almalé és kungfu Rólunk

Öt nap alatt készül el az iPhoto Book

Pénteken már volt néhány post az iPhoto Bookról, mostanra sikerült újabb információkat szereznünk, méghozzá egyenesen Krajczár Pétertől, a szolgáltatás hazai beindításán dolgozó Apcom-szakembertől.

Írtam már, hogy körülbelül másfél éve megnézhettem egy próbanyomatot, ami kiválóan sikerült: simán hozta a 8-10 ezer forintért megvásárolható képeskönyvek minőségét, nem olyasmi volt, hanem pont olyan. Most megtudtam, hogy a szerződést végül ugyanazzal a nyomdával kötötték meg, akivel annak idején dolgoztattak, Péter szerint tehát a minőség legalább olyan lesz, de inkább jobb.

Kiderült az is, hogy a szolgáltatás hivatalosan a következő néhány napban indul, az utolsó simításokat végzik, addig is mindenki barátkozhat az árakkal, meg esetleg nekiállhat karácsonyi ajándékot varázsolni iPhotóban.

Főleg, hogy minden esély megvan arra, hogy a könyv még odaérjen a fa alá: Péter szerint körülbelül öt munkanap alatt tudják teljesíteni a leadott megrendeléseket. Erre az öt napra azért van szükség, mert nyomdai ragasztásos technikával készülnek a kemény borítós könyvek, ezeknek viszont adott ideig száradniuk kell. A kész termékek a logisztikai központon keresztül a futárhoz kerülnek, akik másnapi teljesítéssel kézbesítik a csomagot.

Tervbe vettek néhány további értéknövelő szolgáltatás beindítását is, ilyen például a külföldön használt, szupermenő, MacBookra emlékeztető csomagolódoboz, vagy a kártyás fizetés, de ezek pillanatnyilag nem tartoznak a prioritások közé. Most az a nagy hír, hogy beindult a szolgáltatás, az Apcom meg felméri az igényeket, és ennek fényében dönt a továbbiakról.



Élre tör a Snow Leo az Appleblogon

Nézegettem ma reggel a látógatóstatisztikákot a Google Analytics-ben, és kiderült, hogy a Mac OS X 10.6-os szép lassan átvette az uralmat a gépeitek felett. Ha az elmúlt hónap adatait vesszük figyelembe, akkor persze látható, hogy összességében még mindig windowsos gépről nézitek a legtöbben az oldalt, második a Mac, harmadik az iPhone, negyedik a Linux.

A kategóriákat tovább bontva azonban újabb izgalmas részleteket tudhatunk meg az átlagos Appleblog-olvasóról.

Windowsban például a mai napig a 2001-es XP áll az élen, amit érthetetlen módon az NT követ, majd jön a most már hivatalosan is ordas bukásnak nevezhető Vista, ami mögé szépen felsorakozott a 7-es (utóbbi az elmúlt hét napban azonban már 25 százalékos eredményével feljött a második helyre. Na ilyen az, amikor valamit szeretnek a népek) . A statisztikákból kiderül, hogy van egy visszatérő rettenthetetlen Winnettou-nk is, aki dacolva a halállal a mai napig Windows ME-t használ.

Ugyanakkor van külön adatsorunk a Mac OS X-ről is, ami tökéletesen megmutatja, hogy a maces közösség milyen gyorsan átáll: már piacvezető a Snow Leopard, lassan kétszer annyian használják, mint a Leopardot, és 18-szor annyian, mint az XP-nél azért jóval újabb Tigert. A transzformáció végbement, ahogy mondta a Világegyetem Nagy Fekete Démonja a Howard, a kacsában, kijelenthetjük, hogy a 10.6-os sikeres lett Magyarországon.



Utazó iPhone: Petronas tornyok

Most meg már Kuala Lumpurba ette a fene utazónkat, aki teljesen rákattant a Tower Bloxx nevű játékra, és a malájokhoz látogatott, hogy megnézze, hogyan kell egymásra pakolni 88 emeletet úgy, hogy viszonylag függőleges maradjon a helyzet. Péter kísérte el útjára, akinek köszönjük a képet.

A Petronas Towers a világ legmagasabb épülete volt 2004-ig. Én még általános iskolában a rekordok könyvét bújva a Willis Towert nézegettem minden évben, akkoriban persze nem volt ilyen őrült verseny a legmagasabb épület címéért - mert ugye az rohadt sokba kerül -, a Willis 1974-től egészen 1998-ig uralkodott a hülye antennáinak vagy milyeinek köszönhetően.

A képen látható torony már csak hat évig volt nagy szám, utána jött a Taipei 101, ami meg már csak 3 évig volt nagy szám, a mostani rekorder Burj Dubait ennyi erővel már jövőre lenyomja valami fallikus irodaház, egy idő után meg már snassz lesz a 40. emelet alatt dolgozni.

Ami még szerintem durva - de én valami furcsa okból dolgoztam az irodaház-üzemeltetésben is, szóval lehet hogy csak perverzióból izgat, nektek nem muszáj elolvasni -, hogy 88 emeletes a toronyba belépve hat lift vár minket. Itthon sok 8 szintes irodaházban van ennyi.

Ezek egy része a 0-19-ik, másik részük a 19-38-ik emeletig visz minket, megint mások a 0. és a 42. szint között ingáznak. Akik még feljebb mennek, ide szállnak, aztán átszállnak a fenti két csoport analógiáját utánzó társaikba.

De mi van akkor, ha mi a 33. emeleten dolgozunk, és randink van a 74. emeleti titkárnővel, akit a tetőtéri gépházban akarunk tüzetesebben megvizsgálni? Erre van még két lift beállítva, amik elvisznek minket a 42. emelet átszállóhelyre, ahonnan huss tovább, és nem kell egy földszinti utazással meghosszabbítani a várakozás amúgy is kínos perceit.

Fogalmam sincs, minek írtam össze ennyit, a lényeg, hogy eheti célpontunk a világ harmadik legmagasabb épülete volt, Utazónkat üdvözöljük, képeket ide küldhettek.



Megsemmisült az AppStore 1 százaléka

Megdőlt a legszerencsétlenebb iPhone-fejlesztői rekord, néhány napja egy Molinker nevű kínai programozócsoportot rúgtak ki az AppStore-ból, mivel megsértették a szerződésben vállaltakat.

A szokásos eljárás szerint ilyenkor a fejlesztő valamennyi programját eltávolítják az üzletből, jelen esetben ez több mint ezer alkalmazást jelent. Nem unatkoztak az utóbbi időben a srácok.

Az Apple szóvivője szerint a Molinker hamis értékeléseket fűzött a programjaihoz, erre akkor kezdtek gyanakodni, amikor kiderült, hogy az ötcsillagos szavazatokat leadott felhasználók csak Molinker alkalmazásokat értékeltek.

Ezzel a második helyre csúszott a pakisztáni tömörülés Khalid Shaikh vezetésével, akik 943 alkalmazást jegyeztek az AppStore-ban, és egy nap valamennyit kitörölték szerzői jog megsértése miatt. Rengeteg használhatatlan, ellenben drága programtól szabadult meg így az AppStore, és van egy olyan érzésem, hogy a kínai srácok kitiltásával is megszabadultunk néhány zseblámpás alkalmazástól.

Kíváncsian várjuk a verseny folytatását.



Hivatalos: megérkezett az iPhoto Book

Reggel még csak egy pillanatra felvillanó oldalról szóltak a hírek, de mostanra hivatalossá vált, hogy az Apcom jóvoltából Magyarországon is elérhető lett az Apple egyik legjobb szolgáltatása, a Book.

Mivel az elmúlt évek munkáját többé-kevésbé nyomon követtem, tudom, hogy mennyi egyeztetéssel, munkával, tárgyalással, szervezéssel járt, hogy az Apple elvárásainak megfelelő, jó minőségű és a piac apró mérete ellenére többé-kevésbé megfizethető szolgáltatással álljanak elő, ami a mai napon meg is történt.

Aki az oldalra kattint, mindent megtudhat, csak még rendelést nem adhat fel, de ahogy azt Krajczár Pétertől, az iPhoto Bookért évek óta harcoló Apcom-szakembertől megtudtam, napokon belül elérhető lesz a szolgáltatás.

Az árak a prémiumszolgáltatásnak megfelelők: egy tízlapos, extra nagy könyv 13 ezer forintba kerül, majd minden további oldal 410-be, ami elsőre soknak tűnik, de a német árak pont ugyanezek, és ha figyelembe vesszük, hogy egyszériás, profi munkát kapunk cserébe, nem is olyan drága. Egy nagyméretű, harminc oldalas könyv egyébként már kijön 14 ezer forintból, ami még mindig elég sok, de karácsonyi, évfordulós ajándéknak tényleg remek.

A házhosszállítás megoldott, ennek azonban további díja van, kétezer forint.

A későbbiekben még biztosan lesz cikk a szolgáltatás megszületéséről, meg persze tesztelni is fogom a Bookot. Aztán kiadjuk az Appleblogot könyvben.

Komolyan mondom, kezdem Európában érezni magam.




süti beállítások módosítása