almalé és kungfu Rólunk

Ezer dollár lesz a kiterjesztett garancia az Apple Watch Editionre

A 9to5Mac tudta meg, hogy mennyibe kerül majd az AppleCare+ a legdrágább, luxusterméknek pozicionált Apple Watch-okra.

999 dollár, ami 270 ezer forintot jelent (Magyarországon az ÁFA miatt ez 343 ezer forintot jelentene majd).

Ha azt kérdezitek, mivel ad ez többet, mint az Apple Watch Sport esetén mindössze 59 dollárba, 16 ezer forintba, az Apple Watch esetén pedig 79 dollárba, 21,5 ezer forintba kerülő szolgáltatáscsomag, a válasz az, hogy

semmivel.

Ugyanúgy plusz egy év telefonos technikai segítségnyújtás és legfeljebb két esetben javítandó hardverkárosodás van a pakkban a fennmaradó időszakra.

 screen_shot_2015-04-04_at_21_05_39.png

Az Apple Watch Editionre a vásárlással jár a sima Apple Care, ami több mindent tartalmaz, mint az olcsóbb modellekre készített csomag. Egyrészt alapból két évig érvényes egy helyett, másrészt egy éjjel-nappal hívható segítségnyújtó vonalat kap a vásárló, valamint a vásárlás után online beállítási/betanítási lehetőséget lehet kérni a helpdeskes munkatársaktól.

Nem szokatlan, hogy a termék árának 10 százaléka körüli az AppleCare+ (ami Magyarországon nem elérhető egyébként), és a normál órák esetében nem is sok az a pár tízezer forint a plusz jótállásért. És azt is tudom, hogy csak a magamfajtáknak szokatlan, hogy a luxustermékre a vonatkozó szolgáltatások ára is sokszorosra nőnek, aki rendszeresen jár szervizbe mondjuk egy A8-assal, az már biztosan megszokta a differenciált rezsióradíjakat. De valahol a lelkem mélyén sosem éreztem ezt az egészet észszerűnek, így most sem érzem annak, amikor az Apple húzza ki a lapot.

Az Apple Watch egyébként április 10-től előrendelhető ottani idő szerint (PT) éjfél után egy perctől, ami Magyarországon reggel 9:01-et jelent.

Hogy mi az Apple Care, és úgy egyébként miért jó nekünk, arról itt írtunk.

Ha pedig hardveres problémátok van, ide fordulhattok emailes segítségnyújtásért. Ezt az Appleblog (feat. Almalé és Kungfu) szerezte nektek, ingyen.

Ossz.



Videókon mutatják be az Apple Watch-ot

Élesedett egy új Apple aloldal, amin folyamatosan újabb és újabb videókat töltenek fel az óráról. Összesen 11 bemutató videót várunk, amiből egyelőre négy van feltöltve. Ezek:

Tovább olvasom


Pontosan úgy hajlik a Galaxy S6 Edge, mint az iPhone 6 Plus

Na kérem. Volt itt akkora füstje a Bendgate-nek, hogy sokan nem tudták röhögés nélkül kimondani az iPhone 6 Plus nevet. Aztán a vihar elcsitult, az iPhone-ok fogynak mint a kilós cukrok, és nem hallunk többet arról, hogy elhajlik a készülék a farzsebben. Tokkal, farzsebtelenítéssel gondolom, megoldottuk valahogy.

Aztán most megérkezett a Samsung Galaxy S6 sorozat, a telefonok, amik dizájnban erősen hajaznak az Apple csúcsmodelljeire. És láss csodát: hajlanak. Az első hajlítási tesztek szerint pedig nem is akárhogy: épp akkora erő kell hozzá, mint az iPhone 6 Plus esetében. Mind a Galaxy S6 Edge, mind az iPhone 6 Plus 49,4 kilogrammnak megfelelő erőhatástól kezdett el hajlani, azzal a különbséggel, hogy az Edge kijelzője el is tört ennél a nyomásnál, míg az iPhone 6 Plus-é érintetlen maradt:

Tovább olvasom


Úgy tűnik, tényleg a Samsung lesz az Apple egyik legfontosabb beszállítója - megint

Az Apple tavaly megpróbálta átpasszolni a saját fejlesztésű mobilprocesszorainak gyártását, így a Taiwan Semiconductor Manufacturinggal kötött nagy értékű szerződést, hogy üssék össze az A8-asokat.

Most viszont újra megerősítették meg nem nevezett források, hogy megint a Samsung nyerte a tendert, és ők szállítják az A9-eseket.

myhha1gxqfikecb1.jpg

Sőt, állítólag a DRAM egységeket is ők szállítják, így a kritikus alkatrészek jelentős részét a legnagyobb versenytárs hozza. Nem baj, úgyis csökken a profitjuk, így talán csinálnak egy kis PÉNZT.

A pletyka nem új, tavaly decemberben is írtunk róla. Akkor azt is rebesgették, hogy a gyártóüzem a texasi Austinban lesz, vagyis az Apple a Mac Pro összeszerelés után egy újabb gyártási folyamatot is visszarántana az Egyesült Államokba. Ezt meg nem sok távol-keleti gyártó tudja garantálni az Apple-nek.

További ok lehet, hogy a TMSC 16 nanométeres gyártástechnológiát alkalmazott volna, míg a Samsung 14 nanométeres megoldása jobbnak ígérkezett.



A következő használati tárgy, amit kinyír az Apple és a Google

Ráugrottak a következő áldozatra, akit megpróbálnak kicsinálni, ellehetetleníteni, menőtleníteni, elpusztítani. Ő az:

keys.jpg

A “ráugrottak” kifejezés persze nem pontos, az Apple legalább 2010 óta folyamatosan ebben az állapotban tartózkodik, öt éve nekiállt a digitális zárrendszerek fejlesztésének, támogatásának. A HomeKit, sőt az okoslakás ötletével egyidős a projekt, de most jutottunk el odáig, hogy lassan a mainstream áramlatba is bekerülhetnek az okoszárak. Főleg, hogy a Google is nagyon elkötelezettnek tűnik, Larry Page elmondása szerint a cég olyan fejlesztéseket erőltet majd, amikhez

kétszer nyúl az ember egy nap.

Termosztát, ajtózár, redőnymotor, hasonlók. Fogkefe?

Valójában ha az idén az Apple összes iOS-es kütyüjében ott figyel majd a Touch ID, nagyon kényelmes lehet a dolgunk: ha rendszeres időközönként azonosítjuk magunkat az iPhone-unkon az ujjlenyomatunkkal, az okoszárak automatikusan kinyílhatnak előttünk, és kulcsmásolás helyett Passbookban adhatunk ideiglenes vagy állandó jogosultságot a családtagoknak vagy a vendégeknek.

g3allery4.jpg

Azt is megszabhatjuk, ki hová juthat be a lakásban/irodában, ki indíthatja az autót és így tovább. Persze a kulcs leváltása tágabban is értelmezhető: tömegközlekedés igénybevétele, vagy épp jogosultságkezelést is jelenthet. Aki leül egy számítógép elé, automatikusan hozzáférhet azokhoz a mappákhoz és alkalmazásokhoz, amit elérhet. Ha helyet cserél valakivel, automatikusan átjelentkezhetne a rendszer.

Vegyük ehhez, hogy az Apple az IBM-mel közösen az iOS platformot szeretné alapértelmezett mobilplatformmá tenni az enterprise szektorban. Az ilyen irányú fejlesztésekkel egyre komplexebb, mégis egyre könnyebben kezelhető, a funkciók bővülésével már-már költséghatékony megoldásokat kínálhat a cég.

Az Apple Store-okban már most is lehet kapni August okoszárakat, amiknek egy nagyon fontos tulajdonsága, hogy Androiddal is együttműködnek. És itt nem lehet válogatós az Apple, kénytelen lesz támogatni a lehető legtöbb platformot.

A Müllerben láttam valamelyik hétvégén, hogy használhatatlan, zár nélküli, patinás felülettel bevont kulcsokat árulnak. Dísznek. Ez már lehet az első jel, nem kizárt, hogy néhány évtized múlva már a poszt első képén látható tárgy is ilyen vintage izé lesz, aminek a jelentését csak az öregek meg a városoktól nagyon távol élők ismerik. Beszállhat a klubba:

Tovább olvasom



süti beállítások módosítása