Az Apple három új iPhone modellt mutatott be tegnap, ami ilyenkor mindig azt eredményezi, hogy átrendeződik a termékpaletta és az árazási politika. Most sem volt másként.

Láthatjuk, hogy az iPhone 8-as sorozat néhány ezer forinttal drágább ugyan, mint korábban a 7-esek, de a kétszeresére növelt alap háttértár ezért valamennyire kárpótolhat (még ha én nem is vagyok annak a híve, hogy az egyre növekvő tárhelyet egyértelmű eladásiár-növelőnek tudjuk be, sőt).
A régebbi iPhone-ok árát sokkal lejjebb szállították, így egy szélesebb spektrumban kaphatóak telefonok, az alapárakat tekintve 129.990-től egészen 379.990-ig válogathatunk. Ez ugyanaz a gumicukor-effektus, amiről már az új MacBook Prók bemutatása után írtam, és amit az Apple most az Apple TV-el is eljátszik kicsiben. Széthúzzák a palettát, az alsó szekciót akár még olcsóbbá is teszik, az új ficsörökkel ellátott készüléket egy magasabb árpontra emelik, és kiadnak egy alap frissítést is, csak hogy ne tűnjön úgy: árat emeltek.
A régi telefonokat már ismeritek. Lássuk, hogy ha most vennétek telefont, milyen upgrade-ekért mennyit kellene adnotok az új modellek esetében.
Mit tud az iPhone 8, iPhone 8 Plus a 7-esekhez képest?
+ kétoldalú üveg kialakítás, a legellenállóbbnak hirdetett üvegből a piacon
+ vezeték nélküli töltés
+ nagyobb szenzor a kamerában
+ gyorsabb A11 SoC
+ Portrémegvilágítás mód a Plus vásárlóknak, amit a chip és a kettős lencse támogat
+ 4K felvétel 60 fps-sel, 1080p-s 240 fps-sel
+ True Tone LCD panel, ami automatikusan állítja be a fehéregyensúlyt
+ nagyobb háttértár
+ AR támogatás
Mindezekért 50 ezer forint kröüli összeget kell ráfizetnünk az alapmodellek esetében, az új árakat nézve. A régi árszabáshoz képest 9000 és 4000 forint a plusz (ennyivel fizetünk többet).
Lássuk, az iPhone 8-hoz képest mit ad az iPhone X?
+ új dizájn, kisebb házban nagyobb kijelző
+ OLED HDR, vagyis Super Retina kijelző,
+ Face ID: arcunkról azonosít minket a készülék. Ez nem csak szoftveres, de hardveres támogatást is bőven igényelt a telefonon
+ Animoji használat exkluzív erre a készülékre, hiszen a Face ID-hoz készített TrueDepth szenzorrendszer kell hozzá
+ sokkal jobb előlapi kamera
+ hátlapi kamera a kisebb készüléken is dupla lencsés
+ jobb a hátlapi kamera is, gyorsabb autofókusz, f/2.4 rekesz
Ezért az alapmodell esetében iPhone 8-hoz képest 115.000, iPhone 8 Plus-hoz képest pedig 76.000 forinttal kell többet fizetnünk. Így érdemes mérlegelni, megéri-e nekünk a dolog.
szucsadam
2017.09.12. 18:36
Címkék: live
Fél óra múlva indul a show, bemutatják az új iPhone-okat, új Apple Watch-ot, új Apple TV-t és még ki tudja mi mindent. Bár már ez is elég sok.

A helyszín az Apple Park, Steve Jobs színház. Ami így nézett ki még néhány napja.
Magát a keynote-ot videón itt követhetitek, ez a poszt pedig közben folyamatosan frissül a megjegyzéseinkkel, és a bemutatott termékek adataival. A stream megtekintéséhez kell egy iOS készülék minimum iOS 9.0-val és Safari böngészővel, egy Mac minimum macOS v10.11-gyel és Safarival, vagy egy Windows PC Microsoft Edge-dzsel, Windows 10-zel. Apple TV-n külön keynote app letöltendő, azon lehet figyelni az eseményeket.
Most már ne menjetek messzire, legfeljebb popcornért.
_____________________________________________
Így festenek a székek a Steve Jobs Theaterben:

Így meg a helyszín:

Fotó: James Martin / CNET
Steve Jobs beszédével nyitunk. "Isten hozott mindenkit a Steve Jobs Theaterben". Tim Cook a színpadon, és azt mondja: mindenképp neki kellett megnyitni ezt a helyet.
Hát igen, ez a hely még mindig Steve Jobs álma volt. És jó hallani a hangját. Olyan eltökéltség van benne, amivel kevés helyen találkozunk. Jó hallani a hangját.
Mielőtt rátérnénk az új termékekre, egy picit a floridai eseményeről lesz szó. Az Apple részvételéről a Hand in Hand programban. Lehet adakozni iTunes-on keresztül.
Ezután az Apple Parkról beszél Cook. Még idén átköltöznek.
Tovább olvasom
szucsadam
2017.09.12. 14:50
A PaintCode csapata mutatja meg a bejelentés előtt, hogyan is lesz ez a képernyőfelbontás - ppi konverzió az iPhone X-nél, és hogy ez hogyan viszonyul a többi telefonhoz. Az igényes, bárki által érthető infografikát itt találjátok, itt meg egy részlet:

Itt meg az iPhone X állapotsávjának geometriai megfontolásai:

Már csak négy óra és kezdünk.
szucsadam
2017.09.12. 06:37
Csak sikerült még egy is infót kicsikarni a kiszivárgott iOS 11 GM-ből. Rambo ezt találta:
Ez pedig azt jelenti, hogy a Siri remote, vagyis az Apple TV távirányítója nyomásérzékeny lesz, haptic feedback-kel, vagyis visszajelzéssel az ujjunkra. Valószínűleg a távirányító kap egy Taptic Engine-t, amit az iPhone-ból már ismerünk.
Ha nagy hír nem érkezik már, részemről az este hétkor kezdődő keynote-ig már nem lövök le több poént. Akkor jelenik meg az élő közvetítés posztunk, ahol képekkel és személyes véleményekkel egészítjük ki az Apple videós stream-jét.
Találkozunk tehát este, szép napot addig is. Ma durva frissítésözön jön, kössétek fel a gatyát.
szucsadam
2017.09.11. 11:00
Címkék: apple tv
Steven Troughton-Smith, aki idén Guilherme Rambóval együtt szállítják a kiszivárgott vagy véletlenül kiadott operációs rendszerekben található információkat be nem mutatott Apple termékekkel kapcsolatban, és akiket már családtagként bátran nevezhetünk Steve-nek és Rambónak, szóval Steve, aki még a bemutató előtt egy nappal is ádázan túrja az iOS 11 GM kódját, talált utalást egy új Apple TV-re is.
Holnap az új Apple Watch és a három új iPhone mellett ezt is bemutatják, simán eltart a show héttől fél tízig.

Na, szóval a készülékről kiderült, hogy az A10X Fusion chipjét kapja majd meg, vagyis a második generációs 12,9-es iPad Pro motorját, így a hobbi set-top-box a szerény, szemlesütős szerepből egycsapásra egy szédítő vadállattá változik holnaptól. 3 giga RAM-ot is kap a vas, vagyis annyit, mint az idén megjelenő iPhone X.
A mostani Apple TV-ben A8 chip (iPhone 6-ban is ez van) található 2 giga RAM-mal.
Az izmosodás természetesen köszöhető a 4K-s felbontás támogatásának, ami nagyobb cache méretet és izmosabb processzort feltételez, de ezek a specifikációk az Apple TV-t másra is alkalmassá teszik majd. Például a mostaninál sokkal komolyabb konzol képességeket biztosítanak, durva játékok várhatóak a tévére.
Minecraft 4K meg minden.