A pletykák szerint az Apple a júniusi WWDC-n mutatja be az új Apple Watch-ot, ami 20-40 százalékkal lesz vékonyabb az elődjénél. Az elemző, aki az állítólagos infót megszellőztette, azt is állítja, hogy csak az iPhone 7 Plusban lesz kétkamerás rendszer, a kisebb készülékben csak egy lencsét láthatunk továbbra is.
A iPhone 7 pletykákról itt és itt írtunk.
Noha még nem jelent meg annyiszor új Apple Watch, hogy kialakult szokásokról tudjunk beszámolni - egyszer jelent meg összesen -, mégis szokatlan lenne a WWDC-n bejelenteni. A tavaly áprilisban megjelenő terméket Tim Cook 2014 szeptemberében mutatta be először, egy fejlesztői konferencián ezzel foglalkozni kissé tukmálásnak tűnhet a programozók felé.
Mondjuk ebben is lenne logika.
A fejlesztők ugyanis még mindig nem annyira érzik otthonosan magukat a készülékkel. Olyan véleményeket olvashatunk, hogy
nem tudom igazán, mit csinál a júzer, nincs visszacsatolás
erőforrás-igényes rá fejleszteni, nem csak le kell kicsinyíteni az élményt, hanem újragondolni
ehhez képest nem sok alkalmazás lesz igazán hosszan tartó sztár
az órának még mindig túl sokáig tart csatlakozni az iPhone-hoz
Lehet, hogy az Apple ezeket akarja átbeszélni a fejlesztőkkel? Meglátjuk nyáron.