A Walt Disney Company úgy döntött, hogy új alapokra helyezi az üzletet, és teljesen átalakítja a világban szétszórt 340 boltját. A dizájnváltáshoz és a kereslet megnöveléséhez Steve Jobs - aki egyébként a Pixar bekebelezése óta erősen érdekelt itt is - és retail csapata segítségét kérték.

Az elképzelés az, hogy olyan helyeket alakítsanak ki, ahol a gyerekek szívesen elidőznek, ezzel is növelve az esélyt a szülők pénztárcájának apasztására. Az elemzők szerint a vállalat a következő öt évben boltonként egymillió dollárt költ el az felújításra és interaktív kütyük beszerzésére. Karaoke, chat, klipválasztás, amit akarnak. A vevő születésnapján tűzijáték, éneklés és hasonló borzalmak.
Én biztos nem megyek be ezek szerint. A múltkor Csabával ettünk a Tortugában, hát ott is futószalagon jöttek a heppibörszdéjek, berohant egy kalóz, kirohant egy kalóz, a teknősök meg megijedtek, a saját szavamat sem hallottam. Különben is, akinek születésnapja van, az maradjon otthon egyedül és csendben gondolkozzon el az életén.
Nem tudom, hogy mire számíthatunk a Disney jövőjét illetően, de Jobs állítólag kapásból azzal nyitott: álmodjunk nagyobbat. Nem merek belegondolni, mekkora születésnapi partik várnak itt a világra.
szucsadam
2009.10.13. 12:39
Címkék: hiba
Ez az egyik legszebb bug, amiről valaha hallottam. Egyre több felhasználó számol be az Apple fórumain arról, hogy a Snow Leopard telepítése után az operációs rendszer - teljesen önállóan - letörli az összes személyes tartalmat a gépről. Annyi rásegítést igényel csak a művelethez, hogy a kalandvágyó júzer lépjen be a rendszerbe egy Guest Accountal, majd váltson vissza a saját felhasználói fiókjára. Ilyenkor azt veheti észre, hogy a könytárai olyan üresek, mint az egynapos csecsemőké.
Mint kiderült, ehhez az kell, hogy a Snow Leo update előtt a Guest Account legyen engedélyezve login esetében. Amikor ezután bejelentkezünk az új operációs rendszerbe a Guest Accounttal, még minden jónak tűnik, megvannak a fájlok, miután azonban visszajelentkezünk a saját fiókunkba, eltűnik minden, az alkalmazások cache-ei is törölve lesznek. Az operációs rendszer ugyanis a vendégfiókból kilépés után a rendes fiók adatait is letörli, nem nagy ügy.
Ahhoz képest, hogy a bug nagyon is kritikusnak nevezhető, és a kezdetek óta fennáll, az Apple csak tegnap délután ismerte el a létezését. A szóvivő szerint észrevették a hibát, ami nagyon kis százalékban okoz ilyen jelenséget, és dolgoznak a megoldáson. A hamarosan érkező második Snow Leopard-frissítésbe még belefér a mintegy 150 hiba kijavításán túl.