almalé és kungfu Rólunk

Egyre hülyébb a Google Maps?

Én így gondoltam, aztán kiderült, hogy más lehet a háttérben. Mióta elkezdtek pletykálni arról, hogy az Apple saját térképes szoftverre gyúr, az eddig nagyjából jól teljesítő Google Mapsom forgalomtervezője egyre nagyobb baromságokat ír, küld el rossz irányba, futtat velem felesleges köröket. A legutóbbit megörökítettem nektek:

Nem tudtam, miért kellett volna nekem megnéznem a Kavicsos-tavat, mikor az M0-n hasítottam épp, aztán a kép nagyítása után rájöttem: azt gondolta a Google Maps, hogy nem az autópályán nyomom hatszázzal, hanem a mellette lévő földúton. Vagyis úgy tűnik, az iPhone küld pontatlan adatokat a szoftvernek, hogy megutáljam. Lejáratókampánynak elsőrangú, véletlennek úgyszintén.

Letesztelhetnénk, milyen, amikor az iOS-es Mapsra egy másik telefon szolgáltatja az adatokat, de ez nem lehetséges. Bár a Dávid által beküldött kép szerint Horvátországban mégis.

Vasárnapi, agymentes posztunkat olvashatták.



Utazó iPhone: Canton

Sziborg kapta le az Utazót, amint Kínában egy erkélyen sütteti a csatlakozóit. A helyszín Guangzhou, más néven Kanton, Kína, Föld bolygó. Épp a Canton Fair, vagyis a nemzetközi vásár zajlott a lábai alatt.

Utazónk nem kisebb elhatározással érkezett ide, mint hogy felkeresi a régóta várt iPhone 5-öst, aki korábban még nyárra ígért neki randit, de azt beszélik, őszig nem tolja elő a pofáját. Be akart neki olvasni, meg készíteni róla egy fotót, és eladni tekintélyes lapoknak és blogoknak. Olyanoknak, mint például az Appleblog.

Mondanom sem kell, nem talált semmit. Ez a fotó azonban mindenért kárpótol, ilyen egy igazi kis ribanc, amikor kelleti magát a napsütésben. Kínában legalább süt a nap, exportálhatnák Magyarországra.

 



Olcsón helikopterezhetünk iPhone-nal

Amikor először mutatták meg, mit tud a Parrot AR.Drone, azt mondtam, ez a világ legjobb iPhone-os játéka. 300 dollárért egy kvadrikoptert irányíthatunk wifin keresztül, iOS-kijelzőn, amin a rá épített kamera képe is megjelenik.

Itthon 87 ezer forintba kerül ez a játék, vagyis nem tartozik a legolcsóbb szórakozások közé. Akiknek erre nincs ennyi pénze, azoknak most bemutattak egy ötödennyiért kapható terméket, az iHelicoptert. Igaz, nincs négy rotorja (azt hiszem, így hívják), meg kamera sincs rajta, ellenben iOS-es appal megy, és csak 60 dollár, ami itthon ezek szerint 18 ezer forint körül lesz áfával.

Na, kinek kellene egy?



Az Apple nekiment a hamis Apple-üzleteknek

Nemrég volt hír arról, hogy egy kínai üzlet már az Apple Store-ok dizájnját koppintja nagy tehetséggel. Itt eredeti Apple termékeket árulnak, a bolt kialakítását, a berendezések dizájnját, a posztereket, az alkalmazottak ruháját azonban az Apple engedélye nélkül használják.

Ahogy várható volt, az Apple fellépett ez ellen, de meglepetésre a nemrég benyújtott vádiratban nemcsak ezt az üzletet, hanem egy egész rakást vádol azzal, hogy jogtalanul használják a szellemi tulajdonukat. Olyan cégek szerepelnek alperesként, mint például az XYZ Businesses, az Apple Story Inc. és egy Jimmy Kwok nevű egyén, akinek a papírok szerint egyelőre ügyvédje sincs.

Nem tudni, mit követel az Apple az iratban, egyelőre nincs betekintése bárkinek, az azonban biztos, hogy az elkövetkező hónapokban a legtréfásabb védekezéseket hallhatjuk, mint az ilyen esetekben általában. A totális ártatlanságot célozzák meg ezek az üzletek, ami a legmulatságosabb ilyenkor. Gondoljunk csak a Psystar klóngyártó védekezésére, miért szabad nekik megsérteni a végfelhasználói szerződést: "mi segítünk Steve Jobsnak, hogy sok pénzt keressen."

És az ilyen üzletek sora tényleg hosszúra nyúlik, nemcsak Kínában. Itt egy gyűjtés a Birdabroad blogról, a helyszíneket a kurzorral a kép fölé húzva láthatjátok:

Hogy mást ne mondjak, az egyik alperes, a Apple Story Inc. New York-i. Igaz, nem is nyúl olyan durván, mint a most megjelent kínai Apple Stoer. Nagy seggberúgások lesznek itt.



A végső megoldás: SSD

Szembe kell nézni időnként a korunkkal. Akár a harmincat lépjük át, mint én pár hét múlva, akár a hármat, mint a MacBookom már egy ideje - egyikünk sem hozza már azt, amit fénykorában. A laptopom döcög, már kényes a sok böngészőablakra, emiatt sokszor használhatatlanra lassul. A fájlokat másodpercekig keresi a Spotlight, a másolások lassan mennek, hiába: a gép tele van alkalmazásokkal, fájlokkal, egy nagy szörny, aki már nem emlékeztet egy fiatal Leopardra. Hát még egy Tigerre. Sokszor kerreg, kattog, strandlabdázik.

Azt már mindenki hallotta, hogy az SSD korunk nagy turbo boostja ebből a szempontból, minden sebre gyógyír, de legalábbis a fenti problémákra mindenképpen. Ki szerettem volna próbálni ezt az érzést a saját rendszeremen a mindennapokban, tartós használat közben, ezért az iStyle jóvoltából egy hónapra kaptam egy 11-es MacBook Airt, 128 gigás SSD-vel. Az előző szériából van, de számomra a legfontosabb vizsgált összetevő, az SSD szempontjából körülbelül ugyanaz, mintha az újat vennénk.

Time Machine-nal lementettem a mostani gépem teljes tartalmát, majd a Snow Leopard első ébredésénél az Airre rátoltam a teljes cuccot, fájlostul, programostul, mindenestül. Minden egyes apró beállítás, jelszavak, minden program ugyanúgy állt fel, mint a másik gépemen (már ami elindult), egy óriási különbséget leszámítva: itt most úgy hasított, mintha szűz rendszer lenne. Erre számítottam, de azért mégis meglepett.

Nem mondom, hogy nem idegesített néhány dolog, például az asztali ikonjaim rendszeres jobbra tolása (bűvészkedni a DS.Store-okkal természetesen most sem volt kedvem), és az a különös jelenség, hogy egyik ébredés villámgyors, ahogy az az SSD-knél lenni kell, máskor meg lassabban kel, mint az ősrégi gépem. De a Snow Leopard szar, ezt nagyjából a megjelenése óta tudjuk.

Az SSD sebességének tettenérésére a legjobb módszer a mindennapi használat. Lehet ilyeneket méregetni, hogy a fájl másolása az SSD-n ötször vagy hatszor gyorsabb, mint a korábbi vinyómon, de nem érdemes. Ha USB-vel kötünk rá egy külső eszközt a gépre, úgyis az lesz a szűk keresztmetszet. Az azonnal indulás, zavarbaejtően sok böngészőablak sima kezelése, miközben a ventilátor egyszer sem pörög fel, ezek az igaz finomságok. Meg persze az, hogy úgy teszem be a táskámba plusz nehezékként, mint egy könyvet. A laptoppal menjek-e kérdés ebben a formában már fel sem merül többé.

Azt vettem észre, hogy egyre inkább ezt használom a munkára, a régi, 13 colon alacsonyabb felbontásra képes monitoromat kezdtem egy pixelhalmaznak látni, a lassúsága miatt pedig munkára alkalmatlannal nyilvánítottam a 2 gigahertzes Core 2 Duós szappantartómat. Főleg hogy az Air egy 1,6-os processzorral is majdnem hozta a másik teljesítményét számolásigényes feladatoknál, nyilván a GPU segített be az OpenCL segítségével.

Később visszavittem a készüléket az Andrássy útra, az iStyle-ba, de most elmondom: fájt. Fájt visszaszokni az előzőre, kezdtem úgy érezni magam, mint egy nagypapa, aki még mindig a moszkvicsát porolgatja, még annak fényesíti a csavarjait, és meg van győződve róla, hogy jó kezekben a világ legjobb autóját vásárolta meg évtizedekkel ezelőtt. Azóta ugyanis megszoktam, hogy nem terhelem le a laptopot, hogy vigyázok a kis lelkére, hogy a sértődés hangját, a ventilátorok bosszús fújását ne halljam. Nem szeretem magammal vinni, nem szeretem látni, hogy küzd nemhogy egy Photoshop elindításával, de még egy VLC playerrel is.

Megvártam hát az új generációs Air-eket. És megjöttek. Pofátlanságnak tartom, hogy a legkisebben még mindig 64 gigás SSD van, e fölött nem térek napirendre. A billentyűvilágításnak és a processzornak örülök, de az SD-kártya foglalat miatt úgy érzem, hogy a 13 colos lesz az én barátom. Azzal a 30 dekával meg majd megbékélek. De a legfontosabb: csak egészség legyen, meg SSD. Aki ma enélkül vesz Macet, az nem dönt jól.




süti beállítások módosítása