos termékről" beszélt a Mac miniről, ami talán azt is jelentheti, hogy a Mac mini marad. Persze konkrétumokat nem volt hajlandó elárulni a piszok.

Áprilisban a Pike's Universum nevű blog írt arról, hogy az új high-end mini lehet, hogy nem is lesz már annyira mini, ami jelentős funkciókör-bővülést sejtet. Persze, ha lehet az ilyen pletykáknak hinni. Amennyiben zajlik már a fejlesztés, jó eséllyel hetedik vagy nyolcadik generációs, Kaby Lake processzorok kerülhetnek bele.

Ha marad az eddigi szokás, hogy a 13-as MBP-hoz hasonlóan a 15W-os U-szériás chipeket kapja, akkor legalább a négy mag visszatérhetne. Persze így, október végén, nulla pletykával vagy bejelentéssel a láthatáron ebből idén jó eséllyel nem lesz már semmi. Talán majd 2018-ban.




süti beállítások módosítása