almalé és kungfu Rólunk

A legelső Apple TV kicsomagolós videó valaha

Mármint a negyedik generációt eddig még senki se csomagolta ki, de most Andru Edwards végre megtörte a jeget és közelről is megnézhetjük, hogy milyen lesz a cucc, amikor majd októberben megjelenik:

 

Jó kérdés, hogy a fickó honnan jutott hozzá, azt állítja egyébként, hogy a Hé Siri show-n adták neki, és egyébként ebben tényleg lehet valami, mert egy másik hír szerint meg lényegében ingyen osztogatja a cuccot a fejlesztőknek az Apple. Nem mindenkinek, de néhány szerencsés egy dollárért hazaviheti az új Apple TV-t, ami egyébként 150 és 200 dollárba kerül attól függően, hogy a 32 vagy a 64 gigabájtos változatot választod.

apple_tv_schematic-780x561.jpg

Az ok egyszerű: kell a kontent. Ha nem adsz időben hardvert a fejlesztőknek, akkor alig lesz valami abban az App Store-ban a premier napján. Így meg befuthat rá néhány tucat alkalmazás.

Hát így.



Ettől lesz igazi játékgép az Apple TV

Nem akarom kielemezni a cuccot, majd ha kézben lesz, elmondom, mit gondolok róla. Tény, hogy hardveresen alkalmas menő grafikájú játékok futtatására, bár tény az is, hogy belerakhatták volna az A8-as helyett az iPad Pro A9X-esét is, ami összehasonlíthatatlanul gyorsabb és ami akár hosszútávon is versenyképes géppé tehette volna az Apple TV-t, félúton valahol a PS3 és a PS4 között (oké, inkább harmad úton).

Nem tette, ettől még van benne potenciál.

És persze tele van érthetetlen korlátozásokkal a cucc, például egy alkalmazás maximum 200 megabájtos lehet, ami szélsőséges ökörségnek tűnik, hiszen ha a 16 gigabájtos iPhone-ra akkora alkalmazásokat telepítek, amekkorát akarok, akkor vajon miért kell keretek közé szorítani a júzert és a fejlesztőt a sokkal nagyobb háttértárral érkező Apple TV esetében? Fontos kiegészítés ugyanakkor, hogy ha az appnak további adatra van szüksége, textúrákra, egyebekre, akkor használat közben letöltheti ezeket és mindez az gépen is marad egészen addig, amíg nem kell másnak a hely, szóval a helyzet béna, de nem tragikus.

Na de, a lényeg, amiről nem sokat beszéltek. Ez:

apple-tv-game-controller.png

Mára ennyi.

 



Óriási kedvezmények az Apple-termékekre diákoknak

Indul az iskolaszezon, ami:

:(((((

de ennek örömére az iCentre most is felsőoktatási kedvezményt kínál, ami:

:)))))

screen_shot_2015-09-11_at_12_08_32.png

A lényeg, hogy aki bevisz magával egy felsőoktatási-, vagy egy tanárigazolványt (hirtelen egy platformra kerülnek az ősi ellenfelek), az 12 százalék kedvezménnyel vásárolhat Mac számítógépeket (ez szélsőséges esetben ugye akár százezer forintos árcsökkenést is jelenthet), és tízszázalékos kedvezmény jár az iPad Air, Air 2 és mini 2-es modellekre is. Az összes jóságot megtaláljátok itt.

Az ajánlat webshopos megrendelésénél is él, csak kell egy fotó, vagy egy szkennelt kép az igazolványról. A házhoz szállítás az egész országban ingyenes.

Három további jóság:

  1. - akár részletfizetési ajánlattal is kombinálható a Back To School akció
  2. - az Air 2-es 16 GB most akár már 135 ezer forintért elhozható
  3. - egy rakás tanuláshoz használható kiegészítőt is leakcióztak, pl. hátizsákot, stylust, egeret, laptopállványt és így tovább, ezeket itt találjátok meg.

screen_shot_2015-09-11_at_12_08_20.png

Az akció november 7-ig, vagy visszavonásig, illetve a készlet erejéig tart.



Szörnyeteg az iPad Pro, sokkal vékonyabb lett az iPad mini

Bár a legtöbb részlet még homályban, néhány infó azért arra utal, hogy böszme egy dögöt rakott össze az Apple. Ott van ugye az A9X processzor, ami az eleve nagyon kemény A8X-re rak licitál rá elég sokat, a grafikus teljesítmény például a duplájára nőtt.

14218-9574-ipadpro-editingbeach-l.jpg

És simán lehet, hogy ugyanez történt a memóriával is:

Tovább olvasom


Dolgok, amiket nem tudtál az iPhone 6s-ről

Megvolt a nagy összefoglaló, a bemutatóvideó, lássuk, mi derült ki az új iPhone-okról az elmúlt másfél napban.

 

Például az, hogy az M-mozgásérzékelős processzor már nem külön csip többé az alaplapon, hanem bekerült a szupergyors és szuperhatékony A9-esbe. Ez a csip ugye 70-90 százalékkal gyorsabb az elődjénél, ami azt jelenti, hogy két maggal kábé arra a teljesítményre képes, mint az iPad Air 2 hárommagosa, vagy a konkurens androidos mobilok nyolcmagosa.

A fenti integrálás egy okból nagyon jó:

Tovább olvasom



süti beállítások módosítása