almalé és kungfu Rólunk

Utazó iPhone: Romanée-Conti

A mai képen nem is annyira Utazónk érdekes, nem is a mögötte elterülő táj, hanem a föld, ami a fotós lába alatt található.

IMG_1456.JPG

A fotó készítője egyébként Harmath Csaba gasztronómus (engem is ő tanított többek között a bor tudományára), aki ezt írja:

Burgundia, Côte de Nuits, Romanée-Conti birtok - egyike a világ legdrágább földdarabjainak! Ugyanis az innen származó bor palackára fiatalon is a 4000 euró körüli, és persze várólistás!

Ha megvizsgáljuk a világ legnagyobb presztízsű vörösborait, a Romanée-Conti palackok tehát mindenképpen ott vannak az elsők között. Pinot noirban pedig egyértelműen ez a világ legdrágább és legjobb termőterülete, a híres Cote d'Or északi részén, Dijontól délre. Megdöglök, hogy belekortyolhassak egyszer egy innen származó palackba.

Nagyon fontos tanács jár még a poszt mellé (én is úgy kaptam): az ilyen sztárborok, sőt különösen az ilyenek esetében is érvényes az, hogy az évjárat vizsgálata megkerülhetetlen. Egy rossz évjáratban olcsóbban lehet ugyan hozzájutni az ilyen tételekhez, viszont a minőség tekintetében ilyenkor nem azt kapjuk, amiért szívesen adnánk ki egy kisebb vagyont. És mivel az "olcsóbban" ebben az esetben simán is lehet néhány ezer euró, az ár-érték arány a béka segge alá esik.



Az Apple nem kézbesíti a leveled, ha csúnya

Érdekes dologra figyeltek fel a Macworld szerkesztői. Egyikük egy tippet követve elküldött egy levelet az iCloud email-rendszerén keresztül a másiknak, ezt:

"My friend's son is already allowed to drive his high-powered car. It's ridiculous. He's a barely legal teenage driver? What on earth is John thinking."

Az üzenet nem ment át. A "barely legal" kifejezés lehet a ludas, mert amikor a levelet átírták úgy, hogy ez a rész "barely a legal"-ra lett átírva, gond nélkül elment az üzenet.

barely-legal-magazine copy.jpg

A dolog csak odáig érthető, hogy a "barely legal" kifejezés egy böngészőben az esetek mintegy 100 százalékában pornóoldalakra vezet, attól függetlenül, hogy önmagában a két szónak nincs muffal direktben összetartozó jelentése. Onnantól viszont érthetetlen, hogy egy magánlevelet miért kell cenzúrázni ilyen módon. Hogy ez egyáltalán mi a rosseb?

Nem feltételezek teljes szándékosságot az ügyben, hiszen az iMessage átküldi a fenti üzenetet, és a Siri sem szól rá az emberre, ha vele kerestet a kifejezésre. Az Apple szóvivője, Trudy Miller szerint az automata spam szűrő időnként megakadályozza, hogy a leveleket kézbesítse a rendszer. De hogy úgy konkrétan, még a Junk folderben sem tűnik fel a levél. Valahol félúton visszapattan egy falról a tartalma miatt, és lehullik a Gyehenna tüzére.

Az Apple korábban is ekézve volt - az Appleblogon is (itt és itt) - a prűd és időnként felháborító cenzúrája miatt, ilyen múlttal ez az eset nagyobb port kavart, mint egyébként tenné. A mai ellenőrzésem viszont azt mutatja, hogy a fenti szűrés már nem él, nálam legalábbis átment a "barely legal teen" tartalmú levél.

forrás: Business Insider



Az Apple-nek meg kellene vennie Magyarországot?

Ezzel a címmel jelent meg egy cikk a CNN Money pénzügyi hírportálon. A cikk szerzője abból a feltevésből indult ki, hogy az Apple 137 milliárd dolláros készpénzállományával ideje lenne kezdeni valamit, de nem valami csipcsup dolgot, valami fajsúlyos izét. Észrevette, hogy Magyarország GDP-je kábé megegyezik az Apple befektetésre váró pénzével, így javasolta, hogy vásárolják fel mondjuk ezt az országot.

hunn.jpg

Persze rögtön kijelenti, hogy Magyarország nyilván nem adná fel a szuverenitását és a teljes gazdaságát egy éves GDP kifizetése miatt (nyilvánnyilván), csak eljátszik a gondolattal.

A cikk hasonlóan jó tippeket ad a pénz elköltésére: vásároljanak tartalmat (Netflix), kábelszolgáltatókat, LCD-gyártókat (Sharp, Toshiba), vagy a Facebookot. De aztán maga is visszakozik a végére, és kijelenti, hogy talán Magyarország felvásárlása ezek közül a legvalószínűbb.

Jó kis cikk, na.



Az Apple a legbámulatosabb cég - hatodszor is

A Fortune idén is elkészítette a Most Admired Companies listáját. Hatalmas munka, mivel 1800 céget vizsgálnak világszerte, 3800 igazgatóval és vezetővel töltetnek ki kérdőívet, de az a furcsa, hogy a végére minden évben ugyanaz jön ki.

Az első az Apple, ahogy hat éve egyfolytában.

tim-cook.jpg

A második a Google, mint ahogy tavaly is.

A harmadik az Amazon, mint ahogy tavaly is.

A negyedik a Coca Cola, mint ahogy tavaly is.

Az ötödik helyen a Starbucks végzett idén, végre valami változatosság, egy éve az IBM állt ugyanitt.

Egyébként a top 10-be csak egyesült államokbeli cégek kerültek, és elnézve a nemzetközi helyzet fokozódását ez azért már elég fura, na. Nem találtak egyetlen bámulatos vállalatot sem a világ többi részén? Európa már szart ér? (költői kérdés)

Az Appleblogon azonban a hangsúly az első helyen álló cégen van, meg azon a tényen, hogy a cupertinóiak megítélése még mindig nagyon jó. Ha valakit érdekel az indoklás is, íme:

Apple has had a rough time lately with its stock price in a free fall and the widely publicized failure of its Maps feature. However, it remains a financial juggernaut, posting $13 billion in net income last quarter, making it the most profitable company in the world during that period. The company has its fanatical customer base, and it still refuses to compete on price, making the iconic iPhone and iPad products that are still widely seen as prestige devices.



Egymilliárd felett az iTunes U

Tegnap az Apple bejelentette, hogy újabb mérföldkőhöz érkeztek, ezúttal az iTunes U haladt meg egy tízes számrendszerben különlegesnek mondható számot. Egymilliárdnál is többbször töltöttek ugyanis le tartalmat a felületen keresztül.

overview_hero.jpg

A sajtóközleményben egy rakás szívet melengető gondolatot soroltak fel a haladó országok oktatásával kapcsolatban, és hogy az iPad hogyan változtatta meg az erőviszonyokat. Nem mondom, hogy az iTunes U sikere majd megreformálja a magyar oktatást is, de mióta beszéltem egy programozóval, aki az innen letölthető ingyenes iOS-fejlesztői tanagyagból sajátította el a készségeket, azért más szemmel nézek az áruházra.

Szóval isten éltessen a felnőttek között, iTunes U.




süti beállítások módosítása