almalé és kungfu Rólunk

A Geforce a MacBook Pro meghibásodásának az oka

Amióta bejelentette az Apple, hogy átáll Nvidia-kártyákra az összes termékkategóriában, két dologra gondolok. Egyrészt örülök, mert a döntéssel végre normális teljesítményhez jutottak az olcsóbb Macek is, másrészt meg aggódom a gépek megbízhatósága miatt. Nem sokkal a Geforce 9400M és 9600M felbukkanása előtt attól volt hangos a világsajtó, hogy az Nvidia grafikus magjai lépten-nyomon elfüstölnek a különböző pc-kben. A hibajavítás nagyjából el is vitte a kaliforniai székhelyű gyártó tavalyi profitját, amit persze személy szerint leszarok, az viszont már dühítőbb, hogy egy rakás júzer maradt átmenetileg gép nélkül. 

Na és akkor most a post apropója: már a 15 colos MacBook Prók megjelenése idején lehetett tudni, hogy valami nem stimmel a Geforce-okkal. A baj akkora volt, hogy saját nevet kapott: ez volt „a halál fekete képernyője”. Cool. A jelenség főleg játékok futtatása közben jelentkezett, a kijelző elfeketedett, aztán mindennek vége volt, csak a reset segített. Idővel aztán megszűntek ezek a problémák, de úgy tűnik, a 17-es gépekhez újabbakat sikerült kifőzni az Nvidia boszorkánykonyhájában.

A vásárlók véletlenszerűen megjelenő zöld csíkokról számoltak be a különböző fórumokon, amiken persze egy újraindítás segít, de hát resetelje a gépét az, akinek Windowsa van. Mindenesetre a probléma csak akkor jelentkezik, ha a Geforce 9600M irányít, akik átkapcsoltak 9400M-re, semmilyen hibajelenséget nem tapasztaltak.

Egyébként azt érti valaki, hogy mit látunk a képen?



Utazó iPhone: Amszterdam

Tudjátok, van ez a kép a fejünkben Amszterdamról, tiszta utcák, csatornák, fűszag, biciklik és kurvák, és a legfurább az, hogy mindez igaz, ráadásul nem külön-külön, hanem egyszerre, egyetlen ellentmondásos ingerben.

Az utóbbi időkben az volt az érzésem a legtöbb európai városban, hogy megindult valami romlásféle: mindegy, hogy a németeknél, a franciáknál vagy az olaszoknál jártam, az elviselhetőnél több volt a kosz, a kiégett fű, a gaz.

Amszterdam azonban más, a város a mai napig a nyugati civilizáció és a kapitalista értékrend himnusza, ahol a pénz és a szabadság valóban vonzó elegyet alkot. A repülőtérről befelé haladva egy rakás olyan irodaépületbe botlasz, amilyet itthon csak a Dózsa György úton látsz, ha az ING-székházra nézel (aminek egyébként szintén holland volt a tervezője).

A belváros hihetetlenül tiszta, a lakosság fele biciklivel jár, méghozzá nem valamilyen divatos majomsággal, hanem több évtizedes, patinás, imádnivaló roncsokkal. A rendőr vicces arcot vág, mert kedve van felvidítani a szembe jövő magyar turistát, én meg nézek rá hülyén, amiért nem nyúl a fegyveréért és nem ad le egy sorozatot a környék összes épületére a mindent beborító gandzsaszag miatt. A kurvák meg hát, állnak a kirakatban, mint valami félbevágott marha a húsboltban, nem támadna rájuk gusztusom, de semmi bajom azokkal, akinek igen, és a hotelkönyvben ajánlott angelsofamsterdam.com-ot azért már én is tágra nyílt szemekkel kattintgattam át.

A lényeg, hogy az érkezéstől a távozásig úgy éreztem, felnőttként vagyok kezelve, ami óriási szabadság-, és felelősségérzetet adott. Amszterdamban jó lenni, mert a város remekül bizonyítja, hogy értelmes embereknek ér szabadságot adni.



Az iMac kibelezve szebb, mint burkolva

Szó se róla, érintetlenül is gyönyörű, egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány asztali számítógépet tudnék eltűrni a nappalimban, és abból hármat az Apple gyárt: a Mac Pro szép, a mini csodás, de az iMac utolérhetetlen. Az iFixit azonban fogta a gépet és darabokra szedte.

Ez a munka egyébként egyáltalán nem olyan könnyű, mint amilyennek tűnik: az alsó burkolat lecsavarozása meg a memória kikapása még elmegy, de a kijelző elé szerelt üveglap eltávolításába már biztos nem vágnék bele: az iFixit olyan tapadókorongokat használt, amilyeneket az üveges meg Batman szokott, ha tudjátok a nevét, ne hallgassátok el.

Ezután csavaroztak még egy keveset, aztán elénk is tárult az iMac a maga leplezetlen valójában:



Hát nem gyönyörű? Mindenesetre az iFixit nem állt meg itt, addig szerelte a gépet, amíg csak egy halom alkatrész maradt belőle. Aki azt hiszi, könnyű egy ilyen kompakt házat összevarázsolni, és az Apple nem más, mint egy szerelőüzem, az nézze végig a folyamatot, aminek a végén ennyi marad a gépből:



Az Apple megint a fejlesztőket szívatja

Az iPhone-os fejlesztők ugyan könnyen meggazdagodhatnak az Apple online boltjában értékesített alkalmazásaikból, de gyakran felmegy bennük a pumpa a cupertinóiak egyik-másik húzása miatt. Most éppen az van, hogy nem lehet meghosszabbítani a szerződésüket, pedig már igencsak esedékes lenne néhány programozónak.

Lassan ugyanis lejár az első iPhone-fejlesztők egy éves szerződése, itt lenne a nagy próbája annak, hogy lehet-e hosszú távon együttműködni a cupertinóiakkal. Sok programozó, aki elsőként csatlakozott a programhoz, 2008 márciusában kötötte meg szerződését, amiben azt vállalták a felek, hogy az egy éves határidő előtt legfeljebb 90 nappal megegyeznek a meghosszabbításról.

Volt is erre egy jó kis weboldal, ahol a fejlesztők online köthették meg az új szerződést, de néhány hete nem elérhető a szolgáltatás. Pont akkor, amikor az első alkalom kínálkozik a használatára.

A programozók felkeresték az illetékeseket, akik azt ígérték, hamarosan kint lesznek az új szerződések. Kérdés, hogy ha mégsem készülnek el idejében vele, a fejlesztők mit tesznek. Szerződés nélkül az alkalmazások nem lehetnek kint az AppStore-ban, és ez mindenkinek rossz lenne.

Kapkodnak, megint kapkodnak Cupertinóban.



A lányok az iPhone-nal játszanak

Sok hasonlót láttam már, de ezek a hölgyek megérdemlik, hogy megemlítsük őket, hiszen az iPhone-nal zenélő bandák közül szerintem kevesen tudnak csinosabb alapanyaggal gazdálkodni.


Ezek a rózsaszálak a The Mentalist nevű brit banda tagjai, és elhatározták, hogy iPhone-os hangszerekkel kísérik az éneküket. Néhol ez eléggé suta hangzást és elcsúszásokat eredményezett - hiszen egy érintőképernyőn klimpírozni olyan, mint lemezkádban mellúszást gyakorolni -, de azért aranyosak voltak.




süti beállítások módosítása