Szegény embert az ág is húzza, ezúttal amiatt támadják az Apple-t, mert túl jó a térképe. Pontosabban: túl éles, olyan helyeken is, ahol a Google Mapson szándékosan elmosódott pöttyözött foltok láthatóak nemzetbiztonsági okok miatt. A Nokia térképét is hasonló vád érte. Lássuk, mik ezek a helyek a The Verge cikke alapján:
Personeelsvereniging Tankwerkplaats, Hollandia
Holland katonai kutatóállomás, katonai járműveket tesztelnek. A képeken látszik, ahogy a Google-nál művészi érzékkel mosták szét a vonalakat, miközben a Nokia, de még inkább az Apple, tűéles fotót közöl a helyről.
Imrali sziget, Törökország
Titkos katonai állomás, bárkit térképrajzoláson, fotózáson kapnának a területen, súlyos összegeket fizetne, de akár börtönt is kaphatna. A Google itt a túlexponálást választotta, a Nokiát itt a felbontás miatt nem érheti szó, az Apple felvételén minden látszik.
Minamitorishima, Japán
Ez egy sziget, 1600 kilométerre Japán partjaitól. Egy katonai reptér található itt, az egyetlen civil, akit megtűrnek errefelé, a japán meteorológusok. A Google esetében a túlexponálás mellett rá is rajzoltak a stratégiailag érzékenyebb részeken.
Aberdeen proving ground, USA
Az Egyesült Államok legrégibb gyakorlóterületén a Google alacsony felbontást választott. Az Apple és a Nokia semmit.
Geilenkirchen, NATO légitámaszpont, Németország
Az Apple és a Nokia térképén látni lehet, a Google-nél miért mozaikozták ki a leszállópálya bal oldalát. Kikövezett utak vezetnek tisztásokra a Verge szerint, ahol nyilvánvalóan rejtegetni szándékozott berendezések lehetnek.
A helyszínekre egyébként az utolsó kivételével hiába keresünk az Apple térképén, nem tudom, ez a felszólítás eredménye-e. Mindenesetre kézzel kikeresve a helyszíneket továbbra is nagy felbontásban találjuk a felvételeket.
A Google elmondta a Verge-nek, hogy a képeket nem ők homályosítják el, eleve így kapják őket (több forrásból érkeznek a térképes adatok), és ha élesebbet kapnak egy adott területről, sokszor cserélik arra az előzőt. Különös módon a fotók forrásai ennek ellenére nagyjából ugyanazok mindhárom cégnél, a Google többek között a DigitalGlobe, a Terrametrics és a GeoEye felvételeit, a Nokia a Navteq, NavInfo, DigitalGlobe és Planetary Vision képeit, míg az Apple szintén a DigitalGlobe-tól kapja az adatokat (kivéve a 3D-s térképeket, azt a saját cégüktől a C3-tól kapják, csakúgy, mint a Nokia).
szucsadam
2012.09.28. 17:35
Oké, most már egészen biztos, hogy más vezetői kommunikáció lépett életbe az Apple-nél. A mostani, Mapsszal kapcsolatos panaszáradatra Jobs arrogánsan legyintett volna, és mondott valami olyat, ami belefojtja a szót a hangoskodóba.
Tim Cook nem ezt teszi. Cook bocsánatot kér. Itt olvashatjátok ezt teljes hosszában.
Az Apple oldalán megjelent a hivatalos magyarázat arra, miért ilyen szar a Maps: mivel olyan ficsöröket szerettek volna, mint a turn-by-turn navigáció, a beszédfelismerés, a Flyover és a vektoros térkép, lépniük kellett. Saját térképet hoztak létre, az alapoktól.
Körülbelül a levélben ennyi a magyarázat, a többi sajnálkozás amiatt, hogy a cég nem hozta a tőle elvárható minőséget, és ígéretet fogalmaz meg a vezérigazgató arra, hogy jobb munkát végeznek a jövőben, és ezerrel javítják a hibákat.
Egy bekezdésben még ajánlja is a CEO, hogy a felhasználók próbálják ki a konkurensek alternatíváit, úgy mint a Bing, a MapQuest vagy a Waze programokat, esetleg a Google vagy a Nokia oldalán indítsák el a web appot, és tegyék ki ikonként az asztalra.
Nekem alapvetően tök szimpatikus ez az irány, de Cook levele egy kicsit too much. Mintha pityergett volna amikor írta, ennél kicsit jobban fel kell szegni a fejet. Nem nagyon, egy kicsit.
(Gergelynek kösz a screenshotot)
szucsadam
2012.09.28. 13:21
Címkék: mac játék
Na, csak sikerült. Nehéz volt, de összehoztam. Íme, az első poszt hosszú ideje, ami nem az iPhone 5-ről szól.
Köszönöm, köszönöm.
Megjelent ugyanis OS X alá a Mac Game Store nevű natív app, amivel - a nevéből adódóan - játékokat vásárolhatunk a platformra. Maga az online shop nem új, de az alkalmazás igen. Ezt próbálgattam most ki.
Az alapkoncepció tehát az, mint a Mac App Store és a Steam esetében is. Amiben ez az app különbözik, az a számítógép-konfigurációnk vizsgálata. Egy-egy játéknál azonnal kiírja, hogy a hardverünk alkalmas-e a futtatására, mivel van gond.
Star Wars Empire at War:
Black Ops:
Hiába no, a MacBook Air nem egy játékkonzol.
De figyelmeztet arra is, ha minden stimmel, de mondjuk a merevlemezünkön nincs elég hely:
Ez nagyon kellene az összes hasonló üzletbe, pontosan ez az a bánásmód, amiért a Mac-tulajok Macet vesznek.
A letöltések egy klikkre jönnek, bizonyos programoknál demót is letölthetünk. A letöltési sorból dupla klikkel indul is a játék, nem kell keresgélni az Applicationsben. Ugyaninnen lehet törölni is az appokat, de amit egyszer már megvettünk, akármikor újra leránthatjuk.
Ha nem vagyunk elégedettek, 7 napig kérhetjük a kifizetett összeget jóváírásra. Kivéve EA-játékok, ezek esetében nincs ilyesmi.
A játékok jellemzően olcsóbbak, mint a Mac App Store-ban. A Steamen például 20 euró, az Apple üzletében 15.99 euró a Duke Nukem Forever, itt viszont csak 9.95 dollár (7,75 euró). Szóval érdemes körülnézni.