Egészen friss hír: nem tudott megállapodni egymással az Apple és a Samsung - most sem. A két cég közötti perek, úgy tűnik, a világ végéig tartanak majd, és ha az összes ember elpusztul, a tárgyalóteremben akkor is csak átmeneti felfüggesztést kaphatnak az ügyvédek egy későbbi időpontig.

Pedig most volt a nagy sansz. Volt lehetőség arra, hogy végérvényesen lezárja a két cég a harcot.

Múlt héten ugye írtunk arról, hogy az Apple és a Google egy példaértékű megállapodást kötött, amiben nem csak az egymás elleni összes okostelefonos vitát rendezték le egy csapásra, de közös lobbit hirdettek az amerikai szabadalmi rendszer megreformálására vonatkozóan.

Ezután jött a hír, hogy az Apple és a Samsung ismét leül annak érdekében, hogy lerendezzék a peres ügyeiket, és a tárgyalón kívül megállapodjanak.

A két esemény nem lehet független egymástól, az Apple-nél érezhetően tényleg van egy határozott akarat arra vonatkozóan, hogy befejezzék ezt az egész, energiát és pénzt felemésztő harcot, ami nagy lendülettel indult, a végén pedig szaros ki szabadalmacskák ide-oda tologatásában ért véget.

Biztos voltam benne, hogy az Apple nagyvonalú ajánlattal áll elő, és a Samsung ezt elfogadja. Nem így lett.

Hogy mi történt, pontosan nem tudni, de a hírek szerint nem jutottak megállapodásra. Mindkét fél a másikat okolja a megállapodás meghiúsulásáért, vagyis a persorozat - aminek legutóbbi ítélete szerint mindkét fél megsértette a másik szabadalmait - folytatódik. És ha most nem sikerült lezárni, a béke szelében, akkor később sem fog sikerülni.

Nem tudom, mi lehet az oka, hogy a Google-lel sikerült az, ami a Samsunggal nem. Egyrészt lehet, hogy a Samsung ellen már többször fújtak százmilliós síppal a bírók, és a koreaiak úgy érzik, ha feladnák, elismernék a vereséget. Lehet, hogy a béke érdekében olyan kikötéseket tettek, amiket az Apple nem tudott elfogadni.

Az is biztos, hogy egészen más a vállalati kultúra, erre számtalan utalást láthattunk a korábbiakban. Két eset jut eszembe. Tudom, hogy nem szép dolog pont ezt a két példát felhozni, tutira vannak a Samsung javára szóló érvek is, de nekem ez a kettő csípődött be.

Az egyik eset pár napos, a Samsung egy sajtóközleményben hirdette ki, hogy a cég új nevet adott a Heathrow Terminal 5-nek (az eredeti szöveg szerint: rebranding, nem tudom jobban lefordítani). A sajtóanyag szerint az új elnevezés: Terminal Samsung Galaxy S5. Az összes lap átvette, mire kiderült, hogy szó sincs erről, a Samsung csak reklámfelületet bérelt a reptéren, és a plakátjukon használták ezt az elnevezést. Ez például egy nagyon olcsó húzás volt, olyan, amit sem az Apple, sem a Google nem engedne meg magának.

A másik, ami eszembe jut, Sam Baxter szavai. Ezt mondta: “Képviseltem az Ericssont, ők akkor sem tudtak volna hazudni, ha az életük múlt volna rajta. Képviseltem a Samsungot, ők akkor sem tudtak volna igazat mondani, ha az életük múlt volna rajta”.

Szóval azt gondolom, hogy a Samsunggal megállapodni sokkal nehezebb lesz, mint a Google-lal, egész egyszerűen azért, mert nem beszélnek egy nyelvet. Pedig jó lett volna már elásni a csatabárdot, én vártam.

Ezt a csodálatos képet készítettem, ami összefoglalja, hogyan történt az eset szerintem, fogadjátok szeretettel:

Peace-hands-fuck-samsung.jpg