A Buzz Marketingnek volt egy felmérése idén év elején, amiben arra hívták fel a figyelmet, hogy a tinik szerint az iPhone már nem menő. Hogy ezt azért állították a fiatalok, mert a szüleik az ő kezükbe nyomták a régi iPhone 3GS-üket, amíg ők egy iPhone 5-tel villantottak, nem tudni. Mindenesetre ez volt a véleményük.
Az Apple ilyenkor mit tehet? Egyrészt mondhatja, hogy az általános vélekedés és divat egy részét tudja befolyásolni, más részét nem. Ők nyilván azt gondolják, az első részéért mindent megtesznek.
Pedig nem.
Miért van az, hogy a Safari lejátssza az animált gifeket, de ha le akarod menteni a Photos.appba, akkor már nem tudod újra megnézni az animációt? Tényleg kíváncsi lennék az okokra, mert annyi idő alatt, amíg megírták azt a hibaüzenetet, be is állíthatták volna a támogatást az iOS 7 egészén. Kis túlzással.
A GIF tényleg 26 éves formátum, és ebből jó néhány év volt, aminkor vércikinek számított, de 2013-ban az internet nem képzelhető el nélküle. A közösségi oldalakat elöntötték az alacsony processzorigényű animációk, sőt 2012-ben a GIF szó volt az Oxford American Dictionaries legnépszerűbb szava, még a YOLO-t is lenyomta. És már egészen szofisztikált mesterművek is vannak a témában, nézzétek csak meg ezt az összeállítást.
Mit akarnak a fiataloktól, ha az internet legmeghatározóbb divatjelenségét az iOS nem támogatja 100 százalékosan? Sőt a hibaüzenetben ezt kerek perec ki is jelenti: not supported.
Mert csak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.