almalé és kungfu Rólunk

Mit ad nekünk az új iPhone?

Szóval a dátum szeptember 12, a név iPhone 5, lássuk, mit várhatunk.

Kijelző

Azt már mindenki tudja, hogy nagyobb lesz a kijelző. 4,08 colos, 16:9-es képarányú, 320 ppi képpontsűrűségű. Majd használat közben kiderül, hogy az ergonómia romlik-e, vagy ugyanolyan kényelmesen át lehet érni a hüvelykujjal a négy colt, mint a 3,5-öt.

iphone5-render-white-75.jpg

4G

Annak idején még az volt a nagy szám, hogy bekerült a 3G az iPhone-ba, azóta viszont eltelt négy év és már mindenki 4G-t, más néven LTE-t akar. Ez lényegesen nagyobb sávszélességet tesz lehetővé, a folyamatosan fejlesztett hálózat miatt már Magyarországon is. Az iPadben már tavasz óta 4G-kompatibilis csip van, ez azonban sajnos nem képes az európai vagy ausztrál frekvenciákon üzemelni, szóval nálunk csak 3G-s a tablet. Reméljük az iPhone-ba már egy világszerte használható csipet raknak.

Dock Connector

Nem mintha nagy jelentősége lenne, hiszen manapság már többnyire vezeték nélkül szinkronizálunk, de azért emlékezzünk meg a kisebb bemeneti nyílásról a telefon alján, ami nagyobb hangszórók beépítését teszi lehetővé, és valószínűleg legalább usb 3-kompatibilis lesz.

Cheers!

Új design

Részben a magasabb kijelzőből is következik, hogy máshogy néz majd ki a mobil, de új, fémes hátlapot is kap az iPhone, amitől csak még komolyabb jelenség lesz.

Hardver

Megkaphatja az iPad processzorát, bár nincs szükség annyi képpont megjelenítésére mint a tabletnél, és az A5X elsősorban grafikus teljesítményben tud többet az iPhone 4S A5-ösénél. Cserébe borzasztóan sokat fogyaszt és nagyon melegszik. Ezt csak akkor lenne értelme belerakni az iPhone-ba, ha új gyártástechnológiával jelentősen le tudnák szorítani a fogyasztását. Ja, és új fülest is kapunk elvileg.

Mához egy hétre kiderül.



Jövő héten jön az iPhone

Most már hivatalos, hogy jövő szerdán mutatják be az új iPhone-t. És a meghívó alapján bizony iPhone 5-nek fogják hívni a kicsikét.

Még jó, hogy az Apple felmentést kapott Józsi tockosa alól.

Apple-event1.jpg



Az összes OS X legyőzte a gyenge Vistát

Nem túl fair küzdelem ez, és nem is nevezném igazi diadalnak, legfeljebb egy érdekes gondolatkísérletnek: az összes OS X verzió együtt már sikeresebb, mint a Windows Vista. Persze a tételmondatból is kiderül a lényeg, konkrétan hogy az Apple operációs rendszerének mindegyik kiadása tudta csak legyőzni a Microsoft OS-ének egyetlen verzióját, méghozzá a legkevésbé népszerűt.

De ez is valami.

Lássuk csak a számokat: a Net Applications szerint a Tigernek 0,15 százalékos, a Leopardnak 0,65 százalékos, a Mountai Lionnak 1,34 százalékos, a Snow Leopardnak 2,23 százalékos, míg a Lionnak 2,29 százalékos a részesedése a teljes netes forgalomból.

Ez így együtt 6,66 százalék, ami egyszerre gyanús a Sátán miatt és retró az Apple I 666 dolláros ára miatt.

Mindegy.

Szóval a Windows Vista részesedése ezzel szemben alig 5 százalékos, de rögtön utána már az XP jön 39 százalékos részesedéssel, majd a 7-es szintén 39-cel, de egy kicsivel több ez a 39, mint az XP-é, szóval tíz év után először új bajnok van a Winows-trónon.

Érdekesség, hogy mobilfronton mennyire jól áll az Apple, az iOS részesedése ugyanis már közelíti az OS X-ét 5,95 százalékkal, míg az Androidnak 2,3 százalék, a BlackBerry-nak 0,18 százalék jutott.

A Windows 8-nak meg 0,21.

reszesedes.001.jpg



Egymillió iPhone és iPad-felhasználó adatait hozták nyilvánosságra

Az AntiSec hekkerei 1.000.001 iPhone és iPad ID-jét hozták nyilvánosságra. Ezeket mind egy FBI ügynök Dell Vostro laptopjáról lopták el márciusban 11.367.231 hasonló ID-vel együtt, amiket egyelőre még nem publikáltak. A hekkerek az adatokhoz egy JAVA-biztonsági rést kihasználva jutottak hozzá, és azok egy asztalon található könyvtárban voltak a NCFTA_iOS_devices_intel.csv-nevű fájlban.

Az nem teljesen világos, hogy mit keresett az ügynöknél ez a rengeteg ID, amikből egyébként az eszközök azonosítóját, a felhasználó nevét, mobil-, és irányítószámát valamint címét lehet kideríteni.

Biztonsági szakértők szerint nem jelent komoly kockázatot ezeknek az adatoknak a nyilvánosságra hozatala, mert önmagukban nem nagyon lehet őket semmire sem használni, de én azért jobban örülnék, ha nem lenne egy FBI-ügynöknél a címem és főleg nem lopná onnan el valaki az adataimat.

Vagy legalább ne egy Dell-laptopról!




süti beállítások módosítása