almalé és kungfu Rólunk

Kibelezték az iPod nanót

Szegény mp3-lejátszó sem kerülhette el a sorsát, a szadista iFixit fogta szegényt, majd kizsigerelte. Mi sem mond el többen a barbár cselekedetről, minthogy először egy pengével álltak neki a szemének, ami a Kutyaszorítóban legkeményebb jelenetét idézi fel (persze ott fül volt).

A végén nem maradt más, csak egy halom áramkör, persze a világ legszebb embere is meglehetősen hülyén néz ki a belezés után. Annyi haszna mindenképp volt a dolognak, hogy most már tudjuk, Toshiba-memóriák vannak a cuccban, meg hogy megint elhiggyük az iFixitnek: szét tudják szerelni, aztán kis szerencsével újra össze is tudják rakni a készüléket. Szóval alkalmasak a szereléses munkák elvégzésére.



Azok a csodálatos Apple-frissítések

Na kérem, túl vagyunk néhány szoftverfrissítésen, az iTunesról elmondtam már a magamét, de a héten megjelent ugye a Snow Leopard első update-je is. Én nagyon örültem, neki, mert (bár volt, aki a kommentelők közül nem hitte el), nem tudtam Mailben üzenetet küldeni, hiába volt minden rendben az SMTP-szerverbeállításokkal. Jelentem, a frissítés után ismét hallom a zúgó repülőhangot. Ezen örömteli hír mellett az a körülmény, hogy a 10.6.1-es update után az ikonjaim megint összevissza voltak, a leszarom kategóriába esnek.

Az iPhone OS 3.1 viszont nem mindenkinek csalt örömkönnyeket a szemébe. Itt most nemcsak azokra a jailbreakelőkre gondolok, akiknek azóta nem működik az unlock, hanem az Exchange felhasználókra, akik egyáltalán nem tudnak a frissítés óta levelezni. Pontosabban azokra az Exchange felhasználókra, akik első vagy második generációs iPhone-nal próbáltak meg levelezni, és a 3.0-ás iPhone OS óta játszi könnyedséggel használt szolgáltatás nem működött.

A telefonok ugyanis azt közölték a felhasználókkal a TUAW szerint, hogy nem támogatott a szerveroldali titkosítás ezeken a készülékeken. Hivatalosan ugyanis csak az iPhone 3GS tud megbirkózni az Exchange-es titkosítással, a korábbi készülékek nem. Az pedig, hogy eddig mégis tudták, sokak szerint egy bug volt, amit most hoztak helyre. Aki belefutott ilyenbe, két megoldást javasolnak: egy 3GS vásárlását, vagy a titkosítás kikapcsolását szerveroldalon.



Utazó iPhone: Regatta

Szerintem ez olyan szép szó, hogy be kellene kereteztetni. Regatta. A Police Zenyattà Mondatta című albuma jut eszembe, erről pedig a világ leghülyébb dalcíme, a De Do Do Do, De Da Da Da.

Hi Bernhard!

Na tessék, még el sem kezdtem a posztot, már eltértem a tárgytól. A lényeg, hogy Tamás az ausztriai Mondsee-n (illetve Mondsee-ben, attól függ) volt a főnökénél látogatóban, ahol lefényképezte a boss telefonját, és az mit ad isten, pont Utazónk volt.

Büszkén mutatta a fürdőhelyét. A kép készítése közben mondtam neki, hogy nektek készül, mondta hogy majd küldjek linket. Mondjuk ő rosszabb helyzetben volt, mert ellenben az én fényképezőgépemmel az iPhone nem vízálló. A tó vize egyébként elég meleg volt. A háttérben a Drachenwand (Sárkányszikla) látható. Mivel nem beszél magyarul írjátok ki neki légyszíves, hogy "Hi Bernhard!"

Hold-tó, Sárkányszikla, regatta, mi kell még. Mondjuk nekünk sok napsütés Horvátországban. Reméljük.



Szabadságon az Appleblog

Ádámmal fogtuk magunkat, és lemenekültünk Horvátországba, a következő napokban a borától sújtott tengerparton próbáljuk túlélni az időjárás-jelentések szerint várható esőket, viharokat. Éppen ezért ipari mennyiségű piával és társassal felszerelkezve lépjük át a határt, dolgozni ennek ellenére egy percet sem fogunk. Ne aggódjatok, nem hagyunk titeket hírek nélkül, vár rátok néhány beélesített anyag, és kedd este már megint Magyarországon ütjük a billentyűzetet, meg hagyunk itt nektek valakit, aki ránéz időnként a blogra, hogy minden rendben menjen, de alapvetően a pihenésnek szenteljük ezt a pár napot.

Ha tudunk, jelentkezünk, de én bízom benne, hogy nem tudunk.



Újfent kicseszett az Apple a Palmmal

Az iTunes 9 egyik rejtett újítása, hogy ismét kikapcsolja a Palm Pre-tulajdonosok iTunes szinkronizálási lehetőségeit. Ezzel folytatódik az almások és az exalmások háborúja, a Palm Pre-tulajdonosok meg úgy érezhetik magukat, mint az iPhone-t hackelők: várniuk kell, míg valaki megengedi nekik az Apple alkalmazásának frissítését.

Az Apple legutóbb júliusban adta ki az iTunes 8.2.1-es változatát, ami ugyancsak letiltotta a Palmot az iTunes-ról. Erre a sunnyvale-i cég egy héttel később válaszként kiadta a webOS 1.1-est, ami visszaállította a rendet. Jelenleg gőzerővel dolgoznak az 1.2-esen, ugyanebből a célból. Ez a móka várható évente legalább öt-hat alkalommal, amikor az Apple frissítést ad ki a médialejátszóhoz. Mennyi feleslegesen elpocsékolt idő és energia.




süti beállítások módosítása