almalé és kungfu Rólunk

Holnaptól elérhető az iMac Pro 8 és 10 magos verziója...

...de a 14-esre és 18-asra úgy hírlik, hogy a jövő év legelejéig kell várni.

Az elvileg ötezer dolláros alapárú modell 32 giga RAM-mal, 1 terabájtos SSD-vel, 27 colos Retina 5K kijelzővel érkezik, illetve a négy-négy USB 3, illetve Thunderbolt 3 USB-C porttal, az SDXC olvasóval és a 10 gigás Ethernettel. Az asztroszürke gép képi megjelenítéséért egy Radeon Pro Vega 56 GPU és 8 gigány HBM2 memória felel. És innen csak feljebb lehet menni konfiggal.

Hogy mennyire gyorsak? Azt hallani, hogy pokolian. A 10 magos verziót tesztelték többen is, és könnyedén bünteti a legdurvább Mac Pro-kat is, úgyhogy kijelenthető, hogy a moduláris, új generációs Mac Pro megérkezéséig ez lesz a legerősebb Apple számítógép.

A Youtube-os Marques Brownlee és Jonathan Morrison is rátehették mancsukat az új modellre, amit jól meg is gíkbencseltek. A 3.0 GHz-es Intel Xeon 10 magos verziója multi-core tesztnél valamivel 37400 fölötti pontszámot mértek, ami közel 45 százalékkal gyorsabb a legütősebb 2013-as Mac Pro átlagos eredményénél (25,747). Ha már számokkal dobálózunk: a 10 magos iMac Pro 93 százalékkal gyorsabb, mint a legutolsó. legbrutkóbb 5K iMac. Durva mi?

 

A legcombosabb konfiggal (4TB-s SSD, 128GB ECCRAM, AMD Radeon Vega 64 16 GB HBM2) valószínűleg jó ideig nem lesz szükség upgradere. Reméljük mi is legalább a második körben benne leszünk már, ha nem az elsőben.



Egyre javulnak az iPhone X szállítási idők

Az Apple frissítette a Store oldalakat, hogy végre tükrözzék is azokat a pozitív változásokat, amikről a híroldalak már korábban beszámoltak. Bizonyos piacokon akár már 2-3 napon belül is kézhez kaphatják a vevők a legújabb generációs zászlóshajónak szánt iPhone-t.

Az USA-ban 3-5 napot kell várni, függetlenül attól, hogy kártyafüggetlen, vagy AT&T/Sprint/Verizon-függő X-et választunk. A T-Mobilenál némileg több idő kell, ott 9 napra taksálják a várakozást. Jól mutatja az Apple változó piaci prioritásait, hogy Kanada mellett Kínában is akár már 1 nap alatt átvehető az X, de még legrosszabb esetben is csak 3 napra van szükség.

A bolti átvétel is jelentősen javult a múlt héthez képest is: az USA nagyvárosaiban szinte mindenhol elérhető. A készletjavulás leginkább annak tudható be, hogy az LCP LTE antennarendelések egy részét az Apple kiadta egy második gyártónak, illetve elhárultak a TrueDepth gyártásával kapcsolatos üzemi problémák is.

Az alkatrész ellátási akadozások megszűnésével a Foxconn teljes gőzre kapcsolhatott, így cirka napi félmillió készüléket tol ki a gyártósorokról a korábbi 50-150 ezerhez képest. Az Apple egyébként legutóbb november végén frissítette a Store-t szállítási időváltozások kapcsán.



Az Apple megvette a Shazamot és nem csak azért, amiért gondolnád

Az Apple tegnap megerősítette, hogy igazak a híresztelések: felvásárolta a mindannyiunk számára régi ismerős zenefelismerő alkalmazást, a Shazamot, egy hivatalosan meg nem nevezett összegért. A pletykák 400 millió dollár környéki akvizícióról szólnak, de az Apple BuzzFeednek adott nyilatkozatában nem erősítette meg az értesülést.

untitled-2_2885358k.jpg

A cég 1999-ben indult az Egyesült Királyságban 2580 néven. Mióta először letölthetővé vált az iOS és Mac App Store-okból, a Shazam a legátfogóbb zenei felismerő adatbázis-szolgáltatássá nőtte ki magát, amellyel bárki képessé vált zenéket, filmeket, tv műsorokat és egyéb médiatartalmakat azonosítani mindössze egy rövid hangfelvétel alapján.

Hogy pontosan miért volt szükség az alkalmazás felvásárlására, amikor külső alkalmazásként is gyönyörűen integrálták már a rendszerbe, pl. Siri-n keresztül? Nyilván az Apple Musicnak is javára válik majd az integráció, de sokan nem is gondolnák, hogy mi is áll valójában a háttérben.

A Shazam közismert felismerő szolgáltatásán túl rendelkezik egy másik, kevésbé ismert termékkel is. A cég egy olyan AR platformon dolgozik, amelynek segítségével bármilyen marketinganyag életre hívható a kiterjesztett valóságban. Termékvizualizációk, csomagolások, POS anyagok, 3D animációk, minijátékok és 360 fokos videók és akkor a vizuális felismerő motorukat még nem is említettük.

Azt hiszem ezek után nem kell részleteznem, hogy mennyire kompatibilis ez a beszerzés a cég jelenlegi törekvéseivel, Apple Music-ostul, ARKit-estül, mindenestül.

 



Lassul a 6s-ed? Úgy tűnik, hogy egy akkucsere megoldhatja a gondot

Amióta egynél több iPhone generáció létezik, állandó panasz, hogy az eszköz idővel lelassul - ahogy a hardver öregszik a szoftver pedig egyre csak újul. Érdekes thread jelent meg hétvégén a témában a Redditen a dolog okairól. Nyilván emlékeztek, amikor tavaly egyre több 6s-tulaj panaszkodott véletlenszerűen kikapcsolódó eszközére hivatkozva.

Az Apple javítási programot is indított hamarost, amiben az érintett szériaszám-tartományba eső telefonok akkuját cserélte. Akkortájt azt mondták, hogy igen csekély számú júzert érintett a probléma.

iphone-6s-ifixit-teardown-1.jpg

Pár hónappal később aztán jött a hír Cupertinoból, hogy a cég szerint többeket érint, mint azt előtte gondolták és nem sokára jön a megoldás az iOS 10.2.1 formájában. Végül bejelentették, hogy miután kitolták az update-et, a véletlenszerű leállások száma 80 százalékkal csökkent a 6s, és 70 százalékkal a 6 júzerek táborában. Akkortájt a legtöbben azt feltételezték, hogy csak az erőforrás-menedzsmenten igazítottak.

Most azonban egy új elmélet kapott szárnyra arról, hogy a változás érinti az eszközök teljesítményét is. Az egyik posztoló a threadben arról ír, hogy a GeekBenchet feltelepítve telefonja 839/1377-et ért el, pedig 1471/2476-ot kellett volna. Szerinte ez magyarázza, hogy miért lett észlelhetően lassabb a telefonja az utóbbi időben. A topic azóta felpörgött, több száz reakció érkezett.

Az teória szerint a 6s fiaskó után a 10.2.1-től kezdve a szoftver a maximális órajelet az akkumulátor feszültségéhez igazítja, így elkerülve, hogy az akku állapotához képest túl nagy legyen a felvétel és a készülék kikapcsoljon. Az elméletet elviekben alátámasztja, hogy többen arról számoltak be, hogy akksicsere után érezhetően meggyorsult a telefonjuk. 

Ha csak rázod a fejed, hogy ez hülyeség, csendben megjegyeznénk, hogy a MacBook esetében bizonyítottan ez történik: minél inkább rottyon van az akksid, annál inkább igyekszik a macOS optimalizálni a teljesítményt és az akkuidőt. Részletekért katt ide.

Az iPhone 7-et és az utána jövő modelleket azért nem érinti az ügy, mert az A10 és az A11 prociknak már van egy alacsonyabb órajelen működő ötödik magja is, így az ezt használja ilyenkor. Szóval, ha már döglődik az akksid (és így lassan két év után miért ne tenné) és lassul is, itt van plusz egy érv a csere mellett.

Cupertino egyelőre nem nyilatkozott meg az ügyben.



Újra Jony Ive a kormányos a dizájncsapatnál

Mark Gurman, a Bloomberg techrovatának Apple-ös hírekért felelős szerkesztője osztotta meg a hírt: frissült az Apple vezetőket bemutató aloldala, eltűnt róla Richard Howarth és Alan Dye profilja, akik a UI-ért és az ipari formatervezésért felelős VP-k, akik még akkor lettek alelnökké előléptetve, amikor Tim CDO-t (Chief Design Officer-t) csinált a britből.

Akkortájt még úgy tűnt, Howarth és Alan Dye előléptetése lényegében az Apple felkészülése a poszt-Ive érára, de most úgy tűnik vagy új koncepció váltotta a régit, vagy nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az utóbbi években leginkább az Apple Park és az Apple Store-ok formatervezési munkálataival volt elfoglalva, ám most visszatér a klasszikus feladataihoz, s ezt az Apple is megerősítette:

"Az Apple Park befejezésével az Apple formatervezési vezetői és csapatai ismét közvetlenül Jony-nak jelentenek, aki továbbra is kizárólag a dizájnra koncentrál."

Amen to that, brothers, aaaa-men.

 




süti beállítások módosítása