almalé és kungfu Rólunk

Ezeket fogja tudni az iPhone 6s

Biztos forrásból származó információk ütötték fel a fejüket a neten, előzetesen annyit, hogy nem feltétlenül fogunk mindegyiknek örülni.

Amit biztosan tudunk:

- ősszel új iPhone jön

Amiben elég biztosak lehetünk:

- a modell neve a 6s lesz

- külsejében nem, inkább funkcióiban tud majd sok újat a modell

A leglényegesebb újítás az s-sorozatnál általában a nagyobb processzorteljesítmény, az A9-es csip egészen biztosan érkezni fog, és ha ez csak annyit fog tudni, mint az iPadekben jelenleg is elérhető A8X, már jelentős lesz az ugrás. Persze az egy hárommagos szörny, amitől a fogyasztás is megugrana, az Apple tehát várhatóan más módon éri el a gyorsulást: megmarad a kétmagos felépítésnél és varázsol valamit architektúraszinten.

iphone-6-protruding-camera.png

Na de: a DigiTimes szerint kisebb lesz a LED háttérvilágításért felelős csip, egészen pontosan 0,2 milliméterrel lesz vékonyabb, amire már óriási szükség volt, rengetegszer adódott olyan helyzet az életemben, hogy ha 0,2 milliméterrel vékonyabb lett volna a mobilom, nem változtam volna gyíkká.

Ugyanakkor a lap szerint az új csip 10 százalékkal gyengébb, mint az elődje, szóval több kell a mobilba ahhoz, hogy meglegyen a régi fényerő. 

Persze a kameráról is jönnek a hírek, a 8 megapixeles érzékelőt 12 megapixeles váltja, ezt is a Sony gyártja majd. Állítólag ez lesz a mobil legnagyobb dobása, az Apple az elmúlt évet ennek a funkciónak a tökéletesítésével töltötte, várhatóan tehát a jobb kamera és a 2 gigabájt memória önmagában elég lehet ahhoz, hogy a készülék óriási siker legyen.

Ja, és persze lesz Force Touch is benne, akár az Apple Watch-ban vagy az új laptopokban, amivel más és más funkciót tudunk elérni a kijelzőn attól függően, hogy milyen erősen nyomkodjuk.



Egy kicsit kigyulladt az Apple arizóniai üzeme

Na jó. 

Nagyon.

apple-arizona-fire-mesa.png

A helyi hatóságok szerint a tűz a tetőn keletkezett és elsősorban a napelemek váltak a martalékává (ha valaki esetleg lemaradt volna róla, az Apple energiaforrásain belül a megújulók részaránya konvergál a száz százalékhoz).

A tűzoltók gyorsan kiérkeztek a helyszínre és megkezdték a lángok oltását, így azok nem terjedtek át az üzem területére és személyi sérülés sem történt.

Az ügyben egyébként a világon semmi gyanús nincs, leszámítva, hogy az üzemet a GT Advancedtől vette át az Apple a csődeljárás keretében. És a csőd oka bizonyos értelemben maga az Apple volt. Pontosabban a GT ADvanced fogalom nélküli vezetősége, amiről itt írtunk bővebben, de a lényeg, hogy a tulajdonosokban bizonyára maradt egy kis feszültség az eset után. Felgyülemlett indulat. 



Egyre követhetetlenebb a Mac-paletta

 

A facebookos oldalunkra itt, a Youtube-csatornánkra meg itt lehet feliratkozni

Ha tetszett a videó, like, ha nem, share!!! 



Van 1,3 milliárd ember, akiknek jobb az Apple Maps, mint a Google Maps

De hogy tényleg. Annyira el voltunk foglalva azzal, hogy Európában meg az Egyesült Államokban mennyivel rosszabb, pontatlanabb az Apple Maps, hogy észre sem vettük: nem mindenhol van ez így.

Mondjuk esélyünk sem volt észrevenni. A csoda akkor történik meg, ha belépsz Kína határain belülre. Az Apple Maps akkor hirtelen megváltozik.

Az Appleinsider egyik újságírója írt egy cikket a kínai kiruccanásáról. Hongkongban járt először, és ugyanazt tapasztalta, amit korábban többfelé a világban: az Apple térképe pontatlan volt, a tömegközlekedés állomásai rossz névvel voltak ellátva, a megállókat semmi nem kötötte össze, így nagyon nehéz volt kibogarászni, melyik busz, metró merre halad. A Google térképe pedig csak egy fokkal jobb - írja a cikkben. De ez a kis előny is elég ahhoz, hogy mindenhol inkább azt használja.

Szóval a csávó nézegeti az Apple térképét Hongkongban. Hongkongról, és a kontinentális Kínáról. Használhatatlan volt. Aztán átutazott a kontinensre, és valami megváltozott. Az Apple térképe egészen mást mutatott, amint rácsatlakozott a hotel wifi-hálózatára Sencsenben.

Az Apple térképe hirtelen használható lett. Sőt, olyan jó lett, amilyen sehol máshol a világon.

 

Először is a szatellitképek hirtelen kitisztultak, a második világháborús légifelvételek helyett hirtelen a 21. századba került a szoftver.

Tovább olvasom


Az Apple picit túlbecsülte az Apple Watch népszerűségét

Van ez a grafikon:

projection_of_apple_watches_ordered_per_day_in_the_us_watches_chartbuilder-3.png

Ronda, mi? Az első oszlop a rendelés első napjának Apple Watch vásárlásait jelöli. Utána az látható, hogy a többi nap hány óra fogyott. Ezek nem hivatalos számok, a Slice Intelligence becslései, és csak az Egyesült Államokra vonatkoznak. De meglepne, ha máshol egészen eltérő arányokkal találkoznánk.

Itt nem az lehet a különleges, hogy az első nap sokan vásárolnak, hanem hogy mennyivel többen, mint később. Május 18-ig 2,5 millió Apple Watch fogyott az USA-ban a piackutató szerint, ennek több mint fele az első napon.

Itt látható a grafikon, ha az első napot nem ábrázoljuk:

projection_of_apple_watches_ordered_per_day_in_the_us_watches_chartbuilder.png

Hogy ennél talán az Apple is jobbra számított, azt a szállítási idők jelzik. Egyik törzsolvasónk, Attila jelezte, hogy a júliusra ígért Apple Watch-a 2-3 héten belül, tehát nagyjából egy hónappal korábban érkezik. Az első napokban-hetekben pedig az Apple csak abból tudott kiindulni, hogy a kezdeti iszonyatos sebességben fogyó termékből meddig húzzák ki a raktárkészlettel és a gyártósorok kapacitásával. Kiderült, hogy jobban, mint gondolták.

Ez persze korántsem jelenti, hogy az Apple Watch bukás lenne. Napi átlag 30 ezer óra fogy csak az Egyesült Államokban.

Ez pedig több mint kétszerese az első iPhone napi eladásainak a forgalmazás első három hónapjában, ami ugye nem korlátozódott az USA-ra (mint ahogy a fenti grafikonok). És nem mondhatni, hogy az iPhone a sikertelen termék mintapéldája lenne:

Tovább olvasom



süti beállítások módosítása