Miközben a 21,5 colos gépet a megrendelés után egy nappal már szállítja is az Apple az amerikai piacon, addig a 27 colos modellre egyről három hétre nőtt a várakozási idő online rendelés esetén. A változásra nem sokkal azután került sor, hogy a gép újra nagy tételben elérhető lett.

Volt már hasonló halasztásra példa, amikor ugyanis decemberben kiderült, hogy mindenféle kijelzőproblémák vannak a típussal, az Apple két hétre növelte a kiszállítási időt, ami a magyar piacon például annyit jelentett, hogy nem is nagyon lehetett kapni a gépet. A három hetes várakozási idő könnyen lehet, hogy hasonló hatással jár majd, szóval egyáltalán nem biztos, hogy február elejére lesz még eladó 27 colos modell az országban.

Főleg, hogy úgy látszik, a legújabb modellek sem hibátlanok: a fórumbejegyzések szerint a januárban hódítóútra indult, javított széria is produkál néhány hibát, és információim szerint a Magyarországra eljutott 27 colos készletek körülbelül tizede is furcsa vibrálást produkál bizonyos körülmények között. Márpedig az szégyen, hogy az Apple képtelen a húzómodelljét negyed év alatt használhatóra csiszolni.

Share