almalé és kungfu Rólunk

Jönnek a napelemes iPodok?

Napirend előtt: mostantól MINDEN postban megpróbáljuk elrejteni az iTablet-szót, függetlenül attól, hogy annak van-e bármi köze az adott témához!

Látszik, hogy amióta a Greenpeace beszólt az Apple-nek, és a környezetszennyezés gennyedző alvilági urának nevezte azt (nem ezekkel a szavakkal), a kaliforniai cég összekapta magát, és mindent megtesz a zöldségekért, egyébként nagyon helyesen. Már az egyik legutóbbi felmérés is a leginkább környezetbarát cégek közé sorolta az Apple-t, de ha a most nyilvánosságra került szabadalmukat is megvalósítják, akkor feljutnak a zöld mennyországba, közvetlenül a kínai piacos, napelemes számológépek mellé.

Szóval a 2008-as leírás egy olyan hordozható eszközről, iPodról, iPhone-ról (VAGY iTABLETRŐL!!!) szól, aminek mindkét oldala be lenne vonva napelemmel, ezek gyűjtenék a működtetéshez szükséges energiát. Napfényben gyakorlatilag csak ezek látnák el élettel a készüléket, az olyan extrém helyzetekben viszont, amikor azt a zsebünkbe dugjuk a kütyüt, a normál telepről működnének.

Jópofa ötlet, lájkolom. 

Share



Még mindig baj van a 27-es iMackel

Miközben a 21,5 colos gépet a megrendelés után egy nappal már szállítja is az Apple az amerikai piacon, addig a 27 colos modellre egyről három hétre nőtt a várakozási idő online rendelés esetén. A változásra nem sokkal azután került sor, hogy a gép újra nagy tételben elérhető lett.

Volt már hasonló halasztásra példa, amikor ugyanis decemberben kiderült, hogy mindenféle kijelzőproblémák vannak a típussal, az Apple két hétre növelte a kiszállítási időt, ami a magyar piacon például annyit jelentett, hogy nem is nagyon lehetett kapni a gépet. A három hetes várakozási idő könnyen lehet, hogy hasonló hatással jár majd, szóval egyáltalán nem biztos, hogy február elejére lesz még eladó 27 colos modell az országban.

Főleg, hogy úgy látszik, a legújabb modellek sem hibátlanok: a fórumbejegyzések szerint a januárban hódítóútra indult, javított széria is produkál néhány hibát, és információim szerint a Magyarországra eljutott 27 colos készletek körülbelül tizede is furcsa vibrálást produkál bizonyos körülmények között. Márpedig az szégyen, hogy az Apple képtelen a húzómodelljét negyed év alatt használhatóra csiszolni.

Share



Újra egymásnak esett Steve Jobs és Bill Gates

A legújabb Steve Jobs vs. Bill Gates videóból megtudhatjuk, mi a legjobb a Halóban (pulykázás), mire nyomul Steve (Billre), tényleg visszavonult-e Gates (hahaha) és mire lehet használni a push-t a dektopon.


SuperNews! Gates vs. Jobs II

Share



Családi készülék lehet a tablet

A The Wall Street Journal újabb részleteket tudott meg a tabletről, ezek alapján talán jobban el tudjuk képzelni, mire számíthatunk. Vagy nem.

A lap szerint a zászlóra tűzött jelszó az, hogy a készüléket a család minden tagja megoszthatja egymás között, vagyis úgy képzelték, hogy a tablet leginkább a nappaliban, a tévé előtt, vagy a konyhaasztalon foglal majd helyet.

A pletyka szerint a készülék felismeri az aktuális felhasználó arcát, így a neki szóló üzeneteket tudja megmutatni, esetleg a saját beállításait tölti be. A Journal úgy tudja, lesz lehetőség virtuális cetlik felragasztására a tabletre, amit csak az a családtag kap meg, akinek szánjuk.

Persze nem ez a lényeg, az "intuitive to share" készülék legfontosabb tulajdonsága a rá kerülő tartalom, a megfelelő megjelenítés inkább az ehhez szükséges alap. Több lapkiadótól is csöpögtek infók, hogy tárgyalásokat folytatnak az Apple-lel egy újfajta, magazinos tartalomszolgáltatásra, az Electronic Arts is gőzerővel készül arra, hogy megmutassa, miért jó játszani a tableten. Hónapok óta érkeznek a pletykák arról is, hogy a tévészolgáltatókkal tárgyalnak egy "best of TV" előfizetés összekalapálásán.

Szóval intuitive to share. Én valahogy így képzelem: "Kisfiam, add ide az újságot." "De most én játszok rajta!" "Még csak az kéne, mindjárt kezdődik a Doktor House, a vécén akartam megnézni".

Egyébként más források szerint eléggé bugos még a tabletta, szóval valószínűleg júniusra halasztják a piacra dobást. Ennek ellenére jövő héten bemutatják majd a készüléket, csak épp kénytelenek lesznek olyanokat hazudni, hogy "works fine", meg "perfect".

Share



Hülyék sakkjátszmáját játssza a Nokia és az Apple

Az Apple ismét visszaperelte az Nokiát, miután az korábban újból beperelte a cupertinói céget, mindegyik esetben szabadalomlopás a vád. Úgy tűnik, hogy egy hosszú adok-kapok elé nézünk.

A PcWorld szerint egy sakkjátszmához hasonlítható helyzet alakult ki, aminek során a másik fél pontosan leutánozza a másik lépéseit, ezáltal véve el a játék örömét a kezdeményezőtől. Persze itt szó sincs örömről, a cél a győzelem, az Apple stratégiája pedig egyértelműen a feladásra kényszerítés.

Ahogy most áll a két cég, alsó hangon is 2011-re végeznek a perrel, de a szabadalmak felülvizsgálata akár hét évig is eltarthat a lap szerint. Persze az esetek nagy részében éppen ezért legtöbbször peren kívüli megállapodás születik.

Az iparág nagyjainak jogi osztályai közötti kényes egyensúly, ami azért tarthatja távol a nagyokat a szabadalmi perektől, mert mindenkinek van vaj a fején, valószínűleg csak rövid időre bomlott meg. A Nokia tavaly októberben tíz szabadalmat nevezett meg, amit az Apple szerinte eltulajdonított. Az Apple válasza 13 olyan általa levédett dokumentumról szólt, ami a Nokia telefonjaiban is megtalálható iPhone-like képességeket taglalja.

Talán hamarosan vége a hülyék sakkjátszmájának, ha mégsem, akkor szívesen lennék arrafelé szabadalom-felülvizsgálati főelőadó. Vagy mi.

Share




süti beállítások módosítása