Viszont nincs köztük Magyarország, csak Finnország, Dánia, Norvégia és Svédország. Hogy akkor miért hír ez nálunk? Mert pozitív kedd van, éppen ezért nem győzzük eléggé felhívni a figyelmeteket arra, hogy a szolgáltatás nálunk már tavaly nyár óta elérhető.
Végre valami, amiben nem a fejlett nyugat mögött cammogunk, több, mint egy évvel előbb befutott hozzánk a Match, mint néhány szupergazdag európai országba. Van minek örülni.
Még egy öröm: nálunk 25 euróba kerül a szolgáltatás, a szegény dánoknak viszont 33 eurónyi koronát kell fizetniük érte. És még valami: Romániában és Japánban még mindig nem érhető el a Match. Persze nem ennek kell örülni, hanem annak, hogy nálunk meg de.
Még valami érdekesség: ha a BKV hibájából nem tudnánk Google Maps-szel közösségi közlekedést szervezni Budapesten, már felgyújtottuk volna a vállalat központi irodáját. Hétvégén Bécsben voltam, és a túra szervezésénél derült ki, hogy náluk pontosan ez a helyzet: a helyi közlekedési vállalat másfél éve letiltotta az infókat, azóta csak a bécsi BKV béna saját tervezőjét tudod használni. Ami fel sem ismeri rendesen a címeket.
Máshol sem minden jobb!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.