Jeff Williams, az Apple operatív részlegének alelnöke egy interjúban elmondta, az Apple egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz azért, hogy megoldja a két legégetőbb problémát az alvállalkozói láncban. Az egyik: egyik beszállítója sem alkalmazhat gyerekmunkást. A másik: legfeljebb 60 órát dolgozhatnak egy héten az Apple termékeken dolgozók.

labor_hero_china.jpg

Nem arról van szó, hogy ezeket most fogalmazták meg, régen aláírták a kínai gyártók az erről szóló megállapodást, csak hát, mint tudjuk, nem tartották be. Nem csak az Apple esetében, úgy általában. Ők ilyenek.

Nyilvánosságra került viszont az idei Supplier Responsibility Progress Report, megtekinthető az Apple honlapján. Ebből kiderül, hogy 2012-ben 393 auditot zavartak le a cupertinóiak a beszállítóknál. Ez 73 százalékkal magasabb, mint 2011-ben, pedig akkor is nagy volt az ugrás a 2010-es 127 darab után. És nemcsak a legnagyobbakat vizsgálják meg, persze a Foxconnak is kijár az ellenőrzésből. Egyre inkább odafigyelnek a kisebb halakra is, akik eddig elbújtak a gyárvárosok árnyékában, és ott próbálkoztak, ahol tudtak. Az Apple-ön kívül pedig a független Fair Labor Association is engedélyt kapott legutóbb Tim Cooktól, hogy nézzenek körül a gyárakban, amikor jónak látják.

Az Apple szerint meg is szakították egyik beszállítójával a kapcsolatot, miután 74 esetben bizonyosodott be, hogy gyerekmunkást dolgoztattak a soron. Kiderült, hogy a fejvadász cég is hamisította a papírokat, hogy ne tűnjön fel az illegális foglalkoztatás.

És nemcsak a szúrópróbaszerű auditokra számíthatnak a cégek, több mint egymillió dolgozót monitoroz folyamatosan az Apple, figyelve a túlóraszám betartását, az eredményt pedig havonta nyilvánosságra hozzák a weboldalukon.

Alapvetően örülök neki, és mindenképp jó, hogy az Apple egyre nagyobb energiákat fordít ezekre az ellenőrzésekre, de ne ringassuk magunkat abba a hitbe, hogy az elküldött gyerekmunkások boldogan hazaszaladnak az eset után, előveszik a játékaikat, és élvezik a gyerekkort. Egyszerűen átmennek egy másik üzembe, ahol nincs ilyen pattogó megrendelő, és ahol szarnak arra, hogyan hozzák ki a meglepően alacsony óradíjat. A gyerekmunkások ugyanis nem a cégek rabszolgái, nem a cégek ragaszkodnak hozzájuk. Nekik mindegy, van elég felnőtt is a munkára, ha a Foxconn új állásokat hirdet meg, másnap több ezren állnak sorba a realtív magasnak számító munkabér reményében. Köztük gyerekek, sajnos. A gyerekmunka társadalmi probléma, és az Apple ez ellen semmit nem tehet.

Egy korábban publikált véleményem a témában itt olvasható.