Norvégiába utazott iPhone-unk, neki máris elege lett a tavaszból, és hosszabbra nyújtotta ezt az egyébként is idegőrlően hosszúnak tűnő telet. Nem sokat gondolkozott, kiválasztotta a világ egyik legdrágább városát, a pénzügyeket Matheo nevű olvasónkra bízta (ott állítólag még azért is milliókat kell fizetni, ha nyilvános helyen töltöd a telefonodat (NOT)).

Oslo-ban jártunk. Télen. A kezem pirosságából kitűnik, hogy nem volt meleg. A kép hátterében pedig az oslói királyi gárda őrségváltása látható.

Persze utánanéztem a városnak, hogy mást is írjak róla azonkívül, hogy hideg meg hogy télapó (tudom, az Finnország, de ugyanúgy a kutyás félszigeten van), és megakadt a szemem Munch-on, a szimbolista festőn.

Ő egy Oslo melletti falucskában született, és ebben az az érdekes, hogy több mint 120 kilométer választja el a két települést, ez sokat elárul az ottani dimenziókról.

A festő leghíresebb képe a Sikoly, amit én kiskoromban kevertem Munkácsy Ásító inasával (szerencsére később kiírattak a festőiskolából, képzeljétek, ilyen érzékkel mennyire vittem volna), mindkettőnél ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megfordítsam a képet, és kihúzzam a kést a szereplők hátából.

Na, ez az én sztorim Oslóval.