Tim Cook nemcsak arról beszélt, hogy cége könnyedén lenyomhatná az Androidot, csak nem akarja: megosztott néhány fontos információt az új főhadiszállásról is a részvényeseknek tartott közgyűlésen.

applecampus-110813-4.png

Kiderült például, hogy első körben egy rakás épületet le kell dózerolni, ezek ugyanis még a gyűrű alakú épület helyén állnak. Cook megnyugtatta azokat, akiket zavar az efféle rombolás: kiderült, hogy jelenleg a terület 80 százalékán aszfalt vagy beton van, mire befejezik a munkát és felépül az űrállomás, ez az arányszám 20 százalékra csökken. Lesz viszont helyette egy rakás zöld, fa, park meg ilyenek. És persze ott lesz a 260 ezer négyzetméteres főhadiszállás is, aminek az alapjait már idén elkezdik lerakni.

12.11.21-Campus2.jpg

"Steve rengeteget dolgozott ezen az épületen, és mi folytatjuk az általa megkezdett munkát" - emlékezett meg Cook Jobsról, majd hozzátette, hogy a tervek szerint a vállalat 2016-ban átköltözik az új irodaházba.