A Macrumors szerzett egy listát az április 3-án debütáló játékokról, amiből úgy tűnik, a programozók szeretnék kihasználni az újdonság adta varázst, és a platform bemutatkozására magas kezdőáron kezdik el nyomatni a programokat.
Általában 10, de akár 15 dollárt is kérnek programokért, amik jóval kevesebbe kerülnek iPhone-ra és iPod touchra, az XL és a HD jelzőért egyes esetekben akár négyszeres árat kell fizetni majd.
Persze lehet, hogy ezek nem a végleges árak, és az is, hogy ha beindul az applikációs és árverseny, a piac gyorsan beállítja magát egy nekünk jobban tetsző árképzésre.
Norvégiába utazott iPhone-unk, neki máris elege lett a tavaszból, és hosszabbra nyújtotta ezt az egyébként is idegőrlően hosszúnak tűnő telet. Nem sokat gondolkozott, kiválasztotta a világ egyik legdrágább városát, a pénzügyeket Matheo nevű olvasónkra bízta (ott állítólag még azért is milliókat kell fizetni, ha nyilvános helyen töltöd a telefonodat (NOT)).
Oslo-ban jártunk. Télen. A kezem pirosságából kitűnik, hogy nem volt meleg. A kép hátterében pedig az oslói királyi gárda őrségváltása látható.
Persze utánanéztem a városnak, hogy mást is írjak róla azonkívül, hogy hideg meg hogy télapó (tudom, az Finnország, de ugyanúgy a kutyás félszigeten van), és megakadt a szemem Munch-on, a szimbolista festőn.
Ő egy Oslo melletti falucskában született, és ebben az az érdekes, hogy több mint 120 kilométer választja el a két települést, ez sokat elárul az ottani dimenziókról.
A festő leghíresebb képe a Sikoly, amit én kiskoromban kevertem Munkácsy Ásító inasával (szerencsére később kiírattak a festőiskolából, képzeljétek, ilyen érzékkel mennyire vittem volna), mindkettőnél ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megfordítsam a képet, és kihúzzam a kést a szereplők hátából.
A Pwn2Own nevű hackerversenyen idén is a böngészőket és az operációs rendszerek vették célba a versenyzők. Az első nap már feltörték a Safari védelmét, az elkövető ugyanaz a Charlie Miller, aki tavaly 5000 dolláros jutalomért jutott át a böngésző biztonsági rendszerén. Idén már 10 ezer dollárt kapott a mutatványért.
A Safari természetesen Snow Leopardon futott, a vas pedig egy MacBook Pro volt. Miller ismét elmondta, hogy a Mac OS X az átlagfelhasználónak nagyobb biztonságot nyújt, mint egy Windowsos gép, legfőképp a platformra készített malware-ek hiánya miatt.
Tavaly Miller volt az, aki felfedezte az iPhone kritikus biztonsági hibáját, aminek kihasználásával egy sms-sel átvehette az uralmat a telefon felett. Ezt a rést az Apple befoltozta, idén azonban egy újat találtak, a szintén sms-alapúekkel összefüggő biztonsági hiba megtalálásáért 15 ezer dollárt osztottak ki.
Ralf-Phillip Weinmann és Vincenzo Iozzo egy nem feltört iPhone-t hackeltek meg, miután rávették a tulajdonost, hogy egy kártékony oldalra látogasson. Ezt követően hozzáfértek az összes - töröltet is beleértve - sms-hez, de állításuk szerint nem nagy ügy hozzáférni a képekhez és a Contacts tartalmához sem.
A verseny értelmében a biztonsági réseket csak az érintett cégnek mutatják meg a hackerek, így azok gyorsan elkészíthetik a javítást.
Díjat osztottak még a Microsoft's Internet Explorer 8 és a Windows 7-es 64 bites Firefox feltöréséért is.
Az elmúlt néhány napban a legtöbb Apple-tematikájú blogon végigszaladt az a videó, amin a Photoshop legújabb képességét, a content-aware fillt demózzák. Az ok az átvételre gondolom az lehet, hogy az Adobe termékek sokak fejében összefonódnak a Macintoshokkal, ráadásul a megdöbbentő funkciót is valamelyik OS X-et futtató gépen mutatták be, ennyi indok legyen elég arra, hogy miért is írunk róla az Appleblogon.
A lényeg ugyanis nem ez, hanem az új képesség. Amikor Ádám átküldte a demovideó linkjét, és megnéztem azt, a válaszüzenetben annyit írtam: ezt nem lenne szabad! Az áprilisban megjelenő CS5 új funkciója ugyanis a csalás, a valóság torzításának egy olyan könnyen használható eszközét adja a kezünkbe, hogy többé nem lehetünk biztosak semmiben: a szomszéd Pistike is három perc alatt befotosopolja magát az isztambuli hárembe.
Miről van szó? Egy automatizmusról, ami kitölti helyettünk a kép hiányos részeit: ha kell, eget rak a fa helyére, bozótot a felesleges útra, sziklákat a fehér háttérre. Nézzétek meg a videót, és rettegjetek, mert áprilistól semmiben sem lehetünk biztosak.
Na kérem, mindenki nyugodtan nyugodjon meg, nem lesz itt piacátrendező áremelkedés, az AppAdvice információi szerint ugyanis az egyesült államokbeli Top 10-es bestsellerek mindegyike 10 dollárról indul majd, vagyis folytatódik a megszokott árképzés.
Steve Jobs iPad keynote-os bejelentése után indult a bilibeli vihar, akkor azt mondta a vezér, a könyvekért legfeljebb 15 dollárt kérhetnek a kiadókkal történt megállapodás szerint. Az Amazon a később kiszivárgott információk szerint hisztérikusan hívta fel a mindkét oldalon leszerződött partnereit, hogy mégis mi ez az új megállapodás. Érthető, szerettek volna képben maradni.
Hagyták is magukat rábeszélni, és egy szerződésmódosításra is sor került a Macmillannel, ami engedélyezi a drágábban árult könyveket a Kindle üzletében. Ezzel az Amazon elkezdett keresni a könyveken, mégsem örült túlságosan (itt olvashatjátok, miért).
A New York Times korábbi feltételezése azonban helyesnek bizonyult, a legtöbb bestseller 10 dollárért kerül ki az üzletbe, és az idő előrehaladtával egyre olcsóbbak lesznek a digitális betűk.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.