Javában zajlik a 2012-es CES, és noha az Apple idén sincs a kiállítók között, számos standon feltűnnek a termékeik. És hát a vezetők is nyilván tiszteletüket teszik, Greg Joswiakot, az iOS termékmarketingért felelős vezetőjét már látták a Sony pultjánál nézelődni.
A legérdekesebb, Apple-lel összefüggő terméket egy kancsó víz segítségével mutatták be, a Liquipel ugyanis láthatatlan vízálló iPhone-tokot fejlesztett ki. És így működik:
Az eddigi, rakétasiló nagyságú vízálló tokokkal szemben ez a megoldás nanoméretű, a telefonunkat el kell küldeni a Liquipelnek, hogy felvigyék a szabad szemmel alig látható esőköpenyt 59 dollárért.
A HzO is bemutatott hasonló megoldást, de itt még láthatatlan burokról sem volt szó, a telefont belülről, a nyílásoknál látták el vízálló réteggel, "molekuláris szinten". Ez azonban nem egy olyan védelem, amit akárki megvásárolhat, ezt a technológiát lincencelésre ajánlják fel olyan cégeknek, mint például az Apple. Akiknek előbb tutibiztosnak kellene lennie benne, hogy hibátlanul és 100 százalékosan működik a dolog, mielőtt egy ilyenre vetemedne - a 99 százalék itt nem elég jó.
Szóval megkérem szépen innen is az Apple-vezéreket, hogy ezek felé a standok felé látogassanak, mert a vizesedést/párásodást jelző indikátorok gyakori elszíneződése nem feltétlenül arra utal, hogy a felhasználó nem jól tartja. Vihessük már be nyugodt szívvel a telefont a párás fürdőszoba is.
Még december végén bukkant fel az első szinkronos mozi az Apple áruházában, az iTunes Store-ban. A Verdák 2-nek mindenki megörült, gyakorlatilag azonnal a magyar bolt toplistájának élére került és azóta el sem mozdult onnan. A hazai piac már csak ilyen: elvárja a szinkront, de legalábbis magyar feliratot, és már a Store hazai premierjekor tudni lehetett, hogy ezek nélkül nem lehet nálunk sikeres az Apple.
A Verdák 2 óta viszont nagy a csönd, és megpróbáltam kideríteni, hogy mi lehet ennek az oka. Elképzelhetőnek tartottam, hogy csak egy kísérletről van szó: a mozit a Pixar készítette, bizonyos értelemben tehát házon belülről származik, könnyű megszerezni a terjesztési jogokat, így remek alany a magyar piac felmérésére. Hogy mennyien veszik a szinkronos filmeket, és a tapasztalatok begyűjtése után döntenek majd arról, hogy érdemes-e feltölteni a magyar nyelvű mozikat, vagy nincs akkora fizetőképes kereslet, ami megérné a fáradozásokat.
Sok infót nem sikerült kipréselnem az Apple-ből, de az kiderült, hogy nem erről van szó: a Verdák 2 nem kísérlet, hanem egy lánc első szeme. A kaliforniai cég ugyanis egyre több szinkronos mozit fog feltölteni a Store-ba, és elvileg a magyar nyelvű filmek felbukkanása is gyakoribbá válik majd, nem kell heteket, hónapokat várnunk egy újabb cím felbukkanásáig.
Szóval beindult a folyamat, csak nem kapkodják el a dolgot.
A fejlesztők megnyugodhatnak, az iOS 5 mindenféle hibájára panaszkodó felhasználók meg akár hisztérikus örömtáncba is kezdhetnek, az Apple ugyanis kidobta az iOS 5.1 harmadik bétáját, ami valószínűleg közel áll már a végleges verzióhoz. Legalábbis közelebb, mint a második béta.
Az első próbák során kiderült, hogy visszakerült egy korábban kinyírt funkció az iOS-be: mostantól újra ki lehet kapcsolni a 3G-s adatforgalmat, ahogy az ötös verzió előtt arra mindegyik rendszerben volt lehetőség (leszámítva persze az elsőt, amiben viszont bekapcsolni nem lehetett).
Kiderült az is, hogy az 5.1-es iOS-ben már benne vannak a japán nyelvű Siri nyomai, ami egyébként tökéletesen megfelel az Apple ígéretének, miszerint idén japánul, kínaiul, koreaiul, olaszul és spanyolul is megtanul a szoftver.
És természetesen a harmadik bétában is benne van a másodikban megismert intelligensebb Photo Stream, amiből már egyenként is lehet képeket törölni, plusz az opció a négymagos processzorok kezelésére, ami már az iPad 3 érkezését készítheti elő.
Az Apple nyilvánosságra hozta vállalatvezetőinek juttatásait, amiből kiderül, hogy a felsővezetés bizony elég sok pénzt visz minden hónapban haza. De legalábbis az utolsóban.
A legjobban természetesen az új CEO, Tim Cook járt, aki három éve 1,6 millió, két éve 59 millió, míg tavaly 378 millió dollárt, körülbelül SZÁZMILLIÁRD forintot vihetett haza. Ez elsősorban a részvényopciónak volt köszönhető, mert a hivatalos fizetés mindössze 900 ezer dollár, 225 millió forint volt.
Érdekesség, hogy elődjének, Steve Jobsnak a bevétele minden tétellel együtt is csak egy dollár volt évente. De nemcsak 2011-ben, hanem 2010-ben, sőt, 2009-ben is, nála gazdaságosabb CEO valószínűleg még nem volt a világtörténelemben.
Az igazgatóhelyettes Peter Oppenheimer keresete viszont a tavaly előtti 29 millióról tavalyra 1,4 millióra esett vissza, míg Scott Forstall éves fizetését 600-ról 700 ezer dollárra emelték. Egyébként jellemzően ez az az összeg, amit évente meg lehet keresni az Apple vezetésében, ami persze néhány karácsonyi részvényajándéknak hála bármikor a kétszeresére-harmincszorosára tud növekedni.
A Magyar iPhone Közösség játékot hirdetett, amiben 2011. legjobb iOS-játékát keresik. Összesen öt napig tart a verseny, az első három napban a kiírásban szereplő 25 játék közül lehet választani, amiből a legtöbb szavazatot kapó öt versenyző jut tovább. Ezekre még két napig lehet szavazni.
A játékok mellett a játékosok is nyernek, van itt Trend Mobile-os ajándékutalvány, iTunes-ajándékutalvány, matrica, mindenféle. A feladat meg csak annyi, hogy szavazni kell, mindkét fordulóban. Részletek a játékszabályokról és szavazás a Magyar iPhone Közösség facebookos oldalán.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.