almalé és kungfu Rólunk

Wozniak Bandi: Akitől Jony Ive tanult

Bandi kéthetente, szombatonként mesél nektek az Appleblogon az Apple múltjáról.

 

A csatornára itt tudtok feliratkozni.

A médiaközpontot itt tudjátok megnézni.



Az Apple letiltotta az új iOS-kártevőt. Ennyike.

Azért van abban valami megnyugtató, egyben valami félelmetes, amikor az Apple úgy dönt, hogy a vásárlók gépe mostantól máshogy működik majd. Átkapcsolnak egy gombot Cupertinóban, és hoppá, kész a tojásrántotta húszmillió tojásból. Kill switcheket építenek, letiltják Java plugineket, vagy mint most: a pár napja elhíresült WireLurker malware alól veszi ki a talajt. Az OS X-re települő, azon egy másik - hasznos - program részeként futó cucc aztán az iOS-re mászott fel USB-n keresztül, hogy onnan lopjon adatokat. Amennyiben jailbreakelt volt az eszköz.

Na, az Apple elintézte, hogy a fertőzött OS X appok el se induljanak a Maceken. Annak ellenére, hogy ezeket nyilván nem a Mac App Store-ból szerezték a kínai felhasználók, tehát nem a letöltésüket korlátozza a cég, hanem a futtatásukat. Ez persze nem végleges megoldás, magát a biztonsági rést is be kell foltozni, hogy később se lehessen kihasználni, de a gyors tűzoltás megvolt. Elég hatékonyan.

Még nem szoktunk hozzá, hogy ami unortodox, annak van is valami értelme.

 



Így néz majd ki a Battlefield 4 iOS-en

Tudtuk, hogy az új iPadek és iPhone-ok grafikai teljesítménye, processzora mindig durván beelőzi a tavalyi modelleket, az A8X GPU-ja például 2,5-szer gyorsabb az elődjénél, az A8 50%-kal. Hallottunk arról is, hogy a Metal segítségével, az OpenGL motor kiiktatásával és az alacsony szintű hozzáférés megvalósításával még többet lehet kihozni a vasból, mint eddig. Ugyanabból a vasból, sokkal többet.

Sejtettük, hogy mit hoz ez majd el, de a Frostbite bejelentése mégis meglepett. Jön a Battlefield 4 iOS-re, éppen ezen dolgoznak a fiúk, és néhány screenshotot is kiraktak a weboldalukra. Nézzétek:

bf4_ios_2-1024x718.jpg

bf4_ios_1-1024x718.jpg

Mint írják, korábban a sok dinamikus elem és mozgó fények miatt nagyon le kellett butítani a játékot ahhoz, hogy a Frostbite motorja bírja a számítást egy tableten is. A Metallal viszont teljesen kihasználhatják a hardvert - írják. Egyszerre tudnak vizuális gyönyört okozni, és sok mozgó objektumot megjeleníteni.

A munka még tart, nagyon izgalmasnak írják le a folyamatot, a kísérletezést, de az biztos, hogy lesz Battlefield 4 iOS-re. És kábé így néz majd ki. További részleteket később is kiraknak a weboldalukra.



Nyíltan másolja a Lenovo az Apple-t

Eddig azt hittük, a Xiaominál nincs jobb ebben, a Samsungnál meg nem fizetett többet senki hasonló ötletlopásért. A Lenovo mindenkit túlszárnyalt.

A "Sisley" S90 okostelefon külsőre szinte tökéletesen megegyezik az iPhone 6-tal. Apró módosítások vannak csupán, meg nyilván anyaghasználati és technológiai változtatások, egyszerűsítések. De a legmeglepőbb, hogy a termékfotók, amikkel a Weibóra kirakták a Lenovo telefont, szintén egyértelmű smittelések. Egymás alatt mutatom az S90 és az iPhone 6 marketingképeit.

Screen Shot 2014-11-07 at 09.20.22.png

Screen Shot 2014-11-07 at 09.19.19.png

Screen Shot 2014-11-07 at 09.03.09.png

Screen Shot 2014-11-07 at 09.03.01.png

Screen Shot 2014-11-07 at 09.02.29.png

Screen Shot 2014-11-07 at 08.59.04.png

Screen Shot 2014-11-07 at 09.02.10.png

Screen Shot 2014-11-07 at 08.58.40.png

A márkás utánzat kábé feleannyiba kerül, mint egy iPhone 6. Nem tudom, a Lenovónak, a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártójának jó-e, ha a nevéhez ilyen termékek kapcsolódnak, de láthatóan őket nem zavarja. Az igen fontos kínai piacon, a középmezőnyben az ellenfelük a Xiaomi, és mindent megtesznek, hogy a saját fegyverükkel győzzék le őket.



Európában a Spotify lenyomta az iTunes-t?

Van ez a Kobalt nevű cég, ami több ezer előadó jogdíját szedi be mindenféle helyről. Így az iTunes Store-tól vagy a Spotify-tól is szedik a sápot.

Na most annyira nem friss a stat, de 2014 első negyedévében már átvette a vezetést a Spotify az iTunes-hoz képest Európában, ami a Kobalthoz beérkezett jogdíjak mértékét illeti. Ha pontos arányokat ezzel nem is kapunk a teljes piacra vonatkozóan, az biztos, hogy a stream és az előfizetéses zenehallgatás népszerűségét és súlyát nemhogy komolyan kell venni, de el kell fogadni, hogy ez lesz. Illetve van.

spotify.png

Ezért is szerezte meg az Apple a Beatset, amivel egyelőre semmi okosabbat nem kezdett, mint hogy kirúgta az online üzletéből a pereskedő Bose-t, és a Southwest Airlines gépein szolgáltatja a vásárolt szoftverrel az előre elkészített playlisteket a tisztelt utasoknak.

A Goldman Sachs és a nagy kiadók mind nagybefektetők a svéd alapítású cégben, előbbi összesen 540 millió dollár körül fektetett be az online streaming szolgáltatásokba.

Nem véletlen, hogy a 3 milliárd dolláros Beats befektetéskor sokan nem értették, miért nem a Spotifyra repülnek rá Cupertinóban. Igaz, egyes elemzők 10 milliárd dollár fölé becsülték a szpoti értékét, de belső források szerint a Google például ennek az összegnek a felét is soknak tartotta. Most úgy tűnik, hogy az Apple egy túlértékelt cég helyett vett egy még túlértékeltebbet, és egyelőre nincs ötlete vele.




süti beállítások módosítása