almalé és kungfu Rólunk

Négy új országban is megjelent az iTunes Match

Viszont nincs köztük Magyarország, csak Finnország, Dánia, Norvégia és Svédország. Hogy akkor miért hír ez nálunk? Mert pozitív kedd van, éppen ezért nem győzzük eléggé felhívni a figyelmeteket arra, hogy a szolgáltatás nálunk már tavaly nyár óta elérhető.

Végre valami, amiben nem a fejlett nyugat mögött cammogunk, több, mint egy évvel előbb befutott hozzánk a Match, mint néhány szupergazdag európai országba. Van minek örülni.

itunesmatchdenmark.jpg

Még egy öröm: nálunk 25 euróba kerül a szolgáltatás, a szegény dánoknak viszont 33 eurónyi koronát kell fizetniük érte. És még valami: Romániában és Japánban még mindig nem érhető el a Match. Persze nem ennek kell örülni, hanem annak, hogy nálunk meg de.

Még valami érdekesség: ha a BKV hibájából nem tudnánk Google Maps-szel közösségi közlekedést szervezni Budapesten, már felgyújtottuk volna a vállalat központi irodáját. Hétvégén Bécsben voltam, és a túra szervezésénél derült ki, hogy náluk pontosan ez a helyzet: a helyi közlekedési vállalat másfél éve letiltotta az infókat, azóta csak a bécsi BKV béna saját tervezőjét tudod használni. Ami fel sem ismeri rendesen a címeket.

Máshol sem minden jobb!



Hova tűnt Scott Forstall?

Érdekes ez: évtizedekig vagy az informatikai világ egyik meghatározó figurája, aztán váratlanul kidobnak, és alig egy év alatt a fő műved is nyomtalanul eltűnik. Lassan már csak mutatóban marad meg néhány eszközön az iOS 6, meg a többi, szkeuomorfikus előd.

Forstall viszont jobban eltűnt, mint az öröksége, éppen ezért jó hír, hogy a The Information utána ment a kérdésnek és kiderített néhány érdekes részletet Steve Jobs régi bajtársáról.

forstall-111013.jpg

Szóval: Forstall nem unatkozott az elmúlt egy évben, azután, hogy összeférhetetlensége miatt és azért, mert nem akarta elvinni az iOS-t a flat irányába, kirúgták, világ körüli útra indult és épp jól érzi magát mindenfele. A hírek szerint a legtöbb időt Olaszországban és a Dél-afrikai Köztársaságban töltötte.

Idejét két fő ügynek szentelte: egyrészt közelebbről meg nem nevezett startupok támogatására, másrészt mindenféle emberbaráti tevékenység végzésére. Elsősorban az oktatással, a szegénységgel és az emberi jogokkal foglalkozott.

Ehhez már csak egy infó csapódott: egy Apple alkalmazott szerint a turné után Forstall saját vállalkozást fog indítani, bár az még nem derült ki, hogy pontosan mivel foglalkozik majd. Egy biztos: saját forrásból nem túl sok, kábé 40 millió dollár, 8,7 milliárd forint áll rendelkezésére, szóval annyi, mint két szerencsés hazai lottónyertesnek. Ebből már lehet vállalkozást indítani, de valószínűleg csak befektetők segítségével.

Forstallt egyébként pont a legrosszabbkor rúgták ki, már az ő szempontjából, ugyanis ha maradt volna 2016-ig, további 150 ezer részvényt kapott volna, ami mai árfolyamon kábé 85 millió dollárt jelentett volna: simán megduplázta volna a vagyonát.



LeAnn Rimes új videóklipjét iPhone-nal vették fel

Az egészet. Ezt itt:

A döntés mögött állítólag nincsenek pr-okok, bár tény, hogy az életben nem írtunk volna LeAnn-dalról, ha nem iPhone-nal veszik fel hozzá a klipet. Ezzel együtt Darrell Brown producer esküszik rá, hogy kizárólag a praktikum miatt döntöttek a mobil használata mellett.

"Az iPhone könnyű, olcsó és hordozható. Annyival egyszerűbb volt három iPhone-nal forgatnunk, mint valami profi, nehéz felszereléssel" - mondta Brown.

Az nem derült ki, hogy pontosan melyik modellt használták, de az 5s-re tippelnék.

Mindenesetre az új Kanye West-dal színvonalát nem sikerült elérni:

Ahogy az abból készült paródiáét sem:

Vidám hétfőt!



Érdekes hírek az App Store csodálatos világából

Két szám.

Az első: 74 százalék

Alig három hónappal a megjelenése után az iOS 7 piaci részesedése elérte a 74 százalékot az Apple hivatalos információi szerint. Az iOS 6-nak csak 22 százalék maradt, az összes többi rendszernek meg 4. Nálunk egyébként 84 százalék fölött jár az iOS 7 aránya az összes verziószámon belül.

iospercentage.png

És hogy kontextusba helyezzük: a legújabb Android, a KitKat jelenleg 1,1 százalékon áll, pedig lassan másfél hónapja elérhető már.

A második szám: Egymillió

Az amerikai App Store-ban található alkalmazások száma átlépte az egymilliós határt. Egészen pontosan 1.006.557 program található a boltban. 558. 559. 560!

Összesen egyébként kábé 1,44 millió alkalmazást töltöttek fel a boltba annak 2008-as indulása óta, de közel félmillió kirostálódott már, vagy más okból nem érhető el az amerikai store-ban.

Eddig 13 milliárd dollárt fizettek ki a fejlesztőknek a forgalom után. Jé, ez is egy szám.




süti beállítások módosítása