Denise Young Smith, az Apple diverzitásért felelős elnöke - akinek csak az a dolga, hogy a céges pozíciókra minél többféle embert vegyenek fel, legyen szó bőrszínről, nemről vagy bármi másról, de leginkább bőrszínről és nemről -, év végén elhagyja a céget, derült ki a héten. Nem mondták, mi volt a pontos oka, állítólag már egy ideje tervezte a dolgot. Hirtelen konkrét lett a távozás ideje, és azért vegyük észre:

ő volt nemrég az az Apple vezető, aki árja-gyanús példát hozott fel egy érvelésnél, ami miatt bocsánatot kért később.

Lehet egy szobában tizenkét szőke, kék szemű fehér ember, mégis különbözőek lesznek - állította.

Egyébként ez elég ártatlan megjegyzés, annyit mond, hogy a diverzitás az emberi természetből fakad, csak sajnos erre olyan példát alkalmazott, amit félre lehet érteni.

A hölgy ugyan ezt a pozíciót csak május óta tölti be, de korábban három évig vezette a nemzetközi HR-t a cégnél. Januártól a Cornell Technél dolgozik majd, ahol diákokkal készül fel a karrierjük korai szakaszának lehetőségeire. A helyére Christie Smith kerül, aki 17 évet húzott le a Deloitte-nál.

Róla nem sokat tudunk ezen kívül, de a The Root nevű lap kiderítette, hogy szőke, kék szemű, és hogy ez mennyire ironikus.

rassz.png

Ebben a történetben szerintem a rasszizmus először itt bukkant fel, a legvégén. És nem, nem az Apple húzása volt rasszista, hanem azé a szerzőé, aki bőrszín alapján ítélt el egy vezetői kinevezést.