A Samsunggal folytatott bírósági tárgyalás újabb érdekes levélváltást sodort a partra. Ezúttal az derült ki, hogy a Samsung nem véletlenül időzítette az Apple termékeit, és az Apple-felhasználókat támadó reklámjait (Next Big Thing sorozat) a Steve Jobs halála utáni hónapokra.
Kiderült, hogy a Samsung Jobs idejében semmiképpen sem akarta direktben támadni az Apple-t (mégiscsak egy fontos ügyfél vagy mi), inkább a Google-höz mentek, hogy tegye meg ezt ő helyettük. A fenti levelezés egy nappal Jobs halála előtt kezdődött, mérsékelt hangnemben, majd három nappal később folytatódott. Ekkor már Michael Pennington (VP of U.S. sales) sajnálatát fejezte ki, hogy Steve Jobs halála miatt a sajtóban az iPhone-t magasztalták, és egy látnok termékének állították be. De úgy gondolta, hogy “ez a legjobb lehetőségünk, hogy megtámadjuk az iPhone-t”.
Erre a marketingvezér Todd Pendleton válaszolt, miszerint elkezdték előkészíteni az agresszív iPhone-ellenes kampányt. Látszik, hogy Jobs halála miatt nagyon izgatott lett mindenki az előttük álló lehetőségektől. Nemsokára el is kezdték vetíteni.
Az Apple-nél meg is ijedtek ezektől a reklámoktól. Korábban kiderült, hogy a marketingért felelős Phil Schiller írt is emiatt emailt Tim Cooknak, azt javasolva, hogy váltsanak ügynökséget, és vágjanak vissza. Ebből végül nem lett semmi.
Érdekes beleolvasni az ilyen háttérlevelezésekbe. Meg látni, hogy mekkora tekintély volt az az ember, akinek a halála után süvítve csaptak le az utódaira a vetélytársai.
via 9to5Mac
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.