almalé és kungfu Rólunk

250 dolcsis felára lesz a csúcs MacBooknak

Nyilvánosságra került végre az árazás, lássuk.

macbook2up.jpg

Az eddig is tudtuk, hogy az alapmodell, 1,1 gigahertzes processzorral és 256 gigabájt ssd-vel 1300 dollárba kerül. Most viszont kiderült, hogy ha ezt a gépet 1,3-as Broadwellel kérjük, 250 dolcsi lesz a felár.

Az 1,2 gigahertzes, 512 gigabájt ssd-s, 1600 dolláros gépre viszont már csak 150 dollárt kell ráfizetni, hogy 1,3-as processzorral vihessük haza, ennek ára tehát 1750 dollár lesz.

Itthon kábé 640 ezer forint.

Hibáztasd az áfát.



Megszűnhetnek a sorok az Apple Store-ok előtt

Nyilvánosságra hozták a Burberry-től az Apple-höz igazolt Angela Ahrendts egyik belső memóját, amiből kiderül, hogy a luxusiparból érkezett szakember nem akar többé sorokat látni az Apple Store-ok előtt, mert azok lehangolók és nem illenek a márka imidzséhez.

A megoldás a következő: elhanyagolhatóan kevés mennyiséget szállítanak ki az új termékekből a boltokba, az Egyesült Királyságban például egyetlen darab Apple Watch sem áll majd a rendelkezésre, ezzel szemben megrendelheted a készülékeket online és várhatsz otthon a kiszállításra.

Ezzel tényleg elejét lehet venni a soroknak, hiszen nagyon kevesen fognak napokig sorban állni, ha tudják, hogy a végén úgysem kapnak semmit.

Kis személyes kiegészítés: először tavaly, az iPhone 6 premierjén álltam be egy sorba Augsburgba, és az egész valóban nagyon lehangoló volt. Sorban állni eleve pokoli unalmas, ehhez jött hozzá két tényező:

  1. nem lehetett tudni, hogy kapsz-e mobilt a tízórás várakozás után, vagy sem
  2. a sorban nem jóravaló németek, hanem a teljes balkán ácsorgott, néhány még komolyabb arccal. Albán, bolgár, orosz, román, ukrán üzletemberekkel volt tele a pláza, akik vitték haza az iPhone-okat, ahol háromszoros áron eladták őket. 

Kínos is volt, amikor egy rakás kiégett, másfél napja várakozó fickó előtt elkezdtek tapsolni az alkalmazottak:

 

Egyébként állítólag ilyen lesz a Watch és a szíjak doboza:

screen-shot-2015-04-07-at-7-39-27-pm.png

screen-shot-2015-04-07-at-7-39-22-pm.png

screen-shot-2015-04-07-at-7-39-16-pm-1.png



Hogyan lehet a tiéd féláron egy Apple Watch?

Hó végén megjelenik az Apple első igazán új termékkategóriája az iPad óta, mindenki izgatottan várja az első review-kat, a terveink szerint mi a premier napján közlünk is egy videótesztet egyenesen Németországból, hogy az elsők közt értesüljetek az óra képességeiről.

Várakozás közben nyilván mindenkit az a kérdés foglalkoztat, hogy miként lehetne minél olcsóbban beszerezni az órát, aminek az ára Európában típustól függően elérheti a 18 ezer eurót, 5,38 millió forintot is.

A válasz egyszerű:

Tovább olvasom


A Samsung 500 kamurajongóval várta a Galaxy S6 startját Kínában

Tényleg mindent, a világon mindent lemásolnak, ebből a jelenségből úgy lehetne csodálatos bohózatot írni, hogy nem is kell hozzáadni a sztorihoz egyetlen új ötletet sem. A legújabb felvonás: Kínában is megkezdték a Galaxy S6 forgalmazását, és a Samsung szerette volna, ha hasonló sorok várják a mobilt, mint az iPhone-t szokták.

Nem volt azonban biztos a dolgában, így felbérelt körülbelül ötszáz embert, személyenként körülbelül ezer forintért, hogy ácsorogjanak a sorban és izgatottan várják a premiert.

A lépés két okból is tökéletes öntökönszúrás volt:

Tovább olvasom



süti beállítások módosítása