Az Apple bejelentette, hogy kettő, az Nvidia grafikus magokkal kapcsolatos hibát is kivizsgál a közeljövőben. Ezek az új MacBookokat és MacBook Prókat érintik, és az egyik durvább, mint a másik.

Az elsőnek már a neve is rémisztő: „a halál fekete képernyője”. Ez a Pro gépeknél jelentkezik főleg játék közben. A felhasználók szerint pár perccel a játékkezdés után elfeketedik a kijelző, a számítógép meghal, az audiójel meg végtelen ciklusba kerül. Én az iPhone 3G-vel tapasztaltam hasonlókat az első hetekben, aminek persze nincs sok köze a mostani hibajelenséghez. A fekete halálnak csak egy resettel lehet véget vetni, és még az operációs rendszer sem óv meg tőle, mert Windows és Mac OS X alatt is jelentkezik.

Sokak szerint driverproblémák és hűtési nehézségek állnak a jelenség mögött. Egyesek úgy gondolják, hogy a MacBook Pro gyorsabban melegszik fel, minthogy a ventilátor le tudná hűteni azt (mondjuk ez így ebben a formában elég furán hangzik), mindenesetre volt, akinek sikerült megoldania a problémát egy új Nvidia-driver telepítésével. Persze akadt, akinek az egész alaplapot cserélnie kellett, hát akkor már inkább egy meghajtó letöltése.

Az Apple elismerte a hibát, de még nem tudja, mi állhat mögötte. Mondjuk képtelen vagyok megállni, hogy ne emlékeztessek mindenkit arra: én megmondtam. Az Nvidia 2008-as teljesítményének legemlékezetesebb fejezete talán az, hogy grafikus gyorsítói sok millió laptopot vágtak haza, elsősorban melegedési problémáik miatt. Amikor Steve Jobs bejelentette, hogy a MacBookokban Geforce-ok kerülnek, a következőt írtam:

„reméljük nem azokat a gpu-kat akarja elsózni a vállalat, amik rendre tönkrementek már pármillió laptopban. „

Nem állítom, hogy direkt hibás gpu-kat adott el az Nvidia partnereinek, de az biztos, hogy a gyártónál melegedési probléma nem most jelentkezett először.

De van itt egy másik hiba is, ami a MacBookoknál és a MacBook Próknál is jelentkezik: böngészés, nagy felbontású filmek nézése közben valamiféle hullámjelenségre panaszkodtak a felhasználók, a kép ilyenkor pillanatokra élvezhetetlenné válik. Ennek viszont már valószínűleg a Mac OS X-hez van köze, mert Windows alatt senki sem tapasztalta a problémát.

Az Apple erről a hibáról is tud, sőt, ez esetben ötlete is van, hogyan javítsa azt, a megoldás tehát heteken belül megjöhet. Ha Cupertinóban kötnek rá masnit, be lehet rakni a karácsonyfa alá.