Az Apple és más gyártók mobileszközeinek előretörésével a kézmodelleknek egyre több munkájuk van. De aki azt hitte, hogy csak végtelen mennyiségű hidratáló krém és heti hat manikűr mellett lehet valaki sztár, az most figyeljen.

Ez a poén túl jól sült el, azt hiszem, életem végéig kísérteni fog az a szőrös KÖRÖM.

Nemcsak a fejlesztők, maga az Apple is ontja magából a reklámokat, és ezekben a hirdetésekben sem mindig az átlagos a legjobb. Emlékezhetünk arra az esetre, amikor lecserélték a kézmodelljüket, hogy az iPhone kisebbnek tűnjön. Az arcot nem láthattuk a csere mögött, de többen meggyőzően érveltek amellett, hogy André, az óriás az új modell. Akkor is, ha André akkorra már tizennégy éve halott volt (André egyébként Apple-csaj is volt nálunk).

Persze nemcsak az Apple-nek vannak mobileszközei, így aztán egyre nagyobb a kereslet a világban az igazán jó kezekre. Itt egy videón láthatjuk, hogy miért nem könnyű a kézmodellek élete: munka közben sokszor még a poharat sem foghatják meg, Ellen Sirot népszerű modell  pedig még az otthoni vacsora után is habozik, lenyalhatja-e az ujjait.

A The Big Money újság egy összeállítást mutatott be, ahol a konkurencia játékosait is megnézhetjük. Ilyen fej tartozik például a Kindle-t tartó kézhez:

A Motorola reklámjában pedig valójában nem Megan Fox kezét láthatjuk, viszont érdekes fordulat, hogy Pamela Moses, a kéz, eléggé hasonlít rá.

Nekem is van egy saját sztorim, Portugáliában találkoztam Xavival (ejtsd savi), akiről csak később derült ki, hogy többek között kézmodell. Ezennel lerántom a leplet a Sagres sör kézmodellje körüli őrült találgatásokról:

Egyébként Xavi balett-táncos (ahogy a képen látható Heni is), ezt onnan is tudtam, hogy a Baixa-Chiado metróállomáson kábé húsz másodperc alatt futott fel nagyjából ötszáz lépcsőfokon.

Azt hiszem, nehezen tudnék jobban elkanyarodni az Apple-tematikától, a lényeg, hogy este, lefekvés előtt vessetek egy pillantást a felső végtagotokra, és ha tetszik a látvány, vagy elég szőrös, ne szalasszátok el a lehetőséget. Ömlenek az iPad reklámok, ráadásul jön az iPhone 4 is.