almalé és kungfu Rólunk

Túl jól fogynak az iPadek

Péntek reggeltől lehet előrendeléseket leadni a wifis és 3G-s iPadre az Egyesült Államokban, a start pedig igen jól sikerült a hírek szerint. Az első két óra alatt 51 ezer készülék ment el a hírek szerint.

A várható érdeklődésre való tekintettel az Apple kikötötte, hogy személyenként legfeljebb két iPad rendelhető, a megszorítás pedig még a business ügyfelekre is vonatkozik.

A korábban rebesgetett gyártási problémák miatti készlethiány a boltokba szállítandó készülékmennyiségre is hatással lesz, ennek értelmében amelyik üzletben kevesebb iPad-rendelést adnak le, az kevesebb készletet kap áprilisban.

Nem kizárt azonban az sem, hogy a kínálat korlátozása szándékos, hogy a keresletet mesterségesen megnöveljék, mindenesetre gyanúsan sokszor derül ki az utolsó pillanatban, hogy kevesebb készülékhez juthatnak az emberek, és érdemes mindenkinek előrendelést leadni, ha az életben akar még látni a kütyüből (gondoljunk a kifogyott iPhone 3G készletekre, vagy a 3GS előrendelések befagyasztására).

A hírek hatására mindenesetre ismét történelmi csúcsot ért el az Apple-részvény, jelenleg 227 dollár körül áll.



A Microsoft-dolgozók tizede iPhone-t használ

Az adatot a Wall Street Journallal közölték bennfentesek, akik azt állították, tavaly csaknem 10 ezer iPhone-használó csatlakozott fel rendszeresen a redmondi vállalat belső email-rendszerére, vagyis a Microsoft összes alkalmazottjának legalább 10 százaléka használja a konkurens mobilját.

Annak ellenére, hogy a nagyfőnök, Steve Ballmer már többször kinyilvánította nemtetszését amiatt, hogy egy Microsoft-beosztott esetleg az Apple telefonját használja. Ezt igazolja az is, hogy a Journal szerint 2009 eleje óta csak annak a dolgozónak térítik meg a telefonos költségeit, akinek Windows Mobile-os készülék lapul a zsebében. Később a redmondiak azt állították, hogy a lépés egy költségcsökkentő csomag része volt.

Mindezek ellenére állítólag nagyon sokan használják az Apple telefonját, persze a legnagyobb titokban tartva a felsővezetők elől. Egy Microsoft-alkalmazott azt mondta, többeket is ismer a cégnél, akik furcsa tokokkal próbálták meg azt a benyomást kelteni, hogy a telefonjuk egy másik gyártó készüléke. "Talán egy évben ha egyszer vagyok meetingen Steve Ballmerrel. Nem számít, ki hív, akkor nem veszem fel az iPhone-omat" - mondta az alkalmazott.

Közben meg lehet, hogy már a felsővezetésnek is az figyel a zsebében, és így elméletileg előállhat az a kabaréba illő jelenet, amikor a tárgyalóban mindenkinek iPhone rezeg kitartóan a zsebében, közben azon izzadnak, hogy a többiek észre ne vegyék az árulást.



Levadásztam a Vörös Októbert

A blogon még nem írtam filmekről, inkább ételekről, nyaralásokról, de Ádám készített elég postot mára, nem a hírektől veszem el a helyet, és kikívánkozik belőlem ez a kritika, szóval olvassátok türelemmel, vagy egyszerűen hagyjátok ki.

Az apropót az adta, hogy múlt hétvégén Győrben voltunk, és édesapámmal meg Dórával elmentünk egy bevásárlóközpontba ajándékokat nézni. Miközben Dóra végigszaladt a ruhaboltokon, mi benéztünk egy elektronikai üzletbe, ahol a LED-tévék és a komolyabb házimozirendszerek (meg Apple-sarkok) átnézése után a dvd-osztályon kötöttünk ki. Régebben öt-tíz filmet is vettem havonta, aztán rájöttem, hogy többségüket legfeljebb egyszer nézem meg, azóta csak olyan moziért fizetek, ami fontos, örök darab, aminek meg kell lennie a gyűjteményben. Nem veszek már a vásárlás kedvéért.

Tovább olvasom


Utazó iPhone: Trópusi paralelogramma

Trópusi körútra indult a kis ribanc, mert neki is tele van a töke a márciusi téllel (ennél a szónál tekertem egyet a konvektoron), egy Miami-Jamaika-Bahama nyaralásra ugrott be Ákos zsebébe, úgyhogy a löttyedt seggű sztároktól a beszáradt hajú trombitás rasztákig mindent látott.

Utazó iphone témában küldök pár képet, volt szerencsénk az ünnepeket Miami-ban és a Karib-tenger néhány szigetén töltenünk, ahová természetesen kis kedvencünket is magunkkal vittük. Régóta terveztük, hogy elmegyünk Miamiba (én nagyjából a Miami Vice sorozat óta) telelni, és ha már arra járunk legalább a Bahamákra elnézünk. Így lett belőle egy nyugat-karibi hajókirándulás is, több megállóval.

Tovább olvasom


Jó csajok és szörnyek lehetnek az iPhone-kézmodellek

Az Apple és más gyártók mobileszközeinek előretörésével a kézmodelleknek egyre több munkájuk van. De aki azt hitte, hogy csak végtelen mennyiségű hidratáló krém és heti hat manikűr mellett lehet valaki sztár, az most figyeljen.

Ez a poén túl jól sült el, azt hiszem, életem végéig kísérteni fog az a szőrös KÖRÖM.

Nemcsak a fejlesztők, maga az Apple is ontja magából a reklámokat, és ezekben a hirdetésekben sem mindig az átlagos a legjobb. Emlékezhetünk arra az esetre, amikor lecserélték a kézmodelljüket, hogy az iPhone kisebbnek tűnjön. Az arcot nem láthattuk a csere mögött, de többen meggyőzően érveltek amellett, hogy André, az óriás az új modell. Akkor is, ha André akkorra már tizennégy éve halott volt (André egyébként Apple-csaj is volt nálunk).

Persze nemcsak az Apple-nek vannak mobileszközei, így aztán egyre nagyobb a kereslet a világban az igazán jó kezekre. Itt egy videón láthatjuk, hogy miért nem könnyű a kézmodellek élete: munka közben sokszor még a poharat sem foghatják meg, Ellen Sirot népszerű modell  pedig még az otthoni vacsora után is habozik, lenyalhatja-e az ujjait.

Tovább olvasom



süti beállítások módosítása