Öt éve volt hasonló, akkor egy újságíró jutott be álruhában a Foxconn iPhone-t szerelő üzemébe, ahol inkább álattartásban megszokott állapotokkal szembesült. Mi is kiakadtunk a dolgon, és felültünk az egy évig tartó hírvasútra, így végigkövethettük a változást. Vázoltuk a probléma összetettségét, lekövettük, ahogy fizetést emelnek éveken át, jelentős mértékben, és az Apple monitorozza a munkavállalókat, ezáltal sok tekintetben javulnak a körülmények. Ahogy telt az idő, változott a hozzáállásunk, ami nem is csoda: csak nekünk természetes, hogy állandóságban élünk, és amit ma gondolunk, azt holnap is úgy gondoljuk. Kínával kapcsolatban ezt el kell felejteni: az utóbbi évek olyan mértékű változást jelentett az ottani munkásoknak, amiről számtalan dokumentumfilm tanúskodik (többek között a remek Bulkland is).

Ezúttal pedig egy New York Universityn tanuló diák, Dejian Zeng vetette fel magát a Pegatron kínai üzemébe, kizárólag azzal a szándékkal, hogy benyomásokat gyűjtsön, nyári egyetemi gyakorlatként. És ezt mindenképp meg kell köszönnünk neki, hiszen csak így kaphatunk árnyalt képet a valóságról. Jobb egyetlen ember független véleménye, mint száz PR anyag saját felmérésekkel alátámasztott állítása. Vagyis inkább: kell mind a kettő.

jpg.jpeg

Zeng ugyan eléggé rosszul érezte magát a munkahelyen, de egyáltalán nem számolt be olyan állapotokról, amik öt éve a Foxconnál verték ki a biztosítékot. 

Nyilván szar ez a meló. Biorobotnak néznek, vagy vécére mész ki, vagy, ha nagyon álmos vagy, aludni. Elhelyeztek sok helyen kanapékat az üzem területén, de lefeküdni nem szabad rajta, mert akkor leolvassák a kártyádat, és feljelentenek. Ugyanazt a rohadék csavart kell újra és újra becsavarni, heteken, hónapokon keresztül. Zenét nem hallgathatsz, nem tehetsz semmit, ami megtöri a monotóniát. 

A szüneteket nem fizetik, ha lehúzol bent 12 órát, csak 10,5-öt fizetnek ki.  De nem mindig túlórázhatsz ennyit, mert az Apple szigorú ebben a tekintetben, csak bizonyos napokon engedi. A végén 3100 jüant, 132 ezer forintot vihetsz haza. A kaja nem túl jó, a csirkének inkább csak a nyakát és más, felismerhetetlen részeit teszik bele a kondérba, 5-8 jüanért adnak egy fogást (200-350 forint!).

Érdemes elolvasni a teljes interjút a sráccal, hogy képet kapjunk, milyen is ott az élet, tényleg minden szóba kerül.

De! A magyar varrónők, akik fülsiketítő zajban robotolnak, túlóráznak, sokszor nem tudnak ennyit hazavinni itthon. Szóval ez az egész se nem Apple, se nem kimondottan kínai jelenség. Viszont ha a gyártást átviszik az USA-ba, ott már minden másként lesz - vélekedik a diák. Nincs az az isten, hogy ezt a fizetést, ilyen körülményekkel ezt meghonosítsák ott: robotok szerelik majd össze a telefonokat, olcsóbban, mint az élőmunka.