Frissült az Evernote program OS X-en, a készítők szerint több mint 100 új ficsörrel gazdagodott a program.
Aki nem ismerné, az Evernote egy jegyzetprogram, amiben a projektek szerint dobálhatjuk össze a gondolatainkat, képeket, weboldalakat, jegyzeteket, hangfelvételeket. Ezeket aztán szinkronizálja a program a mobileszközökre is, ott is folytathatjuk a jegyzetelést, ha eszünkbe jut valami.
Az ilyen mindennapi életet-munkát megkönnyítő, felhőben szinkronizáló appoknak vagy magas ára, vagy kemény havidíja szokott lenni, épp ezért nagyon díjazza mindenki, hogy az Evernote ingyenes. Legalábbis amíg prémiumra nem váltanánk.
Az Evernote 5.0, az új frissítés pedig még szerethetőbbé tette a programot, ugyanis már a note-okat is egy szebb, esztétikusabb felületen láthatjuk. Bal oldalon megjelent egy keresősáv, ahol különféle szempontok szerint láthatjuk rendszerezve a jegyzeteinket, attól függően is szétdobja őket az app, hogy hol készítettük azokat. Kihúzhatjuk ide azokat a jegyzeteket, amiket gyorsan akarunk elérni, és a legutóbb bizdergáltakat is láthatjuk.
Annak a hasznosságát meg nem győzöm hangsúlyozni, hogy lefotózunk egy nyomtatott oladalt, behúzzuk egy Evernote-jegyzetbe, és néhány perc múlva már kereshető a lefotózott papíron lévő szöveg.
De mondjuk ez pont nem újdonság, csak úgy mondom.
Szóval aki olyan szétszórt, mint én, imádni fogja, az ötöst meg még jobban. Tőccsétek.
szucsadam
2012.11.16. 15:02
Emlékszem, amikor először próbálgattam az iOS-t (akkor még iPhone OS-nek hívták), legjobban a pinch to zoom funkcióba szerettem bele. Olyan természetes, magától értetődő és reszponzív megoldás volt, hogy engem már ezzel megvett kilóra a telefon, meg úgy általában az "Érintőkijelzők Kora".
Most pont az Apple az, aki egy szabadalmában már a leváltását tervezi a kétujjas zoomnak. Nem is az Apple lenne, ha nem a még egyértelműbb, a felhasználót még jobban kényeztető megoldással jönnének elő: nem kell hozzáérni a telefonhoz sem. Csak közel kell hajolni hozzá, vagy távolodni tőle, hogy zoomoljunk.
A szabadalom leírja, hogy a telefon az előlapi érzékelőket, a kamerát, az infravörös távolságérzékelőt vagy SONAR szenzort használná az arcunk pontos érzékeléséhez, annak a meghatározásához, milyen távolt tartjuk az iOS-eszközt magunktól.
Ennek ismeretében két funkció közül választhatnánk. A comfort mode esetében minél távolabb tartjuk az eszközt a szemünktől, annál nagyobbak lennének a kijelzőn látható tartalmak. Logikus: mindig ugyanakkora betűket látnánk magunk előtt, hogy mindig olvasható legyen a szöveg. A zoom mode viszont pont ellentétesen működik: minél közelebb tartjuk a készüléket az arcunkhoz, annál nagyobb lenne a zoom. Képzeljük el, ahogy a Maps alkalmazásban az arcunktól eltolva meglátnánk az egész várost/országot/földrészt, a készüléket elfordítva új célpontot keresnénk, az arcunkhoz ismét közel emelve pedig ráközelítenénk az új helyszínre.
Kérdés, ki szeretne egy folyton váltakozó tartalmat látni a kijelzőn egy stabil, megbízható, nyomtatottpapír-szerű érzés helyett. Egész más lenne így tartalmat fogyasztani, de őszintén nem tudom megítélni, tudnám-e szeretni. Nyilván csak akkor lenne esélye, ha tökéletesen finomhangolva működik, egyébként biztosan csak gyűlölni lehet.
szucsadam
2012.11.16. 10:13
Nem sokkal az előző frissítés után megérkezett a következő, úgy tűnik, nagyon elkapta a gépszíj Zuckerbergéket.
Az 5.2-es verzióban új Share funkció található, könnyebb tagelni a barátainkat, jött egy rakás emoji, és egy új gomb is jött, amivel a News Feedet lehet finomhangolni.
szucsadam
2012.11.16. 08:58
Címkék: google maps
Vége "gonosz Apple nem engedi be a Google-t az App Store-ba" meg a "gonosz Google nem készít nekünk programot iOS-re", a pletykák szerint már annyira kész is van az iPhone-ra, iPod touch-ra és iPadre készített Google Maps, hogy már tesztelik Mountain View falain kívül is, mielőtt benyújtják az Apple-höz jóváhagyásra. A hírt a Wall Street Journal szellőztette meg.
Úgy tűnik tehát, hogy még év vége előtt lesz újra Google Maps.
Két kérdés merül fel: vajon a Google a korábbi iOS-es Maps szintjét tartja, vagyis a készülő alkalmazás nem tud majd turn-by-turn navigáviót, nem lesz vektoros (vektortalan lesz) és a saját térképeinket sem tudja majd kezelni, vagy megpróbálják most megközelíteni az androidos élményt? Mert azt el kell ismerni, hogy az iOS-es megoldás úgy lemaradt az utóbbi években, hogy azt újdonságként piacra dobni minimum pofátlanság.
A másik kérdés, ami felmerül: vajon az Apple elfogadja-e az appot, vagy visszadobja? Ezen a téren nincsenek illúzióim, természetesen elfogadja, szó sincs az ellenkezőjéről. Az Apple nyilvánosan szégyelli magát a Maps miatt, és az app betegségei továbbra is megvannak. A megjelenésekor beküldött budapesti hibákat még mindig nem javították ki Cupertinóban, vagyis a hibajelentés nagyon hasznos funkció, de egyelőre a hajunkra kenhetjük.
Budapestiként egyébként tudom használni a mostani Mapsot is, kiegészítve a Wazétől kapott forgalmi adatokkal. Csak jó lenne a javulás jeleit látni.