Tim Cook nemcsak arról beszélt, hogy cége könnyedén lenyomhatná az Androidot, csak nem akarja: megosztott néhány fontos információt az új főhadiszállásról is a részvényeseknek tartott közgyűlésen.
2016-ban költözik az Apple
Az Apple könnyedén lenyomhatná az Androidot, de nem akarja
Tim Cook a cég közgyűlésén lényegében válaszolt arra a kérdésre, hogy lesz-e olcsó iPhone, vagy hogy mennyire szomorkodik az Android előretörése miatt. Egy mondatban benne volt minden: "A siker nem a mennyiségről szól" - mondta a vállalat vezetője. Hozzátette, hogy az Apple bármikor megnyomhatna még egy gombot, aztán még egyet, így darabszámban is piacvezető lehetne a cég bármelyik kategóriában. "De nem ez az Apple érdeke" - mondta.
Ilyen lesz az iWatch az apokalipszis után
Nagyon nem hivatalos videó készült az iWatch-ról, amit állítólag idén mutat be az Apple.
Halomra öli a vállalati piacon az iOS az Androidot
Megvizsgálták, hogy a tavalyi év utolsó negyedévében miként alakult a mobileszközök vállalati piaca, és arra jutottak, hogy az iOS nemcsak legyőzte, de egyenesen a sárba tiporta az Androidot ebben a szegmensben. Az Apple operációs rendszerének a súlya 77 százalékos volt, miközben legnagyobb konkurense érezhető gyengülés után 22,7 százalékon zárt. Persze még ez is szép eredmény a harmadik helyezett Windows Phone 0,5 százalékos eredményéhez képest. Na de hol van a BlackBerry?
A legnépszerűbb készülék egyébként messze az iPhone 5 volt, aztán a 4S, aztán a 4, majd az iPad 3 és 2, és csak ezek után jött a Samsung Galaxy S III. Mondjuk azt végkép nem értem, hogy miként került rá az aktiválási toplistára az első iPad: hol találtak még olyan modelleket, amiket 2012. utolsó negyedévében sikerült eladni? Vagy becsomagolva várták évek óta egy vállalat hátsó raktárában, hogy kibontsa őket valaki, most rájuk talált egy karbantartó és gyorsan aktiválni kezdte őket?
A tabletek piacán egyébként még nagyobb az iOS előnye, ebben a kategóriában 93,2 százalékos az Apple piaci részesedése.