Bár a legtöbb részlet még homályban, néhány infó azért arra utal, hogy böszme egy dögöt rakott össze az Apple. Ott van ugye az A9X processzor, ami az eleve nagyon kemény A8X-re rak licitál rá elég sokat, a grafikus teljesítmény például a duplájára nőtt.
És simán lehet, hogy ugyanez történt a memóriával is:
bár semmi hivatalos nem jelent meg, az Adobe oldalán egy rövid ideig 4 gigabájt szerepelt a specifikációlistában. Ezt aztán eltüntették az oldalról, de gyanús, hogy a demózáshoz is használt egyik legnagyobb partner nem tévedett, inkább csak kikotyogott.
A másik hír ezzel kapcsolatban a háttértárat érinti: állítólag valami spéci irányítót fejlesztett hozzá az Apple, aminek köszönhetően szédületesen gyors lesz, méghozzá azért, hogy a 4K-s videók vagy az óriásfotók betöltése is villámgyors legyen.
A fentiek mellett kevésbé tűnik érdekesnek, pedig többeket érint az iPad mini premierje: a kis dög egy rakás új funkciót kapott, például megérkezett az iOS 9 összes miltitasking képessége a tabletre.
Ezt egyebek mellett az A8-as csip felbukkanása tette lehetővé, ami hetven százalékkal nagyobb grafikus teljesítményre képes, mint ami az iPad mini 3-asban volt. További jóság: ebben a tabletben is megjelent az M8-as processzor, ami finomabban érzékeli a mozgásokat, és ez játék közben is jól jöhet.
Közben a cucc 18 százalékkal vékonyabb lett elődjénél és további 30 grammal könnyebb annál, lassan el is fog fogyni, miközben a hátsó kamera 5-ről 8 megapixelesre nőtt és már 120 képkockás videókat is fel lehet venni vele.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.