Addig tutujgatták hobbiként az Apple TV-t, amíg megtorpant a népszerűsége: csak nemrég jelentették be, hogy a set-top box már milliárdos üzletet jelent a cégnek, ezért elkezdenek komolyabban foglalkozni vele, máris vesztett a piaci részesedéséből az eszköz.
Mármint éveken keresztül piacvezető volt a saját kategóriájában, erre a legújabb számok szerint 2013-ban a Roku és a Google Chromecast is lenyomta: ezekből 3,8-3,8 millió darab fogyott, míg az Apple TV-ből csak kétmillió. Még impresszívebbek ezek a számok, ha melléjük tesszük, hogy a Roku csak az év második felében jelent meg, ráadásul aktívabban is használták ezt az eszközt, mint az Apple dobozkáját. Valamennyit javít a képen, hogy a Chromecastokat viszont egyre kevesebbszer kapcsolják be a tulajdonosok.
A teljes képhez persze az is hozzátartozik, hogy utoljára tavaly januárban mutatott be új eszközt az Apple, ami valójában a 2012. márciusában piacra dobott harmadik generációs gép olcsóbban előállítható verziója: a felhasználók szempontjából több mint két éve változatlan az Apple TV. Leszámítva, hogy nemrég olcsóbb lett, amit nyilván a Roku és a Chromecast előretörése indokolt.
Úgy látszik, hogy az Apple mostanában a számítógépeknél és a kiegészítőknél is az árcsökkentésben látja a növekedési potenciált, bár a piac inkább új, izgalmas eszközöket várna a cégtől. Meglátjuk, mennyire válik be a stratégia, ugyanakkor a hírek szerint Cupertinóban már dolgoznak a jelenleginél sokkal okosabb Apple TV-n, ami jelentős lendületet adhat a növekedésnek.
És többször leírtam már a fejlődés szerintem logikus irányát: az egymagos, A5-ös processzort le kell cserélni a kétmagos, A7-es processzorra, ami könnyedén megbirkózik az iPad Air kijelzőjének 3,1 millió pixelével, szóval a full hd tv-k 2,1 millió pixele meg se kottyanna neki. Erre a hardverre már mehetne az iOS kevésbé lebutított verziója App Store-ral, amiből rengeteg alkalmazást és játékot tölthetnénk le, így varázsolnánk megfizethető konzolt az Apple TV-ből. A technológia adott, a szoftveres oldal kezdve az operációs rendszerrel egészen az alkalmazásokig rendelkezésre áll és a mostanában piacra kerülő kiegészítőkkel kontrollerré alakítható iPhone-okkal a játékok irányításával sem lenne gond.
Továbbra is azt gondolom, hogy ez az Apple TV természetes fejlődési iránya.
Ha szeretnél elsőként értesülni a legfontosabb Apple-hírekről, akkor like-old az ÚJ, LÁZADÓ facebookos oldalunkat, az Almalé és Kungfut. Egyébként közel ugyanekkora buli, ha Twitteren vagy ha rss-en követtek.