Elvileg javulóban van és többé kevésbé stabilizálódott az évfordulós csúcsmodell gyártási üteme. A javulás a szállítások számán akár már október után is meglátszódhat.
Pont tegnapi hír, hogy a Foxconn leszállította az első X-eket, ugyanez a forrás állítja most, hogy a 3D szenzoros modul gyártási üteme sokat javult, és mint tudjuk, ez az egyik szűk keresztmetszet az iPhone X gyártásában. Ezzel a fejleménnyel elvileg még karácsony előtt elérhetik azt az ütemet, amit az Apple megkövetelt eredetileg.
A korábbi beszállítói beszámolókkal ellentétben a DigiTimes azt állítja, hogy a chipszolgáltatók nem tudtak termelési késedelmekről vagy a szállítási csökkentésekről, és az ünnepi szezonra vonatkozó komponensrendelések már le lettek tisztázva Cupertinoval.
Bár a problémák újév előtt teljesen elhárulnak majd, a kereslet és kínálat csak valamikor 2018 első negyedévében kerülhet majd egyensúlyi helyzetbe. Mivel az összes korábbi tudósítás ennek ellentétét állította, többen kérdőre vonták a DigiTimes "új, tűzhöz közelebb lévő" forrását. Mellettük szól azonban, hogy bár jövőbeli termékek esetében nem megbízhatóak, a beszállítólánci információik általában helytállónak bizonyulnak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.