A Digitude Innovations nevű "patent troll", vagyis szabadalomtroll cég beperelt egy csomó óriást múlt héten, így például a Research in Motiont, a HTC-t, az LG-t, a Motorolát, a Samsungot, a Sonyt, az Amazont és a Nokiát. Ebben még semmi meglepő nincs, hallottunk már olyan cégekről, akiknek ez az egyetlen bevételi forrása. Megvásárolnak szabadalmakat, felvesznek pár jó ügyvédet, akik a bíróságra járva kártérítést szereznek.
Az már érdekesebb, hogy az Apple nincs a listán, az meg egyenesen furcsa, hogy a hivatkozott szabadalmak közül kettő korábban az Apple nevén volt. Valahogy a Digitude-hoz kerültek.
A TechCrunch kiderítette azt is, hogy az Apple korábban egy tucat szabadalmat átadott a Cliff Island LLC-nek. Erről a cégről sok mindent nem tudunk, annyit viszont igen, hogy a telephelye ugyanaz, mint a Digitude egyik befektetőjének, az Altitude Capitalnak.
Ez pedig azt jelenti, hogy az Apple gyakorlatilag átadta a saját szabadalmait egy szabadalomtroll cégnek. Erre két oka lehetett: az egyik, hogy az egyre kuszább, és egyre kevésbé valószerű szabadalomcsatában felbéreljen egy orvlövészt, aki elvégzi azt a piszkos munkát, amire az Apple jogászainak már nincs ideje. A másik lehetőség, hogy a Digitude kikényszerítette a szabadalmak átadását az Apple-től, cserébe nem perelik be egy másik ügy miatt, és úgy általában békén hagyják. Ez jellemző egyébként az ilyen vállalatokra: egyre több és értékesebb szabadalmakat szereznek meg, amivel egyre nagyobb értékű kártérítéseket követelnek az óriáscégeken. Ha meg pénzt nem kapnak, elfogadnak szabadalmat is.
Akármelyik történt is, nem vet jó fényt az Apple-re, hogy ilyen férgekkel állt le egyezkedni. Nincs fél éve, hogy a Lodsys nevű szabadalomtroll cég az iOS-fejlesztőket kezdte el rémisztgetni perrel, és az Apple-nek kellett kiállnia mellettük. A termékek egyes országokból való kitiltása miatt az eddig viszonylag békésnek tekinthető, nagyvállalatok közötti viták is egyre élesebbek lettek, ebbe a fortyogó trutyiban ez a hír nem éppen a napsugarat jelenti egy esős nap végén.
Már ha szeretitek a képzavart.
A bejegyzés trackback címe: