almalé és kungfu Rólunk

Az Apple-é a tabletpiac 95 százaléka

Nincs nagy konkurencia ebben a mezőnyben, sok egyéb mellett ennek is köszönhető, hogy az iPad megkérdőjelezhetetlenül dominálja a tabletpiacot. Néhány döbbenetes szám: a szeptemberrel záródó negyedévben 4,4 millió nyomogatható gépet adtak el, ebből 4,19 millió volt iPad, ami 95 százalékos részesedést jelent.

A növekedés 26 százalékos az előző negyedévhez képest, amikor 3,5 millió táblát adtak el, és amikor szintén az iPád adta a forgalom jelentős részét.

Neil Mawston stratégiai elemző szerint dübörög a tabletháború, az Apple azonban jóval a többiek előtt vitte sikerre termékét erős brandjének, kiterjedt kereskedelmi jelenlétének és felhasználóbarát kialakításának hála, így a csöndben agonizáló tabletpiacból néhány hónap alatt milliárdos biznisz lett.

A piac többi része egyébként szinte nem is létezik: a Google Androidnak 2,3 százalék jutott, míg az évek óta tableteket gyártó Microsoft szinte százalékosan ki sem mutatható mértékben van jelen.

Az Android növekedési esélyei egyébként jók, hiszen csak mostanában jelennek meg az olyan, kompetitívnek ígért termékek, mint a Samsung Galaxy Tab, a platform tehát várhatóan ugyanúgy erősödni fog, mint a mobilpiacon.

Ebben a kategóriában azonban egyelőre sokkal nagyobbnak tűnik az Android lemaradása, mint a telefonokon. Játszottam a Tabbal, és tényleg egy jól összerakott gépnek tűnik, ráadásul van néhány előnye is az iPadhez képest, összességében azonban ezek sokszor hátránynak tűnnek. Például van Flash-támogatás a kütyüben, amitől a böngészés sebessége olyan lesz, mintha valamelyik 2006-os prebéta iPhone-t fognánk a kezünkbe: az egész szaggat, rötyög, nehézkes. Alkalmazásokból egyelőre közel sincs annyi, mint amennyit iPadre találunk, ráadásul a kisebb méret ellenére sem olcsóbb a Tab, mint az iPad.

A konkurencia biztos megerősödik előbb-utóbb, néhány negyedéve azonban még van az iPadnek a háromnegyedes piaci részesedés felett.



Bréking: Olcsóbb lesz a Mac mini

Az e heti örömhír, hogy az Apple csökkentette az Egyesült Államokon kívüli tartományok Mac mini listaárait, vagyis Európában már több helyen is olcsóbban kínálják az Apple belépő asztali gépét.

A német oldalon például már 100 euróval olcsóbban, 709 euróért lehet minit venni, miközben a Mac mini Server 999 euró lett a korábbi 1149 euró helyett.

Magyarországon is napok kérdése, és megjelennek az olcsóbb gépek, az Apple húzása 25-28 ezer forintos áresést jelent. 210 ezer forint körül tehát nemsokára lehet Macet vásárolni.

Az Apple-nek üzenjük, hogy hajrá, és így tovább.



Itt születnek az iPhone-fejlesztők

Egy iPhone programozói oktatásra látogattunk e heti hirdetőnk, az SWGuru meghívásából, hogy közelebbről is szemügyre vehessük, miből készülnek a programozók, mit lehet megtanulni öt nap alatt, és elégedettek-e a tanfolyamot elvégzett emberek.

Maga az oktatás az Üllői úton található, a 18. kerületben, ide keveredtem el én is. Az oktatóteremben kényelmesen legfeljebb hat ember fér el, külön asztalnál, szemben Rusznyák Gábor, a cég egyik vezetője a projektor képe alatt magyarázza a tutit.

Tovább olvasom


Az európai felhasználókat is megszívatta az iPhone

Az új-zélandi eset óta tudjuk, hogy az óraátállítás egyszerűen nincs benne a 4.1-es iOS szótárában. Szeptember végén történt, hogy a szigetországban egy órával korábban keltek a szükségesnél a jólelkű új-zélandiak, az iPhone ugyanis időzavarba került. Hogy egy példával segítsem a megértést: aki 6:50-kor akart kelni az egy, a szoftverben található bug miatt 5:50-kor ébredt. Akkor biztosak voltunk abban, hogy a hibát rövidesen javítja az Apple, erre azonban nem került sor, így Európában is több millió dolgos polgárt ébresztett rosszkor a telefon.

Csakhogy mivel mi az északi földrészen vagyunk, és ellenkező előjelű a változás, a szívatás is másmilyen volt: a kontinensen egy órával később csipogott az iPhone. Egyébként nem mindegyik: a hiba a sima ébresztéseknél, vagy a minden napra beállított ébresztésnél nem jelentkezett, csak akkor, amikor a júzer azt állította be, hogy minden hétköznap csipogjon a mobil. 

A javítás egyébként állítólag már elkészült, csak nem volt idő az európai óraátállítás előtt arra, hogy azt elérhetővé tegyék.

Izgatottan várjuk, hogy a november hetedikei amerikai átállítás előtt kint lesz-e a bugot kijavító 4.2-es szoftver. Meg azért elgondolkoztató az is, hogy az Apple nem készített egy 4.1.1-es iOS-t az ötszázmillió európai kedvéért, miután már szeptember végén ismertté vált a hiba.



Még nem jön USB 3 a Macbe

Voltak a közelmúltban azzal kapcsolatos találgatások, hogy milyen új technológiák kerülnek bele a rövidesen érkező új Macintoshokba, és a hármas USB elég gyakran szerepelt a vágylista élén. Hát van egy rossz hírem a számotokra, Jobs ugyanis személyesen cáfolta az ezzel kapcsolatos ötleteléseket, természetesen egy levél formájában. A kérdést egy Tom Kruk nevű 9to5Mac-olvasó intézte az Apple vezére felé, aki ezt válaszolta:

Jelenleg nem látjuk az usb 3.0 gyors térnyerését. Például még az Intel sem támogatja.

Hát ez van, lehet vele vitatkozni, de akkor is ő dönti el, hogy mi kerüljön bele egy Macbe, és mi ne. Ha úgy hozza a kedve, a ventilátort is kihagyja a gépből, tudjátok.

Egyébként az milyen már, hogy egy 275 milliárd dollár értékű vállalat korlátlan ura rendszeres időközönként válaszol mindenféle vásárlók leveleire? 




süti beállítások módosítása