almalé és kungfu Rólunk

Hülye Siri, Siri hülye!

Haha, Siri most azzal viccelődik, hogy ő nem is a Google glass, ha megpróbálod úgy szólítani:

photo-3-100051512-gallery.png

Óriási! Persze az se lenne baj, ha rendesen működne. De nem. Az elmúlt egy-két hónapban elkezdtem rendszeresen használni a hangvezérlést, mert biciklizés közben máshogy nem is nagyon lehetne biztonságosan irányítani a telefont.

A tapasztalataim (kiszűrve azokat a hibákat, amik a rossz kiejtésből fakadhatnak):

- Bántóan kevés dologra használható, sokszor még a legegyszerűbb parancsokat sem tudja teljesíteni (hívd vissza a legutóbb hívott számot. "Nem tudom." Miért? "Kérdezz meg egy Apple Store-ban egy Genius-alkalmazottat".

- Ha megpróbálsz vele udvariasan beszélni, nem érti, mit akarsz. Siri mindenképp le akar menni kutyába

- Elfelejt már megtanult dolgokat. Hozzárendelek "funkciókat" nevekhez, például megadom neki, hogy ki a "dad". Megjegyzi, egy ideig értelmezni is tudja, majd tökéletesen elfelejti. Ha ezek után hozzáadom az apám nevéhez, hogy "dad", tehát a kifejezés már benne van a névjegyzékben, és ő az egyetlen, aki mellett ez a kifejezés megtalálható, akkor sem tudja, kire gondolok, amikor azt mondom, "call dad". Egyszerűen visszakérdez, hogy What is your father's name? Darth Vader, az!

IMG_8774.PNG

- Egyáltalán nem következetes. Mintha semmit sem tanulna abból, amit eddig hallott tőlem, nem jegyzi meg, hogy melyik válaszát találtam jónak, és melyiket hibásnak. Ha egy kifejezésre több lehetséges értelmezést is felkínál, hiába adom kérlelhetetlenül mindig ugyanazt a választ, minden egyes alkalommal újra el fog bizonytalanodni.

Szóval a Siri, ellentétben azzal, ahogy reklámozzák, jelenlegi formájában csak a legegyszerűbb feladatokra alkalmas: megmondja az időt, tud ugrálni a dalok között, felhívhatod vele az angol nevű ismerőseidet (a magyarokkal szívni fogsz, akármilyen angol kifejezést is rendelsz a nevük mellé), és viszonylag nagy pontossággal írhatsz angolul sms-t, de máskülönben egy katasztrófa. Jó is, hogy az iOS 7-ben rendbe szedik egy kicsit.



Úristen mi van az autómmal? - Aegon Angyal Pro

Mai hirdetőnk az Aegon Angyal Pro. Az alkalmazás sok autósnak jöhet jól szorult helyzetben. Az alábbiakban bemutatjuk az alkalmazás alapvető funkcióit.

Az Aegon Angyal Pro egyértelmű szándéka, hogy segítsen az autósoknak, a lehető legtöbb információval. Több funkciót gyűjtöttek össze az apphoz a készítők, hogy egy helyen találjuk meg a közelben lévő parkolóházakat, benzinkutakat (és benzinárakat), lássuk a forgalmi adatokat vagy épp elindítsunk egy parkolást.

Az alkalmazás indításakor egy egyszerű menü fogad minket, amin a műszerfal különféle jelzéseit láthatjuk felsorolva (figyelem, nem ez az app legizgalmasabb része):

1_4.jpg

Ha az adott ikonra bökünk, az alkalmazás részletesen is elmagyarázza, mi is az a kézifék, meg az olajszint. A legtöbbünknek ez nem okoz problémát, de valakinek ez életmentő lehet. Ezek a valakik aztán egtudhatják, miért ég pirosan a Dzsinn-lámpa, és mit kell most tennie. Innen közvetlen telefonos elérést is betettek az Aegon ügyfélszolgálatára, ahol segítenek megszervezni a mentést - mégiscsak a biztosító alkalmazásáról van szó.

A menü megnyitásakor láthatjuk a további funkciókat:

IMG_0264.jpg

A Parkolóházak menüpontban kábé tíz kilométeres körzetben mutatja meg a parkolási helyeket az app. A P betűkre kattintva azonnal láthatjuk, mi az adott helyen a tarifa, még egy ujjmozdulattal pedig indíthatunk egy navigációt az Apple Maps vagy a Google Maps programban az adott helyszínhez.

IMG_0293.PNG

Az Utcai Parkolás menüpontban megadhatjuk az autónk típusát, rendszámát, a szolgáltatónkat. Az app automatikusan kitalálja a GPS adatok alapján, melyik parkoló körzetben vagyunk, és egy gombnyomással indíthatjuk a parkolást (a körzet ellenőrzése után, persze). Talán nem ez a legjobb megoldás a piacon, de azzal, hogy egy helyen van a többi funkcióval, fontos lesz. Ja, és a telefonok kis százalékánál ez néha kifagy, a készítők elmondása szerint már érkezik a javítás hozzá, ami orvosolja a problémát.

2_5.jpg

A Benzinkutak menüpontban a holtankoljak.hu adatai alapján láthatjuk egy térképen pofás logókkal megjelenítve a körülöttünk lévő kutakat. Szintén egy kattintással látszanak az adott helyen lévő benzin- vagy dízelárak. Na ez a kényelem az, ami miatt sokan letöltik és használják is majd az appot.

IMG_0266.jpg

A Forgalom menüpont alatt pedig a Google Maps adatai alapján láthatjuk a főbb utak átjárhatóságát, itt semmivel sem látunk többet, mint egyébként a Menlo Park-iak saját programjában, leszámítva a magyar nyelvű magyarázatot. Mégis, mivel egy helyen találjuk a többi információval, könnyen elérhetővé teszi a szolgáltatást.

Az „Év Honlapja 2012" díj Mobil marketing alkalmazások kategóriájában az Aegon Biztosító autós alkalmazásának továbbfejlesztett verziója nyerte a különdíjat, idén pedig kapott egy nagyobb frissítés csomagot is az app. Ez egyrészt a látványt turbózta fel, másrészt új adatgyűjtő statisztikai háttérrendszer állt be mögé, a Laundry. Ez a fejlesztők saját terméke, lényege az adatgyűjtés, mobilon, egyszerűen. Gyorsan integrálható bármilyen alkalmazással, tetszőleges adatokat képes gyűjteni - nyilván a legalitás határain belül. Trendek követésére is alkalmas,valamint tetszőleges grafikonok összeállíthatóak vele. Sőt, valós időben is követhető, hogyan teljesít egy alkalmazás, akár térképen is.

Az alkalmazás iPhone-ra és Androidra készített verziója innen tölthető.

Az Aegon Angyal Pro az Appleblog hirdetője.



Két hét múlva itt az iOS 7

A Nuance a következő levelet küldte ki fejlesztőinek:

13.08.26-Nuance_Email.jpg

Ha a cég nem téved, akkor mához két hétre megjelenik az új iOS, a hetes. Tehát aznap, amikor várhatóan bemutatják az iPhone 5S-t és az olcsóbb 5C-t. 



Videón az iPhone 5S és 5C. Te melyiket vennéd?

Kijött ez a videó:

Ennek örömére neked szegezzük az évszázad provokatív kérdését, ami annyira izgalmas, hogy megőrülsz: ha jönnek az új iPhone-ok, melyiket fogod választani? Az olcsóbb 5C-modellt, vagy a drágább 5S-t? És ha már: melyik színben?

Én szóltam, hogy kemény lesz!

Ha a drágább csúcsmodellben gondolkozol, akkor elvileg ezekből választhatsz majd:

20130821accn_002_cs1e1_800x.jpg

grey1.png

Ha meg inkább az olcsóbb modellre vársz, akkor a pletykák szerint ebből választhatsz:

iphone-5c-colors.png



31 százalékkal lesz gyorsabb az iPhone 5S

Nem 30-cal, nem is 32-vel. Kábé 31-gyel, ezt állítja Clayton Morris a Fox Newstól. Belső informátoroktól úgy tudja, hogy a SoC-et A7-nek nevezik majd, és egy teljesen különálló chipet helyeznek el mellé, ami csak a mozgásérzékelő adataival foglalkozik majd.

a7chip-370x264.jpg

I've also heard there's a separate chip devoted to motion tracking. Should be an interesting camera upgrade.

Ezt twittelte az újságíró, arra utalva, hogy a különálló chip a kamera funkcióit javítja majd, egyedülálló post processing eljárásokat sejtetve.

Hogy a 31 százalékos sebességnövekedést hogyan érik el az A6-hoz képest, nem tudni, de Ming-Chi Kuo elemzőnek van egy elmélete, ami úgy kezdődik, hogy 64 bit support.

Az iPhone 5C meg színes lesz. Vagy ezt írtam már?

via Appleinsider




süti beállítások módosítása