Lehet, hogy más már észrevette, de én nem olvastam róla, és főleg nem írtam, szóval tessék: összehasonlíthatatlanul jobb lett az iOS 8 szövegfelismerése, mint a 7-esnek volt. Ezt akkor vettem észre, amikor találomra elkezdtem gépelni dolgokat még a tesztvideó készítésekor, és meglepődtem azon, hogy a mobilomon egyébként kikapcsolt funkció milyen értelmesen és jól működik:
Aztán aktivizáltam a szolgáltatást a 7-es futtató iPhone-on is és akkor vettem észre, hogy nem az elmúlt évek fejlődéséről van szó, hanem ez konkrétan a 8-as jósága, a legutóbbi iOS ugyanis még a kanyarban sincs hozzá képest.
Anélkül, hogy túlbonyolítanám tessék, itt van néhány tesztmondat, amiből remekül látszik a különbség: mindkét verzió hibázik, ráadásul a 8-as néha úgy, mint az általános iskola első nyolc évéből kimaradt diákok (a kipróbálom ki próbálomként a legrosszabb facebookizmus), de a statisztika magáért beszél: a régi verzió a 31 ékezetes betűből mindössze 7-et talált meg, az új meg 29-et.
És bár az új is hibázik, meg néha túlkompenzál (7-es vs 7-és), de ez már elég közel jár a használhatóhoz. Sőt: sokkal egyszerűbb a kevés hibát javítani, mint az összes ékezetet rendesen kirakni.
És a végén százalékosan kifejezve, hogy elmondhassuk, az új operációs rendszer NÉGYSZÁZ százalékkal értelmesebb az elődjénél:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.