Figyeljetek: a Piper Jaffray 6500 tinédzser bevonásával készített felméréséből kiderül, hogy az iPhone piaci részesedése 69, mondom HATVANKILENC százalékos ebben a korosztályban, ami három százalékpontos növekedést jelent az eleve szenzációs tavalyi eredményhez képest. Ez olyan túlsúlyt mutat, hogy tisztán látszik: vannak az iphone-osok, ez a nagy többség, és vannak a punkok, emósok, fekete párducok, amishok, akik valamilyen módon meg akarják különböztetni magukat a masszától, ők vesznek valamilyen furcsa okból valamilyen más telefont.
A tabletpiac ennél a generációnál is zsugorodik, 59 százalékuknak van valamilyen készüléke, ami 3 százalékpontos süllyedést jelent egy év alatt, ennek a nagy része azonban iPad, 18 százaléka androidos készülék.
És befutott egy új szám is tavalyhoz képest: a fiatalok 12 százaléka kapott már okosórát, ebben a szegmensben 71 százalékos az Apple Watch részesedése, második a Nike 12 százalékkal, harmadik az Android hattal.
Szóval: a három fő kategóriában kétharmados az Apple piaci részesedése a jövő generációjánál. Wow.
Raymon Soneira a DisplayMate Technologies szakértője megvizsgálta az új Pro kijelzőjét és kimondta, amit ki kellett mondani: olyan jó a cucc, hogy el se hinnétek.
Persze eddig is tudtuk, hogy az eleve tök oké Air 2-es paneljét tovább reszelték és adtak neki néhány szuper új funkciót, megjelent például a Night Shift és a True Tone is, ami mindig a környezethez igazítja a képernyő színeit, így a fehér mindenhol fehérnek fog látszani. Be is mutattam ezt a tesztvideóban:
Ahhoz viszont Soneira kellett, hogy megtudjuk, hogy bár a 12,9 colos Prónál jobb teljesítményt nyújtott a Microsoft Surface Pro 4, a kis Pro visszahozta a trófeát az Apple-höz és lényegében lenyomja a teljes piacon. Ahogy a szakértő mondja: lényegében tökéletes, valószínűleg sokkal jobb képet ad, mint bármelyik mobilkijelződ, monitorod, tévéd vagy uhd tv-d”, főleg, ami a színek pontosságát illeti.
Soneira egyébként kiemelte az alacsony tükröződést is, ami szerinte szintén óriási ugrást jelent a korábbi generációkhoz képest. A DisplayMate egyébként korábban határozottan szidta az első iPad Air és a mini modellek kijelzőjét, szóval elég komoly minőségugrás történhetett az Apple-nél, ha ennyire beleszerettek az új Próba.
Az IDC végzett egy kis felmérést, mi a helyzet a pécépiacon. Tudjátok gyerekek, az a számítógép, ami nem tablet, és nem is okostelefon.
Ez van:
Appleblog feat. Almalé és Kungfuhoz méltóan most elkezdhetném elemezni, hogy az Apple a csökkenő piacon milyen szépen lavíroz, meg hogy hiába adtak el kevesebb gépet, növelték a részesedésüket, de ez bullshit.
A lényeg ez: meredeken zuhan a hagyományos számítógépek iránti kereslet. Nem fúródik a földbe a görbe, hiszen semmi sem tudja jelenleg helyettesíteni az asztali rendszereket, hiába szeretnék ezt elérni a tabletgyártók. Mindenesetre azt látni, hogy az emberek egy egyre inkább elöregedő gépparkot nyomnak be az OS X és a Windows alá, miközben a pénzüket inkább okostelefonra, tabletre és különféle digitális szolgáltatásokra költik, nem beszélve a kábítószerekről. És ebben a csatában az Apple jó, hiszen mindenki másnál értékállóbb gépeket készít, és Steve Jobs révén még valami homályos hippimúltja is van, amit Tim Cook lassú és megfontolt beszéde szúr szíven minden egyes alkalommal.
Még kielemezném az utolsó számsort is:
Ebből az rajzolódik ki, hogy amikor a piac 11,5 százalékkal zsugorodik, az emberek elkezdenek a hagyományosabb márkák iránt érdeklődni, kivéve, ha az HP.
SorozatunkbanGruber Kristóf iOS-fejlesztő mondja el az Apple-szolgáltatásokról a tutit. Rántja le róluk a leplet. Bétateszteli őket. Havi rendszerességgel kiválaszt egy témát, és elmagyarázza, hogyan működik, mire jó, mire nem jó. Nyolcadik témája a túrázás.
Néha ki kell kapcsolódni. Ezt mindenki máshogy teszi, de egyre többször látom, hogy az emberek a természetbe vágynak, hétvégén elmennek az erdőbe túrázni egy jót. Persze ehhez nem kell okostelefon, csak oda kell jutni az erdőhöz, meg egy térkép… Na de várjunk csak, hát nem jó arra az okostelefon, hogy megmondja a menetrendeket, meg mintha térkép programok is lettek volna rá, nem? Lássuk, mi mindenben lehet segítségükre a technika!
A túrák és a túrázás
Hazánkban rengeteg jelzett és jól karbantartott turistaút található. Az utakat szinte bármerre megtalálhatjuk, de persze a legtöbb és a legszebbek hegységeinkben és azok környezetében lelhető fel. A legismertebb útvonal az Országos Kéktúra, ami egy ismertebb, kábé 1160 kilométer hosszú, a Kőszegi hegységtől a Zemplénig tartó összefüggő út, ami rengeteg érdekes kis falun, majdnem az összes hegységünkön és gyönyörű tájakon vezet át. Ennek kiegészítése az Alföldön át kanyargó Kék kör. Rövidebb utak a több tájegységen át húzódó piros jelzésű és a helyi érdekeltségű sárga jelzéssel jelölt túrák. Természetesen mindegyik útvonal úgy van kialakítva, hogy valamely közeli településről könnyen elérhető. Magyarország domborzatából adódóan szinte soha nem kell hegyet mászni, maximum közepesen meredek földutakkal találkozunk. Néhány útvonal majdnem sík terepen, akadályok nélkül fut, így akár kerekesszékkel is megközelíthető.
Ha nem vagy járatos a túrázásban, de szeretnéd elkezdeni, akkor azt javaslom, hogy egy 5-10 kilométeres szakaszt nézz ki egy szép nyári napon. Biztosan nem fogsz csalódni benne. Érdemes a szintemelkedést és -süllyedést is figyelembe venni: 10 kilométerre nézve 500 méter szintkülönbség például már elég meredek lehet, 100 méter viszont szinte nem is érezhető.
Tervezés
A tervezésben a számítógép a legnagyobb segítség. Nyilván mobilról is sok mindent el lehet intézni, de az oda- és visszautazás megtervezése nekem mindig több munkát és odafigyelést igényelt, az ilyen dolgokat pedig egy laptop vagy desktop gép előtt érdemes szerintem elintézni.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.