Mostanában egymás után esnek ki a csontvázak, a konkurencia meg pattogatott kukoricát zabálva hátradőlve figyeli az Apple bénázását. Először az derült ki, hogy ha nem hivatalos szervizben cseréled a Touch ID-t, az Apple kinyírja a telefonod, de úgy, hogy soha vissza nem tér a halálból, amit ugyan próbáltak biztonsági szempontokkal magyarázni, de nem sikerült meggyőzni a közvéleményt.
Utána jött a másik bomba: ha 1970. január elsejére állítod a dátumot, az iPhone meghal. Örökre.
Az Apple most hivatalosan is elismerte a hiba létezését, és arra kérte az érintett felhasználókat, hogy vegyék fel a kapcsolatot valamelyik hivatalos Apple-partnerrel vagy bolttal.
A beszámolók szerint változó, hogy az alkalmazottak mit reagálnak az 1970-es problémával bevitt telefonokra, egyes helyeken kérdés nélkül cserélték őket, máshol elhajtották a vásárlót.
Az Apple azt ígérte, hogy a következő iOS update-tel javítja a hibát. Sietnék a helyükben, mert már így is elég nagy bajban vannak: senki sem kényszeríthető a frissítésre, és minden iPhone potenciális atombomba az Apple-nek, hiszen egyetlen beállítással hazavághatók a készülékek, ami után cserélnie kell őket, mert nincs olyan bíróság, amelyik szerint a felhasználó hibája lenne, ha egy gyári opcióval kinyírható a telefon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.