Steve Jobsról sok jót és sok rosszat elmondtunk már itt a blogon, és számtalan könyv is elemezte személyiségének, vállalatvezetésének zsenialitását és árnyoldalait. Akik objektíven próbálják vizsgálni, megpróbálnak a dialektikus portréját megfejteni, vagyis dicsőségének és gyalázatának egységét, mint egyetlen jelenséget vizsgálni. Az úgy, együtt tette őt zsenivé.
Sokan szeretnének Steve Jobsok lenni. Tetszik nekik Jobs sikere, a szakmai életútja, a vagánysága, és persze az a szókimondás, faragatlan őszinteség, amit megengedhetett magának, hogy elérje a céljait. Ezek az emberek egy a ponton azonban elkövetnek egy végzetes hibát: azt gondolják, hogy ha a faragatlanság a zsenik kiváltsága, akkor ők is kézbe vehetik, ettől kicsit ők is zseninek látszanak majd.
Ki kell ábrándítsak mindenkit: hacsak nem vagy az Apple alapító vezére, akkor a rossz stílus egyszerűen csak rossz stílus. Egy ponton túl már kifejezett seggfejség. És nemhogy közelebb visz a céljaidhoz, de eltávolít tőlük.
Biztos sokaknak eszébe jut most néhány ember a környezetéből - esetleg a saját főnöke -, én is sokkal találkoztam közvetve vagy közvetlenül, és sok sztorit hallottam már róluk. Sőt, engem is kapott már el a gépszíj, és észrevettem magamon a seggfejség jeleit, azóta odafigyelek rá. Nem kell tehát fontos embernek lenni hozzá, sőt, sokszor középvezetők, kis- és középvállalkozók az áldozatok.
Figyelem. Ha az alábbiakat tapasztalod magadon, van rá esély, hogy te is egy vagy közülük.
Tovább olvasom
szucsadam
2014.08.15. 09:02
Címkék: bluetooth ibeacon
Az Aislelabs fogott egy csomó telefont, és megnézték, hogyan meríti az akksit a Bluetooth iBeacon folyamatos használat esetén. Az egésznek nincs sok értelme, hiszen egy órán keresztül kínozták folyamatosan a készülékeket, miközben a való életben a háttérben történik a szkennelés, jóval energiatakarékosabb módon. Ráadásul a Bluetooth Low Energy szabvány miatt az energiafelhasználás a legkevesebb bajunk, hiszen egy jelszóbeírással több energiát veszít a készülékünk, mint ezzel (12 óra alatt kevesebb mint 1 százalékot merít az iBeacon hétköznapi körülmények között).
Mégis tanulságos az eredmény, mert pár androidos készülék sokkal jobb eredményt ért el az Apple saját szabványát használva, mint az Apple:
Főleg az alacsony beaconok esetén látszik a különbség, illetve értelemszerűen a régebbi Bluetooth chipsetet tartalmazó készülékek rosszabbul teljesítettek. Mégis, az iPhone 5-ben és a Nexus 5-ben ugyanaz a generáció van, ugyanazt a Bluetooth LE-t használják a csomagok fogadására és küldésére, akkor mi lehet a különbség? Mitől ég be ennyire az iPhone?
- Egyrészt azért, mert az iPhone-okban kisebb az akksi, mint az androidos társakéban, így természetesen nagyobb részét zabálja fel a meglévő tartalékoknak.
- A tesztelők szándékosan hülyén használták a szolgáltatást, nem bízták rá a készülékre a menedzsmentet, hanem folyamatosan szkennelgettek. Ez azért félrevezető, mert elvileg okosabb iOS-en az iBeacon, mint más készülékeken. Korlátozza a háttérben futtatható iBeacon-ellenőrző folyamatokat, míg Androidon nincs ilyen korlátozás.
- Látszólag a Moto G a király, de tegyük hozzá, hogy az iBeacon jeleknek csak egy kis részét volt képes feldolgozni, mintegy 25-33 százalékot. Mivel nem dolgozott rendesen, nem is fogyasztott sokat.
Mi az, amit mégis tanulhatunk a jelentésből? Mondjuk azt, hogy láthatóan gyorsan fejlődik a Bluetooth LE szabvány, és az eleve alig fogyasztó adatátviteli lehetőség egyre jobban kíméli az akksit.
Tovább olvasom
szucsadam
2014.08.14. 11:31
Címkék: bulvár tolvaj
Egy Fort Lauderdale-i Apple Store-ban hat alkalmazott dolgozott egy nagyszabású tolvajhálózatnak. Április óta 600 iPhone-t mostak tisztára.
A dolog úgy működött, hogy a tolvajok behozták a lopott iPhone-t, amit az eladók újakra cseréltek. Így kikerülték a tiltást, amit a lopott készülék gazdája aktivált, az érintetlen telefonokat már el lehetett adni könnyedén a feketepiacon. A banda hetedik tagja a Best Buy Mobile-nál dolgozott, ő csak serial numbereket szolgáltatott a másik hatnak a rendőrség elmondása szerint.
Tovább olvasom