A most már jellemzően iOS-eszközökről (és bizonyos Macintoshokról) elérhető AirPlay egy tök hasznos funkció, amit olyan régóta használok, hogy eleinte még nem is AirPlay-nek hívtuk: AirTunes volt a neve.
Az Airport Expressemmel kezdtem el használni főként arra, hogy a számítógépemet található zenéket vezetéknélküli kapcsolaton keresztül küldjem át a wifi-routerbe dugott hangszórókba. Ültem a fotelben, nyomkodtam a Mac távirányítóját (akkor még volt ilyen) és néhány másodperc múlva megszólalt a zene.
Ugyanerre a feladatra azóta valamivel összetettebb rendszert használok, de a végeredmény ugyanaz: az iTunes Match-re előfizetve a felhőben tárolt zenéimet közvetlenül érem el az Appe TV-vel, ami a tévén keresztül a házimozival összekötve játssza le a zenéket.
Végül is pont ott tartok, ahol öt éve, csak megvettem még néhány eszközt és előfizettem egy szolgáltatásra, hehe.
Persze az Apple TV és a Match ennél sokkal többet tud, ahogy az AirTunes-ból AirPlay-ben öltöztetett jóság is sokat okosodott: most már akármilyen médiát, zenét, fotót, filmet, sőt, az iPad kijelzőjének a képét is át tudjuk vele küldeni, de csak wifi-n keresztül.
A legújabb hírek szerint azonban szeptember 12-én ennek vége: az új iPhone premierjével egyidőben ugyanis bemutatják az AirPlay Directet, ami képes wifi nélkül is kapcsolatot teremteni az eszközök között. Elvileg a munkában résztvevő készülékek saját hálózatot építenének ki Bluetooth 4-en keresztül. Ezzel egyúttal megoldást kínálnak arra a problémára is, hogy az új iPhone-kábel nem lesz kompatibilis az eddig használttal, így számos dock és hangszóró nem tud majd csatlakozni a mobilhoz. Persze az AirPlay Direct csak akkor enyhíti ezt a jelenséget, ha az említett dock és hangszóró képes Bluetooth-on keresztül is fogadni a jelet.
Magyarósi Csaba
2012.08.29. 16:55
Címkék: applecsaj
Nem Kate Upton hibája, hogy mostanáig fogalmam sem volt róla, ki ő. Még csak nem is az enyém. Generációs probléma, van köztünk tíz év, sosem mutattak be minket egymásnak, ráadásul a Sports Illustrated Swimsuit Issue 2011-es számát sem láttam, amiben szerepelt.
A nevét persze már hallottam. A nevéről ráadásul jellemzően a jó nőre asszociáltam, szóval jó helyen kerestem Kate-et, sosem feltételeztem például a 20 éves, 178 centi magas lányról, hogy kohász. Tényleg nem kohász, nézzétek csak meg a képeit:
Nálunk viszont azért szerepelhet, mert a csaj lelkes iPhone-júzer.
Köszönjük Pákozdi Dávidnak a találatot!