almalé és kungfu Rólunk

Windows 7 is fut a Boot Camppel

Több frissítés is érkezett, köztük a Boot Campből is megérkezett a 3.1-es verzió, amivel már a Windows 7 32 és 64 bites verzióját is telepíthetjük a beépített szoftver útmutatása mellett.

A Windows 7 persze nem most debütál a Macen, a Parallels és a VMWare Fusion is elboldogult már vele, valamint Boot Camppel is elindíthattuk egy kis ügyeskedés után. Most viszont már Google nélkül is menni fog mindenkinek.

A frissítés emellett megszüntette a trackpados gondokat, és támogatja a Magic Mouse és a vezetéknélküli billentyűzet használatát. A szoftver megköveteli az XP vagy a Vista előtelepítését a 7-es felmászása előtt.

Megérkeztek az iMac Late 2009 Windows 7 driverek és az iMac és Mac Pro-felhasználóknak a Graphics Firmware Update 1.0 jelenthet megkönnyebbülést. Reméljük, hogy a 27-es iMacek problémáját is megoldja.

Érkezett egy Security Update 2010-001 is a Leósoknak és a Snow Leopardot használóknak is , szóval töltögessetek bőszen.

Share



Mindent átvesz Magyarországon az Apple

Igazi forradalmi változások szemtanúi vagyunk, napról-napra érzékelhető az amerikai cég közeledése. Emlékezzünk vissza, pár éve még azért sírtunk, mert egy távoli kis légypiszokként éreztük magunkat, valószínűleg Apple-szempontból egyébként jogosan.

Azóta azonban egy rakás dolog megváltozott. Elindult a cég első hazai szolgáltatása, az App Store. Aztán elkezdtek szállíingózni a pletykák, hogy az anyahajó saját irodát nyit Budapesten, ami nem a forgalmazó, az Apcom helyett látja majd el a feladatokat, de már segíti, támogatja azt.

Majd felgyorsultak az események: a cég átvette a magyarországi szervíz üzemeltetését. Rögtön utána hallottuk, hogy saját hatáskörbe vonta a nyelvi lokalizációt, a magyarításokat már az Apple intézi. Lecserélték a weblapot is, tél eleje óta nem a nagyker, hanem a kaliforniai cég üzemelteti az oldalt. Aztán az Apcomnak hála megjelent az iPhoto Book, majd ezzel párhuzamosan az Apple meghírdetett egy rakás fontos hazai állást, amiből kiderült, hogy regionális központ lesz a budapesti.

És most itt a legújabb: meg nem erősített, de lényegében BIZTOS információim szerint az Apple magához ragadta a PR-t is. Eddig az Apcom és a Morpho Communications intézte a vállalat hazai pr-feladatait, a napokban azonban információink szerint a cég új alapokra helyezte a szerződést, ezentúl az Apple gondoskodik a hirdetésekről, a tesztkészülékek kiküldéséről, a különféle sajtóeseményekről.

A folyamat azonban egyértelműen látszik, és mintha az elmúlt fél évben gyorsuló ritmusban történnének az események.

Magyar Music Store-t vízionálok a közeljövőre nézve, és egy olyan Apple-t, aminek egyre fontosabb a hazai piac.

Update: a sztori ebben a formában nem igaz. Annyit sikerült kideríteni, hogy valószínűleg továbbra is a Morpho intézi az Apple ügyeit, viszont azt újra megerősítették forrásaim, hogy valami alapvető változás állt be a PR-ügyek intézésében. Rövidesen megtudom a részleteket.

Share



Új Apple oktatóközpont nyílik Magyarországon

Csaba már pár napja észrevette, hogy valami bűzlik Dániában, ugyanis a Duna Plázában egy egyértelműen Apple-lel (és XMS-sel) kapcsolatos fúrás-faragás vette kezdetét. A költözést kizárhattuk, hiszen nemrég voltunk az új üzlet megnyitóján.

Most azonban már Handrás sem bírta tovább, és blogján megírta, hogy oktatóközpontot nyit alig pár méterre az XMS-től.

90 négyzetméteres oktatóterem, 8 darab 21-es iMac, kivetítő, aktív Smartboarddal (erről a tábláról majd lesz videó, mert baromi jó cucc). Szinte az összes létező Maces alkalmazást be tudjuk mutatni illetve oktatni a hét minden napján, ha jól tudom ez Közép-Európában egyedülálló, kivéve az Apple Store-okat. Még tavaly felvetődött, hogy második boltot nyissunk, de elvetettük az ötletet, inkább azt választottuk, hogy legyen egy nagyobb boltba költözés, amit meg is tettünk, és nyitunk mellé egy hi-tech oktatóhelyiséget, ezzel is inkább a még jobb szolgáltatásra koncentrálva, így lesz most már összesen 170 négyzetméternyi XMS a Duna plazában.

Első körben ingyenes bemutatókat tartanak, OS X, iLife, iWork, Aperture, Final Cut, Logic, M-Audio, Adobe szoftverek, stb., ezek jellemzően 1-4 óráig tartanak. Az egyéni oktatás árairól a XMS honlapján lehet érdeklődni.

Lesz az eredeti Apple Store-okban megszokott Genius Bar is, itt Lángelmének nevezik majd ezt a szekciót, ahol elvileg gyorsan válaszolnak minden technikai kérdésre.

Share



iPhone 3G vs Nexus One

Megjött a tesztkészülék, gyorsan toltam egy böngészőtesztet wifivel, a küzdelem persze eleve egyenlőtlen volt: a Google telefonja sokkal újabb, mint az iPhone 3G, a wifije ennek megfelelően fejlettebb, arra viszont alkalmas a videó, hogy lássuk, mennyit fejlődött másfél év alatt a világ. Az iPhone 3GS egyébként körülbelül arra képes, mint a Nexus, az én szépségem azonban már csak távolról figyeli az eseményeket.

EZZEL EGYÜTT PERSZE SOKKAL JOBB!!!

Hancu, Balage és Dávid részvételével íme a teszt:

Update: kipróbáltam pár alapdolgot a mobilon. A kijelzője gyönyörű, szebb, mint az iPhone-é, a menük és az almenük átláthatók, a gombok szerintem többnyire hasznosak. A hangfelismerés angolul működik, magyarul viszont a PINA-szó rendületlen üvöltésére New Yorkot és a "The Knot"-ot hozta be, a FÜTYI-re meg a Wiki-t. Talán azért, hogy érdeklődjünk a közösségi lexikonon.

A sebességgel viszont nem voltam megelégedve, a menüs görgetés sem volt valami folyamatos animációtól függetlenül, az ujjmozgás utáni századmásodpercnyi kihagyástól folyton úgy éreztem, mintha erősebben kéne nyomnom a panelt.

Ennél is rosszabb, hogy az Appleblogot és az Indexet is hibásan jelenítette meg a készülék: a képek kitöltötték a teljes képernyőt, a szöveghasábokat viszont feleekkorára vágta. És ami a legjobban zavart: ha a szövegre böktem kétszer, a részlet kinagyítása közben minden alkalommal tisztán érezhetően szaggatott a készülék, ami még a négyszer lassabb hardverrel szerelt iPhone 3G-nél sem elfogadható. Részletesebb teszt hamarosan Balage tollából az Indexen. 

Share



Jövő héten jön a iKicsike

Mint azt már korábban tudni lehetett, január 27-én lesz az Apple következő show-ja, most azonban már nemcsak a pletykákból, hanem a kaliforniai cég meghívójából is ismerjük a dátumot. De nem is ez a lényeg, hanem a szlogen: "Gyere el, hogy megismerd a legújabb teremtményünket".

Na most ha ez nem egy emberi testrészekből összerakott, újraélesztett, zöld teremtmény lesz beépített Mini DisplayPorttal, akkor jövő héten megismerjük az iTabletet.

Ádám update (ez nem olyan, mint a Norbi update):

Névtelen források azonban már azt is tudni vélik, mi lesz még a nagy napon. A pletykák szerint új iPhone biztosan nem (nem tudom, mi alapján feltételezte ezt bárki is), viszont lesz új iPhone OS, aminek minden bizonnyal szintén lesz köze az új hardverhez.

Bemutatják állítólag az iLife 2010-et is, és az iWork új verzióját, ami tulajdonképpen a programcsomag touchscreenes verziója lesz.

Valamint érkeznek majd a szokásos demók is, ezúttal azonban nagyobban, az Apple már hetekkel ezelőtt megkérte ugyanis a fejlesztőket, hogy készítsenek egy "fullscreenes" verziót az alkotásaikból januárra. Ők is fellépnek tehát. Hosszú estének ígérkezik, Csabával már most elkezdtük inni a kávékat redbullal.

Share




süti beállítások módosítása