almalé és kungfu Rólunk

Az iPad nagyobb netes forgalmat generál, mint az egész Android platform

Alig három hónapja van piacon, máris átvette a vezetést az iPad az Android fölött, ha a netes forgalmat vesszük figyekembe. A Net Applications szerint legalábbis a teljes netes forgalom 0,17 százalékát már az Apple tabletje ata júniusban, szemben az Android 0,14 százalékával. Ebben az összemérésben harmadik helyre az iPod jött fel 0,12 százalékkal. Az iPhone a mezőnytől messze elhúzva 0,59 százalékon állt.

Az iPad piaci részesedése persze még mindig nem eget verő, hiszen csak minden 588. forgalmazott bit köthető a tablethez, de egyrészt konkurenseihez képest ez is kiemelkedő teljesítmény, másrészt meg a növekedést kell látni: áprilisban még csak 0,03 százalékon állt, májusban 0,09 százaléknál tartott, míg júniusban már 0,17 százalék jutott a tabletnek, pedig még mindig nagyon messze van a világpremier.



Vége az iPod-korszaknak

Emlékeztek még? Alig pár éve minden az Apple mp3-lejátszóiról szólt, amik a saját kategóriájukban nem ritkán 75 százalékos piaci részesedéssel bírtak az amerikai piacon. Az iPod köznevesült, az mp3-lejátszók nagy közös tudatává vált, olyan jól fedte a kategóriát, mint a Jeep márkájú dzsip, vagy a Walkman-típusú walkman. Úgy tűnt, az Apple nagyon beletalált valamibe, ami az idők végezetéig fejőstehene lesz a kaliforniaiaknak, bár az Apple hazai forgalmazójának akkori vezetője, Emanuel Massimo már négy-öt éve figyelmeztetett arra, hogy az iPod csak állomás, de az Apple nem áll meg, és további kategóriákban is piacra lép.

Akkoriban még elképzelhetetlennek tűnt, hogy az iPodok szinte eljelentéktelenednek, pedig pontosan ez történt: míg 2006. első negyedévében a teljes bevétel 55 százaléka jött az mp3-lejátszókból, addig mostanra ez az arány nyolc százalékosra csökkent.

Nyolc százalékosra.

Mindez egyébként nem a lejátszók népszerűségvesztését, hanem az Apple bevételeinek növekedését mutatja, hiszen 2010 negyedik pénzügyi negyedévében várhatóan szinte fillérre ugyanannyi, 1,58 milliárd dolláros forgalom származik majd az iPodokból, mint négy éve, amikor 1,559 milliárdot tett zsebre a társaság. Macből azonban sokkal többet adnak el azóta, ráadásul megjelent az új iPad, az iPhone, ami a legutóbbi negyedévben már negyven százalékát adta az összbevételeknek, és ez a szám várhatóan rövidesen nőni fog.

Sic transit gloria mundi, ugye, lényeg, hogy menni kell tovább, nincs megállás.



Utazó iPhone: New Hope

Utazó rovatunkban először jelentkezik be egy iPhone 4-es, természetesen a premier napjáról. Handrás fotózta le Párizsban a tupírozott külsejű ribancot.

A képen jól látható, hogy a Retina Display még a valóságnál is sokkal élesebb, szóval érdemes ezen keresztül nézni a világot. Ha meg felteszünk egy-két augmented reality appot, akkor még zseniálisabban predátorozhatunk végig a világ utcáin, higgyétek el, senki nem fog beléték kötni. És így ellopni sem tudják a telefont.

Mostantól tehát kibővült a család, várunk iPhone 4-es utazót is, aki - noha a külseje másról árulkodik - ugyanaz az rüfke Utazó, akit már megismertünk.



Az Apple szerint nincs hardveres gond az iPhone 4-gyel

Az Apple hivatalos sajtóközleményt adott ki az iPhone 4 antenna-problémáira. A levél lényegét az alábbiakban lehet összefoglalni:

1. Az Apple feldolgozta a hozzá beérkező vásárlói információkat, ezek között voltak megszakadó hívásokról szóló, és a történelem legjobb vételi jelerősségéről beszámoló levelek százai egyaránt.

2. Minden telefonnál megfigyelhető, hogy bizonyos fogás mellett lecsökken a jelerőssége. Mint azt láthattuk különféle videókon.

3. Az Apple megvizsgálta a problémát. Olyan módon számolják ki a jelerősséget mutató pálcikák mennyiségét, ami nem ad valós képet. Például néha négy pálcikát láthatunk, holott csak kettőt kellene, mert nem túl jó a vételi jel. Ezt szoftveresen javítják.

4. Újratesztelték az iPhone 4-et. Nem találtak ettől eltérő hibát. Az antenna a legjobb, amit valaha készítettek. Nem tudták reprodukálni a jelenséget.

5. Akinek nem tetszik a készülék, sértetlen állapotban 30 napon visszaviheti, megkapja az árát.

Ha jól értem, ez azt jelenti, hogy az eldobott hívásokat tapasztalók tévesen láttak 4-5 pálcikát, majd azon a bizonyos, minden telefonon jelentkező speciális fogás következtében gyengült az egyébként is gyenge jelerősség, egészen a nulláig.

A szoftver update után két esetben van gáz: ha továbbra is tapasztalható lesz az ötről nullára történő esés, illetve ha többé senkinek sem lesz látható két pálcikánál több, a mobiltorony mellett sem.



Az Apple megjavítja az akadozó Exchange és Google szinkronizálást

Az iOS4 update után többen jelezték - nálunk is -, hogy nem megy az Exchange és Google Mail és Calendar szinkronizálás, vagyis hogy megy, de lassan, és aztán a telefon feladja a harcot, és timeouttal leáll.

A probléma az Apple szerint annyi volt részükről, hogy 30 másodpercre állították be a timeout idejét, vagyis a telefon nem várta meg, amíg a szerverek válaszolnak. Ezt az időt az Apple átírta 240 másodpercre.

Az átállításhoz le kell tölteni a telefonon egy mobile configuration update fájlt innen, majd telepíteni és újraindítani.




süti beállítások módosítása